Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)
1984 / 4. szám
Franyeczky János: Ember a Síriusról, 1890 lyek bámulatos gyorsasággal készülnek — menynyire egyöntetűek és például a két különböző napon készült rajz mégis mennyire elütő." A képek láttán az a későbbiekben is visszatérő gondolatunk támad, hogy ezek a motívumok a szürrealista Max Ernst „dzsungel-képein” szereplő húsos növények, egymásba fonódó indák végletesen leegyszerűsített sémáira emlékeztetnek. Ugyanebben a hónapban, 1899 áprilisában „lépett a nyilvánosság elé” a legnagyobb feltűnést keltő hazai rajzoló médium — bár rajzait jobbára csak leírásokból ismerjük —, az osztrák származású, 36 éves Fruhmann Teréz (férje az asztronómiában és a matematikában jártas Vallent Mátyás volt, az Operaház zenekarának tagja). Az első napon, március 9-én (az egyes rajzok keletkezésének időpontját és pontos elnevezését a tudósítások folyamatosan közölték) „sűrű, gömbölyű, egymásból folyó vonalakból képződő felhőzetes alakzatokat formált”, a másodikon „arabeszk virágalakokat”, a harmadikon „egy egyenes vonalakból alakult holdtájkép" következett, majd a negyedik napon egy „holdvirág” képe jelent meg a papíron. A sorozat további darabjai közt szerepeltek fantasztikus állatrajzok is, különleges alakú lepkék, „egy kivi-kazuár strucc hibridumhoz U»(>nnlÁ p anu (avmóin kaniiQC 1909-ben a Művészet című lap L. jelzésű szerzője (valószínűleg Lyka Károly, a lap akkori szerkesztője) különös írással lepte meg olvasóit. „A Magyar Képzőművészeti Főiskola egy rendkívüli képzettségű tanáránál (Nádler Róbert lehetett) láttunk egy köteg sajátságos rajzot — így kezdődik a cikk —, amely minden tekintetben eltért attól, mit nyelvszokásunk művészi rajznak szokott mondani, viszont lebilincselte mindazoknak a szakértőknek a figyelmét, akik e rajzokat áttanulmányozták.” A rajzok úgynevezett médiumrajzok voltak, tehát olyanok, melyeket spiritiszta médiumok készítettek. A cikkíró megszólaltatja a rajzolót is, egy fiatal- asszonyt, aki korábban sohasem vett rajzeszközt a kezébe: „A rajzolás kétféle módon ment végbe. Az egyik gépies, gyors kézmozdulatú, szinte elvont (ti. kevéssé tudatos) állapotban, a másik öntudatos, élesen a munkára figyelő. A gépies rajzolás eredményezte az alapokat, a nagyobb részleteket, míg az öntudatos rajzolás a finom kidolgozást. A rajzok nem egyszerre, egy ültömben készültek. Különös módon jöttem arra a tapasztalatra, hogy a munkában levő rajznak egy ideig pihennie kell. Feltűnt nekem például, hogy olyan rajzon, amelyen előzőleg dolgozva azt hittem, hogy készen van, másnap hajszálnál vékonyabb vonalakban mintát láttam. Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy lelki szemeimmel csodás dolgokat látok. A művészetnek minden ágából gyakran oly remekműveket, amelyeket eléggé nem csodálhatok. Gyakran oly zsúfolt tömegben és oly gyors váltakozásban, hogy alig győzöm tekintetemmel követni. És ez a forrás kiapadhatatlan.” L. megjegyzi: „Próbálgatásnak nyoma sincs. Naivság sincs magában az előadásban. Biztos, világos, erélyes minden rész. Aki nem tanult rendszeresen rajzolni, azt csakugyan az egzaltá- ció valamely neme vezetheti erre a határozott, tétovázást nem ismerő kézírásra." A cikkhez mellékelt rajzok absztrakt mintázatúak, erősen dekoratív, mondhatni szecessziós jellegűek, kígyózó vonalkötegekból, örvényló vonásokból állnak. Kivéve egyet, amely hasonló vonásokkal megrajzolt, szinte csak fejből álló dé-v monikus figurát jelenít meg. Ha nem tudnánk, hogy 1909-ben készült, a reprodukció alapján két- három évtizeddel későbbi szürrealista munkának gondolnánk. 1933-ban André Breton a Minotaure című szürrealista folyóiratban közölt is egy „szellemrajzot" ahogyan a médiumrajzot a századfordulón nevezték, — Victorien Sardou-nak, az egy időben nálunk is népszerű francia drámaírónak 1857-ból származó rajzát, amely ezt a fantasztikusan hangzó címet viselte: „Mozart háza a Jupiteren”. (A spiritiszták elképzelése szerint az ember földi létével egyidőben vagy korábban, „szellem alakban”, más bolygón is létezhetett.) Sardou rézkarcokat is készített, Breton kifejezését alkalmazva „pszichikai automatizmussal", úgy, hogy a papírlapot előre előkészített lemezzel helyettesítették, s ceruza helyett rézkarcolótút adtak a kezébe. A médiumrajzok Magyarországon sem 1909-ben keltettek első ízben feltűnést, még csak nem is RflelZQbÓ MÉDIUMOK — amint a szóban forgó cikkben olvasható — az Iparművészeti Múzeum néhány évvel korábbi kiállításán, hanem 1899-ben, a hazai gyakorlati spi- ritizmus hirtelen fellendülése idején. A Rejtelmes Világ című spiritiszta lap, amelynek fómunkatársa Madách Imre fia, Madách Aladár volt, az évi húsvéti számában beszámol a néhány tagból álló újpesti kör tevékenységéről. A női médiumok, a Szerényi-lányok automatikus írással (úgy mondták: „közvetett írással”) kezdtek kísérletezni, s néhány hét alatt odáig jutottak, hogy a betűk virág alakot vettek föl, majd stilizált díszítésekké fejlődtek. „Eleinte — olvassuk a beszámolóban — óriási íveket vetett papírra az Írón, amiknek bámulatos szabályossága első pillanatra feltűnt. Később az ívek mind sűrűbbek és sűrűbbek lettek s lassacskán óriási pálmalevelekké idomultak. Néha oly nagy volt a levél, hogy felsó végét kinyújtott kézzel sem érhette volna el (ti. a rajzoló médium), úgyhogy, mint mondja, ilyenkor egész testét előre hajlította a láthatatlan erő. Később a levelek kisebbek lettek és sajátságos, az összes ismert díszítésektől elütő stílust mutatnak. Különösen csodálatos, hogy az egyes rajzok — mefogazott csőrű kétlábú állat” képe, a legtöbb, állatok és növények egyaránt, latin névvel ellátva. Vallentné eleinte kis méretű lapokon dolgozott, de nem telt bele egy hónap és a másfél négyzet- méteres nagyságú lapok sem számítottak ritkaságnak, a nagyobb méretű rajzoknál a papírt menet közben meg kellett toldania férjének. Eredetileg puha ceruzával dolgozott, ezt később — miután a keményebb színes ceruza nem hozta meg a várt eredményt — puha színes krétával váltogatta. Az elején naponta csak egy rajz került ki a keze alól, majd három, négy, sőt öt is, képes volt fél napokat is dolgozni, hajszálnyi javítás, igazítás nélkül, mindvégig teljesen éber állapotban, a nap bármelyik szakában. „Karja, keze sohasem nyugszik az asztalon — írja az egyik tudósító —, hanem szabadon, mintegy 10—15 cm magasságban lebeg.” A folyamatos tudósítások annyira felhívták rá a figyelmet, hogy egy főrendiházi tagokból, országgyűlési képviselőkből álló küldöttség kereste fel a házaspárt Hunyadi téri lakásán. Vallentné a szemük láttára boszorkányos gyorsasággal, öt perc alatt „varázsolt” a papírra egy általános meglepetést keltó fantasztikus rajzot. A neves művészek közül a sejtelmes hangulatú tájképeiről, városképeiről ismert Kacziány Ödön mutatott érdeklődést Vallentné rajzai iránt. Munkáival — tudomásunk szerint — csak külföldön, Bécsben és Berlinben szerepelt. Londoni bemutatkozása, amelyre a Nobel-díjas fizikus, a spiritizmus körébe vágó fizikai kísérleteivel nagy port kavart William Crookes lakásán került volna sor, valamilyen oknál fogva elmaradt. Alighogy visszatért külföldi körútjáról, idehaza máris iskolája támadt. Felkereste egy Ilona nevű médium, aki addig látó-médiumként volt ismeretes (álmai voltak, melyek „szóról-szóra beteljesedtek”), megnézte 35
