Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)

1984 / 4. szám

A németkeresztúri Chevra könyv címlapja

A mai Magyarország területén több mint kétezer esztendeje élnek zsidók. Az első írásos emlék, sírkő formájában az egykori Intercisa, a mai Dunaújváros területéről került elő. Eszerint 222— 235 között állíttatott a halotti kő „cosmius, a spondillai végállomásnak főnöke, a zsidók zsinagógájának elnöke” emlékére. A honfoglalást követően a XI. század végéről származik a magyar törvényhozás legrégibb zsidó emléke. Ez 1092-ből való, amikor is az addig teljes egyenjogúságot élvező zsidóságot a Szent László király uralkodása alatt megtartott szabolcsi zsinat II. Orbán pápa kifejezett kívánságára erős korlátok közé szorította. „A Serafi- nus esztergomi érsek elnöksége alatt megtartott szabolcsi gyűlés a nyugati országokban már teljesen érvényre jutott, a zsidók szeparációját nagy vonalaiban körülhatároló intézkedéseknek még csak kis részét valósította meg, amennyiben elrendelte, hogy zsidó férfiak keresztény nőkkel házasságot nem köthetnek, a már megkötött házasságok semmisnek nyilváníttatnak, és az illető Krisztus-hívő asszonyoknak szabadságuk visszaadandó.” — írja Simon Dubnov: A zsidóság története című művében. A középkorban hol átmeneti nyugalom, hol kiűzetés jutott nekik osztályrészül. A török hódoltság után biztonságuk csak a főurak uradalmi területén szilárdult meg. Nyugat-Magyaror- szágon az egykori Sopron és Moson vármegye területén szerveződött a Sevá Köhilot, azaz Hétközség, amely a hazai zsidó történelem egyedi és legérdekesebb szervezeti rendszerét alkotta. A Sevá Köhilothoz tartozott: Boldogasz- szony, Kabold, Kismarton, Köp- csény, Lakompak, Nagymarton és Németkeresztúr. E gyülekezetek alapításukat a Kanizsai, később az Esterházy családnak köszönhették. E Hétközség egészen 1848-ig, sőt Kismarton még tovább is, teljes közigazgatási autonómiával rendelkezett. A főúri család birtokain kiegyensúlyozott kereskedelmet folytattak, s a hatósági önkénnyel szemben védelemre is számíthattak. Németkeresztúr, más néven Sopronkeresztúr, héberül Celem a XVII. század második felében ad otthont a zsidóknak. E helyi közösség hívei intenzív kereskedést folytatva, szociális és karitatív intézmények sorát hozták létre, s ezek mintegy két évszázadig működtek. Vallási és valláskulturális életük bizonyítéka az 1828 körül íródott Chevra Ka- disa könyv, melynek egyes motívumai ikonográfiái azonosságot mutatnak a nagykanizsai halotti könyvvel. A Chevra Kadisa, mint intézmény Szent Egyletet jelent. A kifejezés nem héber, hanem

arameus, s ebből következtethető, hogy valószínűleg a tal- mudi korban (i. sz. 450-ig) keletkezhetett. Közép-Európában az első Chevra Kadisát Elié- zer Áskenázi alapította Prágában, 1564-ben. Majd Máhárijl rendeletet, úgynevezett Tákká- nát adott ki, amelyet a Habsburg birodalom területén érvényesített. Az ilyen intézmények feladatát

így foglalja össze: „Szükséges gondoskodni a gyászoló étkeztetéséről a temetést követő lakomán. Szükséges gondoskodni orvosszakértőről is a súlyos betegségben szenvedő ember részére, s az legyen jelen, mikor a lélek eltávozik a földi porhüvelyből. Szükséges gondoskodni méltó temetésről. Szükséges gondoskodni a gyászolók megvígasztalásáról és az árván maradottakról.” Magyar- országon, de országhatárainkon túl is megfigyelhető, hogy a Szent Egylet működtetése és a már működő egylet alapszabályait, mecénásait, elöljáróit, az elhunytak héber és polgári nevét is rögzítő dokumentum keletkezése megelőzte a hitközség alapítását. Ez érthető is, mert az adott topográfiai egységben élő zsidók mindenekelőtt halottaik méltó és vallásukhoz hű temetkezéséről gondoskodtak. A németkeresztúri kódex nagyméretű (42X39 cm), bőrkötéses, rendkívül kopott, sérült, 212 számozott oldalt tartalmaz. A címlapot követően a Chevra Kadisa tagjait héber vagy jiddis személynevük szerint, abc-sorrendben találjuk. Ezután íródott az alapítóokmány, az úgynevezett Tákká- ná, amelyből kiderül, hogy a Szent Egylet vezetői szükségszerű változtatásokat vezettek be a közösségi gyakorlatban. Majd kezdődnek a számozott oldalak, s azokon feltűntették az egyleti tagok quad- rát, héber betűs személy- és családnevét, s a halálozáskor annak időpontját. Az utolsó rész azok nevét tartalmazza, akik nagyobb adományokkal járultak hozzá a temető rekonstrukciójához. (A könyv az Országos Zsidó Vallási és Történeti Gyűjteményben található.) A címlap meghatározó motívuma a boltívvel összekapcsolódó két oszlop, melynek vonalai apró betűkből tevődnek ösz- sze. E két oszlop héber neve: Jáchin és Boáz, ikonográfiái hátterében Salamon Szentélyének ókori épületeleme található. A németkeresztúri Szent Egyleti könyv írásához a jegyző quadrát és úgynevezett Rási betűket használ. A megfogalmazott gondolatok természetesen az elmúlás képzetével foglalkoznak. A főrész szövege a következő: „Cion jog által váltatik meg, és megtérői az igazság által. (Jes. 1.27.) Ez a kapuja az Örökkévalónak, igazak mennek be rajta. (Zsolt. 118. 20.)

20