Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)
1984 / 4. szám
tarka női ruhákat, fe]ékeket ábrázolják, mégis valamelyest utalnak erre a társadalmi háttérre. A gyermekek általában abbahagyták a rajzolást, festést, amikor befejezték az iskolát. Néhány kivétel természetesen mindig akadt, belőlük lettek a naiv művészek, népművészek. A közelmúltban elhunyt Dudás Julit például, mint erről ó maga számolt be Falum, Galgamácsa című önéletrajzi írásában, a húszas évek közepén Bartók és Kodály fedezte fel. Ösztönzésük és Gönyei Sándor néprajzkutató bíztatása nyomán a kislány egyre többet és egyre rendszeresebben kezdett rajzolni. A paraszti élet ünnepei mellett a falusi ember munkájának számos színhelyét is megörökítette. Az évek során az ösztönösen naiv rajzolgatásból sajátos stílus született. A tudatosság már nemcsak a formaadásban nyilvánul meg, hanem mindenek előtt abban a törekvésben, ahogyan az egykori paraszti kultúra értékeit a különféle műfajokban Igyekszik megörökíteni. Természetesen nem minden gyermekrajzoló Ilyen tehetséges. Ugyanakkor az esztétikai szempontból alig minősíthető művek is sokszor dokumentum értékűek. Tematikai szempontból a gyermekrajzok lehetnek sorminták, tárgyábrázolások, Illetve csendéletek és életképek. Ez utóbbiak az egyéni élet jelentős fordulóit, az év ünneEMSEKÜL m Ausztrália óslakói (8 éves budapesti gyermek rajza. 1983) peit mutatják be, vagy a mindennapi élet jellegzetes pillanatait ragadják meg. A tartalmilag egyszerű mondanivaló stilárisan is egyszerűen fejeződik ki, mint minden gyermekrajzon. A vonalak, síkok, színek kezelése, a kompozíció szerkesztése életkortól és gyakorlottságtól függ. A folklór ihletésű gyermekrajzokon is inkább a síkban és nem a térben jelennek meg az emberi alakok, amelyeket szemből vagy tiszta oldalnézetből ábrázoltak. A testarányok nem az anatómiai szabályokat követik, hanem az ábrázolni kívánt mondanivaló kiemelését szolgálják. A rajzok sok esetben részletezik azt, amit a rajzoló fontosnak, közlendőnek tart, más lényegtelennek ítélt részletek pedig rá sem kerülnek a képre. Kiegészítésként magyarázó feliratok, szövegek is kanyarognak néha a szereplók körül, mint a középkori táblaképeken. A sikerültebb rajzok, festmények elrendezése egyszerű geometriai alapsémákat követ. A színek nem árnyaltak, hanem tiszták és élénkek. A fények és árnyékok érzékeltetésére szinte soha nem kerül sor. Jellemző még a stilizáltság, ami a bemutatni kívánt jelenet eleve szín- padszerűen beállított voltából és a képfelület egyszerű beosztásából eredt. A kiemelést sokszor keretdíszek hangsúlyozzák. VEREBÉLYI KINCSŐ Dudás Juli: Mátkapár (Galgamácsa, 1920 k.) Vankó Margit: Viszik a jegyinget (Galgamácsa. 1920 k.) F 73. A 92 Bál (Tura. 1950 k.) 9
