Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)
1984 / 4. szám
üij*/ A néprajzi kutatás szinte a kezdetektől fogva szívesen támaszkodott a gyermekek közléseire a paraszti kultúra vizsgálatánál, de ugyancsak hamar kezdték vizsgálni különleges témaként a gyermeki megnyilvánulások egyes fajtáit is. A mondókák, kiszámolok, gyermekversek, -dalok és -játékok a felnőttekénél szabadabb alkotásmód bizonyítékaiként, a hagyományok öntudatlanul megőrzött emlékeként újból és újból vizsgálat alá vettetnek mind a mai napig. A gyermekrajzokat és a gyermekek képzőművészeti tevékenységét mégis csak a múlt század végén fedezte fel a művészet- tudomány. Az olasz művészettörténész, Corrado Ricci 1887-ben megjelent L'arte dei bambini című írása az első azok közül a tanulmányok közül, amelyek a gyermekmú- vészét kérdéseit esztétikai szempontból közelítik meg. A gyermek- és fejlődéslélektan, a pszichoanalízis a továbbiakban a gyermekrajzok elemzésével már nemcsak a gyermeki fejlődésre, hanem általában az emberi faj fejlődésére, illetve az emberi gondolkodás szerkezetére vonatkozó szabályszerűségek megállapítására törekedett. A művészet fogalmának kitágítására is szükség volt ahhoz, hogy a század első felében kialakulhasson az a szemlélet, amely a primitív népek, az elmebetegek és gyermekek díszítő tevékenységében olyan ösztönös művészi megnyilvánulásokat látott, amelyek formai hasonlóság alapján egymással is összefüggésbe hozhatók. A naiv mesterek felfedezése is ugyanehhez a szellemi áramlathoz kapcsolódik. A Finn Irodalmi Társaság például írók gyermekrajzait is összegyűjtötte. A néprajzi indíttatású vállalkozások közül a legnagyobb és talán máig is a legérdekesebb az volt, amikor a harmincas évek elején a Belga Királyi Néprajzi Társaság színes gyermekrajzokat gyűjtött össze a különböző népeknél. Albert Marinus kísérelte meg a művek értelmezését Dessin d'enfant című, 1935- ben Brüsszelben közzétett tanulmányában. Az európai gyermekrajza Szúcs Irén: A szövés (Galgamácsa, 1920 k.) Pásztorok (10 éves budapesti gyermek rajza, 1982) kon kívül szerepeltek a gyűjteményben afrikai, észak-amerikai, japán, kínai és óceániai szigetekről származó művek is. Az ábrázolások egybevetése nemcsak a gyermeki szemlélet feltárásához nyújtott adaléka kát, hanem a különböző népek világfelfogásának eltéréseire is rávilágított. Az etnológiai vagy folklorisztikai szempontból értékelhető gyermekrajzoknál az ösztönösség és irányítottság mértéke igen változó lehet a korszak ízlése és a rajzolást irányító személy beállítottsága szerint. Megítélésünk is széles skálán mozog: hol csupán kuriózumnak, hol műalkotásnak, hol pedig a tudományos megismerés segédeszközének, esetleg forrásának tekinthetők. Magyarországon a múlt század utolsó harmadában az Európa-szerte tapasztalható divat nyomán az elemi iskolai oktatásban, a tanonc- és művészképzésben is felhasználták a népművészetből származó stilizált motívumokat. A gyermekek nemcsak megtanulták és másolták a motívumokat, mintákat, hanem olykor maguk is gyűjtötték azokat. Az 1910-es évekből maradtak fenn azok a néprajzi témájú gyermekrajzok, amelyeket Ács Lipót adott át a Néprajzi Múzeumnak. Ő maga is foglalkozott a népművészet tárgyi emlékeinek gyűjtésével és feldolgozásával. Rajztanár lévén, illusztrációival járult hozzá a Malonyai Dezső szerkesztésében megjelent, A magyar nép művészete című vállalkozás megvalósításához. A sárközi Öcsény- ben parasztlányok készítette viselet-képek, amelyek valószínűleg az ó ösztönzésére születtek meg, egy sajátos életmódról is hírt adnak, meglehetősen áttételes módon. Nemcsak a korszak szecessziós stílusigényének felel meg dekorativi- tásuk, hanem a környezetükben tapasztalt jelenségeket is bemutatják. A Sárközben (mint Magyarország néhány más vidékén: Kalotaszegen, Mezőkövesden, Boldogon) ugyanis a paraszti kézen felhalmozott anyagi javakat a rendkívül drága visele- tekbe, némelykor a ház berendezésébe fektették be. A gyermekrajzok, noha csupán a káprázatosán 8
