Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)
1984 / 1. szám
nemzetség dicsőséges korszakát. Ezt hirdeti a bejárati kaputól jobbra a falon elhelyezett kőlapra vésett mondat: „Ad memoriam gloriae antique” (A dicsőséges múlt emlékére!. Pálffy terveinek megvalósítását elősegítette sok évi külföldi, főleg franciaországi tartózkodása. Elbűvölték a Loire-menti középkori várak: Amboise, Largais, de leginkább a Compiegne-től nem messze fekvő Pierrefonds-i vár. Az átépítés során terveiben, javaslataiban felhasználta a francia középkori várak számos elemét, de szem előtt tartotta a szépség és a célszerűség elvét. Az átépítés idején Pálffy jelentős művészi, történelmi tárgyakat, bútorokat gyűjtött. Ezeket a családi emlékekkel együtt az átépítés után a vár kétszáztizennyolc helyiségében kívánta elhelyezni. A francia, német és északolasz főnemesség mintájára művészettörténeti múzeumot akart létesíteni. Amikor Pálffy 1908-ban nőtlenül, egyenes leszármazók nélkül bécsi palotájában meghalt, kívánsága szerint Bajmócra szállították különös külsőségek között. Éjszaka temették, koporsóját négy fekete ló vontatta a privigyei állomásról Bajmócra. A gyászmenetet a vár szolgaszemélyzetének fáklyasora kísérte két oldalt. A misztikus körmenet körüljárta az ősi várfalakat, majd ideiglenesen elhelyezték az utolsó várurat az általa építtetett kripta alsó részében. A vár Pálffy halálakor még nem volt teljesen kész, csak a következő években fejezték be. A négy gyönyörű márvány szarkofágot is csak 1912-ben hozták el Innsbruckból, ahol az előre pontosan meghatározott terv szerint készült el. Végrendeletében kifejezésre juttatta, hogy nemcsak művészeti ízlésének finomítása érdekében töltött hosszú éveket külföldön, hanem hogy a külföldi művészeti alkotásokból, lehetőségeihez mérten vásárolhasson a hazai gyűjtemények gazdagítása céljából, és ezzel is hozzájáruljon hazájának művészeti újjászületéséhez. Ezt meg is tette, mert a Szépművészeti Múzeumra hagyta saját gyűjteményéből a bécsi, pozsonyi, budapesti palotájának és bazini kastélyának eredeti százhetvennyolc műalkotását. Ezzel még nem merült ki gyűjteménye, amint a végrendelet mutatja. Végakarata szerint az örökösöknek meghagyta, hogy a palotáiban és házaiban elhelyezett képeket és műtárgyakat mindig készségesen engedjék megtekinteni szakembereknek és művészeknek. Az oldalági örökösök 1924-ben a gyűjtemény nagy részét eladták. Tizennégy évvel később, 1938-ban a dúsgazdag cipőgyáros, Ján Bata húszmillió koronáért megvásárolta a várat az összes hozzá tartozó ingatlanokkal együtt. Abból a gazdag, milliókat érő gyűjteményből, amiből sok egész generációkon keresztül a bajmóci várhoz tartozott, semmi nem maradt, néhány darab kivételével, amit a súlyuk miatt nem lehetett elvinni. Ilyen volt William Story amerikai szobrász két hatalmas szobra és Pálffy dolgozószobájában a török fal. Az utolsó és egyben legértékesebb darabot 1947-ben vitték el. Ez egy XIV. századi ötrészes szárnyasoltár volt, a firenzei festészet legkiemelkedőbb tagjának, Andrea di Cione Orcagna remek alkotása. Közvetlenül a második világháború előtt éjjel betörtek a vár kápolnájába és ellopták. A tetteseket sikerült az utolsó pillanatban a határnál elfogni, így a szárnyasoltár visszakerült eredeti helyére. 1947-ben vitték el a prágai Nemzeti Galériába, és pótlására másolatát helyezték el Bajmócon. A második világháború után a bajmóci vár ismét az állam tulajdonába került. Helyiségeiben a Nyitra- megyei Múzeum kapott helyet. Gyűjteményében ezerötszáznál több műalkotást őriznek. Képeket és gótikus szobrokat, domborműveket, jelentős reneszánsz és barokk, valamint jeles XIX. századi alkotásokat. VÖRÖSMARTY GÉZA IIOST II I ZE III ii
