Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 2. szám
A verses összeállítás szerkesztésének az volt az alapja, hogy minden napra egy szótag jusson, amely lehetőleg az aznapi névadó szent nevének kezdőszó tag ja legyen. Az első ilyen memorizálásra szánt verses naptár az 1200-as években jelent meg, s kezdő szavaiból, Cisio Janus- ból, a kalendáriumok másik elterjedt elnevezése, a csízió adódott. A Julian-naptár kissé hosszabb volt a csillagászati évnél, s így az 1500-as évekre már 14 nap eltérés adódott. Ezért XIII. Gergely pápa naptárreformot határozott el, s megszületett a máig is használatos Gergely-naptár, amelynek használatát 1582-ben rendelte el. Az új naptár bevezetése sok nehézségbe ütközött, főként a térhódító protestantizmus miatt. Magyarországon használatát mintegy kilenc év múlva vezették be, de sok helyütt 1641-ig használták a régi naptárt. A kalendáriumok készítői a XIX. századig nyomtatták naptáraikat az Üj és az Ó naptári beosztással. Az új naptár már minden évben megjelent, s a Kalendariom mindenre válaszoló népkönyvvé vált. Az új kiadványok változatlanul közölték a csíziót is, melynek tréfásra igyekvő szövegét ma már sokszor meg sem értjük. Az első magyar nyelven írt népi kalendárium kiadója, Széky István 1538-ban így adta közkézre Krakkóban nyomtatott művét: „Mikoron minden nemzetet látnék, hogy az ő nyelvén kalendáriumot szerezne, kiből az esztendőnek ünnepeit megtudhatná, igen jónak vélém én is, hogy magyar nyelvre a kalendáriumot fordítnám, kitől megtudhatnák a gyermekek nem csak az ünnepeket, hanem hány hét lenne minden esztendőben, az húshagyót, mely nap lenne meg az újság, hány órán támadna fel minden napra az Nap, mikor kezdődnék az tavasz, nyár, ősz, tél. Kinek ennek felette bevettem a magyar cisiot, hogy könyv nélkül is az ünnepeket megvethetnénk, kivel vélém, hogy valamit használok a magyarul olvasó gyermekeknek, kit jo néven ha veendnek többre és nagyobbra igyekszünk.” A korai kalendáriumok olvasótábora a diákság, városi polgárság és a tanultabb parasztság volt. Ennek megfelelően a naptár után következő „Practica” egyszerű formában a kor természet- tudományos ismereteit is összefoglalta, megjósolta az időjárást, választ adott arra, hogy hogyan és mikor kell vetni, aratni, fát vágni, s különböző testi bajok ellen mi a legjobb orvosság. Egy XVI. század végén kiadott kalendárium például a következő témákkal foglalkozott: az esztendő uralkodó planétája; a tél, tavasz, nyár, ősz természetéről, állapotjárói; a döghalálról és egyébféle betegségekről; a békességről és háborúságról; a keresztyéneknek szerencséjéről, a törököknek állapotjáról; a tisztességes jó Magyarországról stb. Az orvosi fejezet szinte kizárólag az érvágással foglalkozott, s mint minden eseményt, történést, természetesen ezt is a planéták irányították: „Ezekben az időkben, akinek érvágásra vagyon szükségek, vagy azért, hogy testének állapotja magával úgy hozta, avagy az esztendőbéli érvágáshoz valaki hozzászokott, arra tavaszi üdőt köll választani és az őszt, tiszta napot, amely fölötte hideg ne legyen, amint nem is igen meleg. Jót lehet a kalendáriumban az égi jelekkel jelezvén vannak bizonyos meg- jegyzett napok, melyeken a csillagok szerencsés rendi szerint az ér bizadalmasan megvá- gattathatik.” De még a szokásos orvosságok bevételénél is figyelemmel kellett lenni a csillagállásra: „Igenis hasznos orvosság bevételére az égnek kedves rendelése szerinti üdőt választani, hogy pedig tudhassad mely üdőbe micsodás orvosság használjon, vigyáz e kis iratomra: a rákban jó meleg orvosságot bevenni, a halakban és mértékben jó magad orvosoltatni pirulákkal, a skorpióba italokkal, a rákba klisztiro- mokkal. Nyárban pedig az okádásra valók, mindazonáltal, ha a test elszenvedheti és a nyavala kiványa.” Az érvágás arra is jó volt, hogy a felfogott vér „állapotja” rávilágítson a szervezet betegségeire. Az erre vonatkozó fejezet címe így szól: „Patika, azaz érvágásban kibocsátott vérnek jelenségéből észre vett betegségek ellen való orvosságok”. A diagnosztizálás és az orvosságrecept a csízióhoz hasonlóan, az emlékezetbe vésést elősegítő rigmus volt: „Az érvágás által, ha véred bocsátód, tested betegségét mindgyárt megtudhatod, Egy kevéssé a vért ha állani hagyod, Amely ellen itten lehet orvosságod.” A kalendáriumok címszavai nem sokat változtak az idők során, nagy népszerűségét éppen az azonos tartalom biztosította. A változó, fejAz O/ztül. lődő társadalmi felépítés mégis megkövetelte, hogy a kiadók újabb és újabb ismeretekkel bővítsék a könyvecske olvasó részét. így 1647- ben az országok címereivel, 1693-ban „Posta Tablatskaval”, 1761-ben a Kormánytanács, a Tábla, a Székek főtisztviselőinek névjegyzékével, 1767-ben a „Sokadalmas helyek” programjának közlésével és pénzváltással, 1785-ben az árnyék utáni órabeállítással bővült a Practica. A természettudományos ismeretek gyors bővülése, az iskolarendszer kiszélesedése, a könyv, valamint az újságkiadás széles körű elterjedése miatt a kalendáriumok megcsontosodott, elavult és babonás ismereteket közlő szövege egyre inkább csak a tanulatlanok igényeit tudta kielégíteni. A hagyományos felépítésű csíziók, kalendáriumok mellett a XVIII, század végén megváltozott tartalmú Kalendáriumok, Almanachok jelentek meg, elmaradt a jövendölés, a tudománytalan orvosi tanács és az egyéb haszontalanság. Szabályszerű naptárirodalom alakult ki, az olvasórész háborús hírekkel, találmányokkal, felfedezésekkel foglalkozott. Szórakoztató történetek, anekdoták és versek tették kelendőbbé. A kalendáriumkiadás a XIX. században érte el virágkorát, egymás után jelentek meg a kisebb közösségek számára írt csíziók, judikumok, kalendáriumok. Volt a cipészeknek, órásoknak, kisgazdáknak, diákoknak külön kalendáriuma, de az új évre almanachot jelentettek meg a különböző olvasóréteget maguk köré gyűjtő újságkiadók is. L. RIEDEL LÓRÁNT 23
