Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 2. szám
jektumok itt ugyanúgy nemzeti kincsek, mint a műalkotások, műemlékek. Néhány növényfaj speciális változata csak itt, a Bucegiben és környékén él. Ilyen úgynevezett bennszülött növény például egy fűféle, a bucegi rozs- nok (Bromus barcensis var. bucegiense), ám mindet felsorolni is hiú próbálkozás lenne. A lombos erdők övét a nálunk is jól ismert bükk és gyertyán alkotja. Följebb a luc és a látványosan szép cirbolyafenyő a fő erdőalkotó, kétezer méteres magasság körül pedig a zárt törpefenyves. Döbbenetes látvány az egy-másfél méternél nem magasabb elheverő fenyő, melynek folytonosan pusztuló és megújuló ágai mesebeli szörnyekként tekergőznek előttünk. A törpefenyővel azonos magasságban alhavasi réteket találunk, s ahol nem legeltetnek rendszeresen, a párás levegőtől buja lágyszárú növényzet fejlődik. Nedves mélyedésekben nő a hízóka (Pingvicula vulgaris). Apró lila virágai nem feltűnőek, de a talajszinten megbúvó húsos levelei szinte lesben állni látszanak apró áldozataira. E növény úgy jut táplálékhoz, hogy a levelén lévő ragadós mirigyszőrök megfogják az arra tévedő apróbb rovarokat, majd a kibocsájtott nedvekkel a növény feloldja testüket, és a folyadékot felszívja a levélen keresztül. A humuszban gazdagabb területeken nyílik a ritka sárga tárnics egy-egy csoportja (Gentiana lutea). A rendkívül dekoratív növény már-már teljesen kipusztult. Az igen lassú fejlődésű növény 20-25 éves korában virágzik először, és csak 40—60 évesen éri el teljes nagyságát. A népi gyógyászat gyógynövényként tartja számon, így számos példány esett a gyűjtés áldozatául. Ma már e növény is szigorú védelmet élvez, és fennmaradása biztosítottnak látszik. Följebb haladva úgy érezzük, mintha a legfinomabb perzsaszőnyegen lépkednénk. Az itt gyepet alkotó szőrfű (Nardus stricta) oly tömött és rugalmas, hogy a rajta járó alig érez szilárd talajt a lába alatt. Ahogy elérjük a sziklák régióját, megszűnik az összefüggő növénytakaró. A repedésekben, mélyedésekben összegyűlt soványka talajban foltszerűen telepednek meg a növények. Jellegzetes módon alkalmazkodtak a szélsőséges körülményekhez. Apró termetűek, nehezen megbontható párnákat alkotnak, így védekeznek a gyakori erős szelek ellen. A szárat, levelet sűrű szőrzet fedi, ez véd a hideg és az erős sugárzás ellen. A virágok színpompásak, feltűnőek, mert a vegetációs idő rövid, és kevés a megtermékenyítést végző rovar. Az itt élő növények közül talán a legismertebb a Bucegiben is megtalálható havasi gyopár (Leontopodium alpinum). itt nő a havasi istác egy helyi változata (Armeria alpina var. pumila). A melegebb sziklaoldalakon nő a rikítóan sárga havasi mák egy alfaja, melyet Szent István koronájának is hívnak (Papaver pyreneicum ssp. corona-sancti stephani), valamint egy jellegzetes párnaalkotó szegfűféle, a fagyott szegfű (Dianthus gelidus), mely alig két-három centiméter, s virága élénk rózsaszín. Innen tovább nem vezet út, 2500 méter magasságban már csak a sziklák, az északi oldalon nyáron is a hó az úr. ZALAN GYÖRGY
