Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 2. szám
századon át készültek ilyen tárgyak Európa-szerte. A legáltalánosabban ismert viaszból készült tárgy, a gyertya is több évezredes múltra tekinthet vissza. Közvetlen előzményének tekintjük azt, amikor kis tartályokba, lámpásokba töltött olajba növényi rostból sodort kanócfélét lógattak, és ezt égették világítás céljára. Ilyen olajlámpást már az egyiptomi fáraók sírjában is találtak, és általánosan ismert használati tárgy volt i. e. 1700-tól kezdve a görög, majd a római birodalom területén is. Lucernae volt azoknak az olajlámpásoknak a neve, amelyeket az istenek és halottak tiszteletére gyújtottak meg szertartásos keretek között, és ilyen lámpások világítottak a színházban, a fürdőkben meg a lakóépületekben is. Ugyanezekben az időkben használtak olajjal, zsiradék- vagy viaszfélékFogadalmi gyertyák Dunántúli „burított üveg" Fogadalmi gyertyák GYERTYÁTÓL A SZOBORIG A viasz művelődéstörténeti életútja i. e. 2770—2615 között kezdődött el, Egyiptomban, az V. dinasztia uralkodása idején. Az ekkor már egyre fejlettebbé váló méhészkedéssel a viaszkészítés tudománya is együtt járt, és a későbbiekben mindkettő széles körben elterjedt, elsősorban a Földközi-tenger térségében, majd Európa lombos erdők fedte tájain. Az ókorban és a középkorban egyaránt fontos kereskedelmi cikk volt a viasz, minthogy az egyes háztartások nem tudtak a mindennapi használatra és a liturgikus célokra elegendő meny- nyiséget előállítani. A római drámaíró, Plautus szerint (i. e. 258-184) a viasz nemcsak világítóeszközök alapanyagául szolgált, hanem a gyertyákon kívül készítettek viaszból varázsláshoz való képmásokat, áldozati célokra állatfigurákat. A fehér vagy sárgás színű, könnyen formálható és színezhető anyagból sok évit* kel átitatott textilcsíkokkal körültekert fa-, illetve csontfáklyákat is. Ezek elkészítése során lassanként vastagodni kezdett a viaszréteg, az éghető bél pedig egyre vékonyodott a viaszköpeny belsejében. Etruszk sírkamrák freskóin, majd kora keresztény szarkofágok kőfaragványain lehet olyan fáklyaformákat látni, amelyekről feltételezhetjük, hogy már vékony, valódi gyertyák. A középkorban az egyház már általánossá tette a viaszgyertya használatát; azzal világítottak a templomban, illetve a kolostorok dísztermében, ünnepi alkalmakkor. Ugyanakkor a munkahelyeken és magán- háztartásokban még hosszú századokon át csak a természetes tűz fénye vagy faggyúgyertya világított. Csak a XV. század végétől jelent meg a viaszgyertya a tehetősebb háztartásokban, és ismét évszózaViaszbaba
