Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 2. szám
ÉLT BELŐLE TÖBB a harmadikból, a Leonardo születését követő 24. évben újabb fiú született. Ser Piero 55 éves korában kötött negyedik házassága azután igencsak termékenynek bizonyult, még tizenegy gyermek született. (Leonardo féltestvérei közül az egyik Magyarországra is elvetődött, és Mátyás király udvarában élt.) A család leszármazottait a mai napig követni tudják. A genetikával nem foglalkozókban bizonyára felmerül a kérdés: vajon egy ilyen családfának van-e általánosítható tanulsága? Igenlő a válasz, talán még a művészettörténeti értelmezést is segítheti. Leonardo - mintegy tízéves időközben - két változatban is megfestette Szent Annát, Mária és a kis Jézus társaságában. Nem kizárt, hogy a szokatlan, de nyilvánvaló kettős anyasági szimbólum hátterében saját sorsa állt, hiszen neki két: vér szerinti és nevelő anyja is volt. Leonardo családfája azért is érdekes, mert más családtagban nyoma sincs a képzőművészeti tehetségnek. Leonardónak tehát sem elődje, sem követője nem volt a rokonságban. Pedig régebben a sok nagy tehetséget felvonultató családokat hozták fel a tehetség öröklődésének bizonyítására. Ma ezek értékét vitatjuk, mivel nagyon nehéz a családi gének, a családi példaminta és a szülői nevelés hatását különválasztani. Viszont a családi előzmények nélküli kivételes tehetséget aligha lehet mással magyarázni, mint a gének szerencsés kombinációjával. Maga Leonardo is így gondolhatta: „...a festészet; ezt nem lehet megtanítani annak, akinek a természet nem adta meg.” Pályaválasztását születésének körülményei csak segítették. Ha „törvényesen" jön a világra, bizonyára jegyzőnek szánják. így azonban iskolába se járatták. Viszont abban az időben a festők még amolyan mesterembereknek számítottak, és ez jól megfelelt a házasságon kívüli származású, de jól rajzolgató fiúnak. Végül e családfa egy utópisztikus genetikai kísérlet híres példája. Leonardo kivételes, szinte mágikus tehetsége kortársai tiszteletét is kivívta. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy egyik, több mint 40 évvel fiatalabb féltestvérében, Bartolomeó- ban meglepő terv fogalmazódott meg: Leonardóhoz hasonló adottságú gyermeket szeretett volna. E célból elvette Leonardo anyjának, Ca- terinának egyik leányát. Az egyház által tiltott, de a név eltérése miatt megköthető házasságból hamarosan meg is született a kis Piero, akit természetesen festőnek és szobrásznak taníttattak. Az eredmény azonban elmaradt; Piero még csak gyenge visszfénye sem volt Leonardónak. Bartolomeo csak a józan eszére hagyatkozhatott fortélyos tervének ki- eszelésekor, hiszen akkor az öröklődés törvényeit még nem ismerték. Ma egyfelől sokkal inkább alá tudnánk támasztani elképzelését. Leonardo anyjának leánya, valamint Leonardo apjának fia a szülők génjeinek 50%-át hordozta, tehát elméletileg elképzelhető, hogy ezek találkozása újra Leonardo genetikai adottságait eredményezi. Másfelől viszont semmi remény nem fűzhető ennek az elméleti lehetőségnek a megvalósulásához, hiszen ugyanazon férfi és nő ivarsejtjei is más gén-összetéte- lűek, és ezért gyermekeikbe mindig génjeiknek más és más 50%-° kerül. Ezt fogalmazta meg axiomatikuson Kosztolányi Dezső: „Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló. / .. . Szegény a forgandó, tündér szerencse, / hogy a csodát újólag megteremtse." Leonardo nagy formátumú tehetségének körvonalait csak sejthetjük és magyarázgathatjuk, de igazából fel nem tárhatjuk. Szokatlannak mondhatók testi adottságai is. Szépségének híre messzire eljutott. Közfeltűnést keltő arcának nemes vonásait az Itáliában ritkaságnak számító kék szem és szőke haj tetézte. Magas és erős volt. (A lópatkó vasát kezével hajlította meg.) Testének szépsége arra ösztönözte egyik szobrász-utódját, hogy Amboise-ban, ahol hamvai nyugszanak, aktszoborban örökítse 5
