Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 3. szám
J J J J Százötven éve született a neves svéd vegyész, Alfred Nobel, akinek emlékét korunk részben az általa felfedezett robbanóanyag, részben pedig az általa alapított kitüntetés okán őrizte meg emlékezetében. Legismertebb kísérletsorozatát a gli- cerin-trinitráttal végezte, ezt az anyagot nevezzük nitroglicerinnek. E robbanóanyagot aránylag nehéz volt előállítani és szállítani, ugyanis már kisebb ütés hatására is felrobbant, Nobel azonban rájött arra, hogy ha e veszélyes vegyületet kovafölddel keveri, akkor kevéssé veszélyes robbanószerhez jut. Ez lett a dinamit. Ennek ellenére Nobel az emberiség szép, távoli jövőjén gondolkodott, és annak jobbítására fontos alapítványt tett 1895-ben. Végrendeletének egyik passzusa így hangzik: Hagyatékom kamataiból „egy rész azé, aki a legtöbbet vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért, valamint a békekongresszusok megrendezéséért és követeléséért”. Ezt a végrendeletet az emberiség jövőbeni békéjéért aggódó tudós írta. Az a tudós, aki akkor még nem is sejtette, hogy az emberiség e századi történetét mennyire meghatározza majd a könnyen kezelhető dinamit és az ugyancsak általa kifejlesztett füstmentes puskapor. Minden évben odaítélik a Béke Nobel-díjat, és minden évben több ezer tonna dinamitot és puskaport használnak fel — a szebb jövő érdekében. A Nobelről elnevezett díjakat először 1901-ben osztották ki, s az akkori hét díjazott legismertebbje talán Röntgen volt, aki az elmúlt század utolsó évtizedének legnagyobb jelentőségű találmányával kápráztatta el a világot. 1895 telén fedezte fel Röntgen a róla elnevezett sugárzást, és ugyanebben az évben vetette papírra Nobel alapítványa tervezetét. A végrendelet sajnos nem tartalmaz olyan kitételt, hogy e díj matematikusok részére is adható, s ezért a tudósnévsorból olyan nagy nevek maradtak ki, mint amilyen Rie- manné, Gödelé, Whiteheadé, Neumann Jánosé és Pólya Györgyé. De ide sorolhatnánk akár Fejér Lipót vagy Haar Alfréd, a két neves század eleji magyar matematikus nevét is. Bertrand Russell ugyan matematikus is volt, de filozófiával és irodalommal is foglalkozott, és neves közéleti személyiség is volt; ennek köszönhette, hogy 1950- ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. (E cikk keretein kívül esik az irodalmi Nobel-díj története, de megjegyzendő, hogy legalább annyi irodalmi világnagyság maradt ki a díjazottak közül, mint ahányon részesültek belőle.) A Nobel-díjak története nem azonos századunk tudományhistóriájával, lényegesen kevesebb annál. Jó néhány olyan határtudomány létezik,amelynek művelői soha nem részesülnek e kitüntetésben, és bizony a társadalomtudományok művelői ritkán jutnak el e magas rangig. A történészek, művelődéstörténészek, irodalomtörténészek közül csak egy-egy közéleti személyiség kapott eddig Nobel-díjat. A Nobel-díjak átadását, odaítélését jó néhány szubjektív tény determinálta, lényegében már a század eleje óta. Hiszen csak így történhetett meg, hogy korunk egyik legnagyobb gondolkodója, Albert Einstein 1905-ös felfedezéseiért csak az 1921-es év Nobel-díját nyerte el, és azt is csak 1922-ben adták át. Einstein relativitáselmélete ugyanis vitatott volt a század első és második évtizedében, s emiatt megkérdőjelezték a többi tudományos felismerését is. Szinte bizonyos, hogy ha Einstein nem teszi közzé relativitáselméletét, már 1907-1908-ban elnyerte volna a díjat, így pedig várnia kellett, amíg elméletét a kísérletek igazolják. Ez még így is rövid időszaknak tűnik, hiszen a korábbi századokban ötven vagy nyolcvan évnek kellett eltelnie, néha több évszázadnak is, amíg egy-egy tudományos hipotézis igaz voltát elismerték. A magyar állampolgárságú tudósok közül eddig csak Szent-Györgyi Albert jutott el e magas „méltóságig”. A többiek már nem magyar állampolgárként és általában nem is Magyarországon végzett kísérleteikért nyerték el e kitüntetést. A vegyész Hevesy György Budapesten született, tudományegyetemünk tanáraként dolgozott, és 1920- tól élt külföldön. Kezdetben Németországban, majd a skandináv államokban dolgozott. 1943- ban lett a kémia Nobel-díjasa. Békésy György is a tudományegyetemen doktorált, 1947-től élt az Egyesült Államokban, és 1961-ben szerzett orvosi Nobel-díjat. Gábor Dénes kutatásait még Magyarországon kezdte, majd Angliában folytatta, s kifejlesztette azt a holográfiái módszert, amelyet az utóbbi évtizedek egyik legzseniálisabb felismerésének tartanak, és amelyért jogosan részesült 1971-ben a fizikai Nobel-díj kitüntetésben. Wigner Jenő, a neves atomfizikus az Egyesült Államokban végzett kutatásaiért 1963-ban részesült Nobel-díjban. Ök öten a magyar születésű Nobel- díjasok. A népszerűsítő cikkek pontatlanul magyarnak mondják még Zsigmondy Richardot, de ő egy bécsi orvos fia volt, egyetemi tanulmányait is Bécsben végezte, majd Németországban dolgozott. Problematikusabb a helyzet Lénárd Fü- löppel, aki 1862-ben született Pozsonyban, és fővárosunkban is foglalkozott tudományos kutatással. Az 1930-as években viszont a német nemzeti szocializmus és azon belül is az úgynevezett Deutsche Physik egyik szélsőséges képviselője volt, de mivel ő maga nem vallotta magát magyarnak, ezért szerencsére nekünk sem kell őt hazánk fiának tekintenünk. Ha statisztikát készítünk a díjazottakról, abból kitűnik, hogy a legtöbb díjat amerikai tudós veNobel arcképe a díjjal járó érmen hette át. Ezeknek a tudósoknak azonban körülbelül a fele európai születésű, sőt többségük európai egyetemen szerzett diplomát. Ha tehát őket is az európai tudósokhoz számítjuk, akkor az általuk elnyert díjak száma már messze meghaladja az Amerikában született, ott tanult és ott Nobel-díjassá lett tudósok számát. A század első felében a nagy egyéniségek, az egyes szakmák vezető gondolkodói részesültek e kitüntetésben. Később azonban a díjakat többnyire megosztották a tudóscsoportok egyes tagjai között, és így van ez ma is. Érdekes változás az is, hogy az utóbbi években a díjazottak többsége a határ- tudományokban, a tudományközi területeken elért kutatási eredményeiért részesült a kitüntetésben. Ilyen új terület például a biokémia vagy a biofizika, s a díjazottak lehetnek akár orvosok, biológusok, kémikusok vagy fizikusok, és az e területeken elért eredményekért a három természet- tudományi díj bármelyikét elnyerhetik. A bizottságok, tehát választhatnak, így jóval nagyobb szabadságuk van, mint a századelőn. Aránylag kevés tudósnak adatott meg, hogy életében több alkalommal is e kitüntetésben részesüljön. Eddig egy orvosnak, egy fizikusnak és egy kémikusnak sikerült ez a tudós férfiak közül, a negyedik kétszeres Nobel-díjas pedig Madame Curie, aki egyszer a kémiai, egyszer pedig a fizikai Nobel-díj részese volt. Családtagjai közül férje, leánya és veje is a kitüntetés birtokosa, így a Curie csalód öt Nobel-díjat tudhat magáénak. Az is előfordult a díjak történetében, hogy valamely tudós fia folytatta édesapja kutatásait, és néhány évtizeddel később a fiú is Nobel-díjat kapott. Gondoljunk például Niels Bohrra és fiára, Aage Bohrra, mindketten fizikai Nobel-díjat kaptak. 1915-ben a két Bragg: apa és fia egyszerre nyerte el e díjat. GAZDA ISTVÁN
