Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 1. szám
Japán nők go-bangot játszanak A „felsőbb” rétegek játékai egyértelműen a közismert és primitív, nomád fokon is játszható játékokból fejlődtek ki. Egy XVI—XVII. századi dámajáték például (sok szalonéletet ábrázoló festményen is láthatjuk), kétségkívül egy primitiv, táblás küzdő játék szublimálódása. A kultúra minden kelléke végül is visszavezethető néhány egyszerű sémáig, és nem is akad sok variációs lehetőség. A táblán vagy földre rajzolt ábrán játszható játékoknak körülbelül nyolc alapvátozata volt. Ezek nagyrészt küzdő játékok. A játék sok szempontból hasonlít a népmeséhez: mindkettő néhány egyszerű elemre vezethető vissza. A játékelemek vándorlása, variálódása a meseelemekéhez hasonlóan szintén kimutatható. Van néhány alapelem, amely vándorol a világban, s ebből a helyi igényeknek megfelelően kombinálódnak új és új játékok. Vegyük példának a métajátékot, amit szívesen tekintünk jellegzetesen magyar játéknak, két csapat küzdelme. Az egyik csapat a labdát ütővel egy mezőbe üti, s ugyanakkor át kell szaladni ezen a mezőn. A másik csapat megpróbálja elkapni a labdát, s igyekszik megdobni a játéktéren átfutó játékosokat, s így pontot szerezni. Ezt a játékot longa-méta néven tipikus magyar játéknak ismertük, majd kiderült, hogy Kínából vagy Belső-Ázsiából ered, s lassú vándorlása során jutott el Magyarországra az újkor elején, majd tovább nyugat felé. Az angol cricket-játék is a méta továbbfejlesztett, bonyolultabb változata. Az európai ember számára nehezen érthető a baseball játék, melynek során furcsa pályán, egy furcsa alakú labdával szaladgálnak a játékosok. A szabályokat elemezve, felbontva kiderül, hogy ez is a méta egy túlságosan bonyolult, művi úton előállított változata. Őshazája Amerika, s a civilizációs áramlással eljutott Japánba, Ausztráliába, Kínába és Kelet-Azsia más országaiba. A játék természetes vándorúton, körülbelül egy évezred alatt megkerülte a Földet: Belső-Azsiából indult el, és végül Kelet-Azsiába érkezett. Történtek kísérletek a játékok koronkénti periodizálására is. Voltak történészek. akik azt igyekeztek kimutatni, hogy az emberiség békekorszakaiban vagy a civilizáció, illetve a stíluskorszakok felívelő szakaszában a játékok szélesebb körben voltak népszerűek. Bizonyos, hogy az egyes korszakok más és más játékokat, a régi játékok új és új variánsait hozták felszínre, de a játékra való igény mindig egyforma erősen jelentkezett, gyerekben és felnőttben egyaránt. Voltak korok, amikor a játékra kevesebb idő jutott. A török hódoltság idejéből például kevesebb játékot jegyeztek fel, mint a barokk korból, mikor a társasági élet már kialakult. A szalonélet több lehetőséget kínált a társasjáték elterjedésére. A „családias” biedermeier szintén kedvezett a játékoknak. Nálunk a szellemi játékok megújulása a század elejére tehető, az általános fellendüléssel és az irodalmi kávéházak kialakulásával párhuzamosan. LUKACSY ANDRÁS A bécsi klasszikus mesterek — elsősorban Haydn, Mozart és Beethoven — zenéjét „márványba vésettnek” véli a nagyközönség. Ez nálunk a forma klasszikus egyensúlyát, a kikristályosodást, a biztonságot jelenti — amit Kodály egyszer úgy értelmezett, hogy „mindig tudjuk, hol tart a kompozíció”. Ám ahány szabály, annyi kivétel, továbbá végül is ezek a keretek adták a későbbi fellazulások, romantikus széttörések alapjait. De tévednénk, ha e kor zenei arculatát a keretekre, a felépítésre szűkítenénk. Még a legnagyobb mesterek is „emberközelben” éltek, messze nem úgy elszakadva közönségüktől, mint későbbi sorstársaik. A kétszázötven éve született Haydn életútjának áttekintésekor érdemes ezt az egyik lehetséges és mozaikszerűségében is sokat sejtető szempontot, „megközelíthetőségét” végiggondolni. írásaival, leveleivel maga Haydn adja ehhez a legnagyobb segítséget. „Megboldogult apám bognármester volt, Har- rach gróf jobbágya, a zenének természettől fogva igen nagy kedvelője. Hárfázott, anélkül, hogy egyetlen kottafejet ismert volna, én meg ötéves fiúcska koromban rendre utána énekeltem egyszerű, kurta darabjait.” Hárfázó ' jobbágy? Mindez már nem volt elképzelhetetlen az 1730-as években. Ez az indulás, a földközeliség döntő hatású a személyiség kibontakozásában. „Hétesztendős koromban a Hainburgon átutazó Reutter karnagy úr véletlenül hallotta gyenge, de kellemes hangomat. Azonnal magához vett a muzsika-házba, ahol az éneklés tudománya mellett igen jó mesterektől zongorát és hegedűt tanultam. A Szent István