Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 4. szám
szüret utón gazdájuk begyűjti, s a Ház valamelyik félreeső részében helyezi el őket. Kora tavasszal, illetve gyümölcsérés idején a megjavított bábukat újra felállítják a madárjárta helyekre. Dombóváron ilyen versikével próbálták növelni a hatásukat: Huss, madár, szállj el innen, mert ez itten az én földem, megvédem a birodalmam, aki rabol, agyoncsapom! A különböző mágikus eljárások, valamint az ember jelenlétét jelképező bábuk alkalmazása mellett mind a mai napig a termés időszakonkénti őrzése a leghatásosabb. Ennek legeredményesebb módja a zajkeltés, amelyhez különböző szerkezeteket és tárgyakat használtak fel. Közülük talán a kereplők a legismertebbek. A magyar nyelv- területen számtalan elnevezésük ismert: kerep, kelep, kerepce, kelepelő, kelepű, pörgető, szél- perge, pörgettyű stb. A kereplők eredetileg a gonosz szellemek, ártó démonok elűzésére szolgáltak, s hosszú évszázadokon át használták a szőlőkben és a gyümölcsösökben riasztóként. Legismertebb formája a kézi fogas vagy bordás kereplő, amelyeket szőlőérés idején a seregélyek elriasztására használtak a fogadott csőszök és pásztorok. Korábban ott volt majdnem minden szőlősgazda keze ügyében. Tokaj-Hegyaljáról a következőket jegyezte fel Bakos József: „A pásztor inkább a röhögőt, a sűrű rovatékú kereplőt használta a madarak, elsősorban a rigók elriasztására ... A pásztorinas a csattogóval riogatott... Megrigózni, gyakori szava a hegyaljai pásztornak. Jelentése: riogatással elűzni a kártevő madarakat. A riogatás elsősorban a kereplőkkel történt, olykor a parittyát is igénybe vették ... A pásztor és inasa ügyesen tudta használni a kereplőket. Egész rigmusokat vertek ki rajta. Igen régi szőlőpásztorrigmus például ez a változat: Verebet fogtam, megpatkoltam, / Szőlőfára akasztottam, / Verebet, verebet, verebet!" A szélkereplőket viszont már elég volt csak egy- egy póznára felszerelve kiállítani a szántóföldekre vagy a szőlőskertekbe. Már a legenyhébb fuvallatra is megmozdul, és a kelep forgó tengelye megmozdítja a reá aggatott csörrenő fémkolon- cokat, vagy a hozzá erősített kis fakalapácsok ütődnek messzehangzó, éles zajjal a deszkából készített falemezhez. A mai falusi kertekben és a városokat övező kis telkeken szép számmal megfigyelhetjük a kor emberének modern anyagokból készített riasztó eszközeit. Az alapvető formák és a cél mit sem változott. Feladatuk ma is az, hogy távol tartsák a munka gyümölcsét hordozó termés megdézsmálóit. KRISTON VÍZI JÓZSEF 18 Az Úr 1551. esztendejében, egy decemberi napon, bizonyos Truppay Gergely nevű, Fráter György udvarában közkedveltségnek örvendő nemes így szólt Erdély tényleges urához: „Óvakodjál testvér, ezektől a szakállas olaszoktól, akik beléd akarják mártani a gyilkukat!" György haragosan ráförmedt a figyelmeztetőre, és börtönbe vettette. A történtekről így számol be a kortárs Forgách Ferenc: „Midőn György néhány nappal előbb hírül vette, jön III. Gyula pápa követe, hozza a vörös süveget, a bíbornoki méltóság jelvényeit, és a következő napon fogadta is volna: december 17-én a sereg és a testörség elébe ment, ugyanigy egy lovaskülönitmény, barátai és hívei mind, és az udvari népség; ö maga megszokott segédeivel hamarosan indult volna utánuk. Castaldo azt a parancsot adta csapatainak, hogy álljanak készenlétben, de rendelkezése nélkül ne mozduljanak. Megállapodás szerint az Alvincen töltendő napokban közös követet küldenek, illetőleg levelet írnak Ferdinándhoz; ennek megszerkesztését Castaldo szándékosan húzta-halasztotta, hátha közben kellő alkalom nyílnék. (A György elleni merénylet végrehajtására.) Tehát Marco Antonio nevű titkárát valamivel előbb küldi be hozzá, hogy adja át neki elolvasásra a levelet, majd olvasás közben szúrja le; ő majd a többiekkel együtt idejében ott terem. Marco Antonio az utasítást parancs szerint végre is hajtja, azon nyomban beront ö is (Castaldo) Storzia Pallavicinivel és Mercadóval, és Györgyöt két puskagolyóval és hatvanöt szúrással leterítik. Amikor Marco Antonio belépett hozzá, ágyában a hajnali imát mondotta; az első döfésre megragadván így szólt: - Mit művelsz? - Majd amikor a többi is rásújtott, többször ezt ismételte: - Mi rosszat tettem? Vas Ferenc nemesifjút, aki urának segítségére akart sietni, hét döféssel szúrták át; egyszersmind a már előbb felvonultatott katonasággal elfoglalták a várat, széthurcolván és felprédálván, amit csak találtak. Mercado, hogy valami neves tettet hajtson végre és férfias bátorságát valamely jellel bizonyítsa - vagy eleve parancsa volt rá —, (György) letépett jobb fülét váltott lovakkal vitte el Ferdinándnak, és akkor adta át neki, mikor a király épp az ünnepi esti misét hallgatta. György, hogy halála még gyalázatosabb legyen, hetven napig temetetlenül hevert egy deszkakoporsóban, a vársáncra kitéve, csúfságból akkor a temetésnek minden tisztességétől megfosztatván. Ez lett a vége a semmiképpen sem megvetendő, békében és háborúban hires férfinak, és aki Erdély s Magyarország megtartásának dicsőséqét érdemelte volna, ha végül túlságos hatalomvágya és kapzsisága árulásba nem sodorja, és annyi jótettét egyetlen bűnével be nem szennyezi.” Forgách Ferenc tehát így írja le Fráter György halálát és így jellemzi életművét. De vajon mi is volt az a „rút tett", amivel beszennyezte életét? Kit „árult el", és „árulásnak” számított-e abban a korban, amit neki fölróttak? Az 1482-ben született Martinuzzi Fráter György abban az időszakban tűnt föl a politikai élet színpadán, amelyet a magyar história a két ellenkirály küzdelme korának nevez. Kővári László, az első nagyobb Erdély-történet írója megemlékezik a Fráter György életében is nevezetes eseményről. 1527 szeptemberében, a Tokaj melletti vesztes csata után Szapolyai János Sajó- Ládon hivatja a pálos kolostor perjelét, hogy veszélyben forgó családi kincseit a gondjaira bízza. Ekkor „egy még történetileg ismeretlen férfi jelenik meg, magas szikár alak, csontos arcz, magas homlokkal, ki 1504-ig Corvin János hunyadi várát, azután Zápolya (Szapolyai) anyját, Hedvig hercegasszonyt szolgálta, később, mint meglett férfi baráttá lett. E férfi a dalmata születésű Martinuzzi György, kiben ifjúsága emlékei s a becsvágy még- egyszer főikéi, a kolostor csendjét a kétes szerencse viharával cseréli fel". Benne Szapolyai olyan hívet nyert, akiről I. Ferdinánd azt mondotta: „csak e csuklyás barátot irigyli Zápolyától, mert egymaga tízezer fegyveressel felér”. Szapolyaira pedig ugyancsak ráfért a segítség abban az időben, amikor György barát hozzá csatlakozott. 1527-28 fordulóján az eddigi bázisát képező Erdély nagy része is Ferdinándhoz pártolt. János király 1528 februárjában szövetséget kötött Szulejnián szultánnal, aki a következő esztendőben Ferdinándtól elfoglalta és Szapolyainak engedte át Budát. 1530 a még nagyobb siker esztendeje: Erdély nagy része ismét János királynak hódol. Fráter György 1531 elején lépett előtérbe Szapolyai országrészében, amikor a kincstár ügyeinek rendezése a kezébe került. „Pénzügyi miveletei által János királyt pénzzavarából azonnal ki kezdé szabadítani - írja Kővári. 1535- ben már váradi püspök és zászlós úr volt, Budáról Váradra költözött. 1536- ban a külügyek irányítása is egyre inkább az ő kezébe került. Ő vezette az
