Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 3. szám
) FESTŐ féle kettősség, amely Gulácsy lelkületét rögtön megragadta. Ilyen kettősségre bukkanunk akkor is, ha a felvilágosultság szellemére, a tudományok enciklopédikus összefoglalására (Diderot) gondolunk, s utána a mágia, a széptevés, a szédelgés, a nyíltszíni érzéki élet (Casanova) jut eszünkbe. Észak-itáliai kisvárosok hangulatát idéző épületek emelkednek a magasba a Vasárnap délután Comóban című festményén, s a kép előterében rokokó korabeli — naivan bájos, meseszerű, kedveskedő és talán alakoskodó — figurák mozognak. Ahogy a városképi részlet és a benne megjelenő figurák átírtak, stilizáltak, ugyanúgy a szabad tájból vett motívumok is mindig stilizálva jelennek meg festményein. Nem úgy festette meg a tájat, ahogyan az eléje tárult. o Vasárnap délután Comóban Nemcsak a látásélményből eredő impresszióit adta elő — noha a napfény erejét, a levegő aranyban csillogó páráját, a hatalmas égboltot az impresszionizmus vívmányának ismeretében festette meg —, de a természet üdeségét is meg tudta mutatni, ö elsősorban azokat a hangulatokat és mítoszokat jelenítette meg, amelyeket ő érzett ki az eléje táruló tájból. 1909-ben Nagyváradon rendezett kiállítást. A Holnap társaság írói és költői álltak a vállalkozás mellé. Juhász Gyulával, Dutka Ákossal, Ady Endrével való kapcsolata akkor volt a legélénkebb. Ezen a tárlaton mutatta be először nagyobb számban a Na Conxipan mesevilágából származó alkotásait. A mese, a játék a borongós vagy tragikus életérzés jegyében dolgozó Gulácsy művészetében a felszabaduló és felderülő kedélyállapot kifejezési eszközzé vált, s ugyanakkor kritikai jelleget is öltött, mivel az elavult és már értelmetlen emberi, társadalmi és művészi konvenciók láttán támadt ellenszenvét is meg tudta mutatni általa. Kiteljesedett korszakában a múltba fordulás, a történeti emlékek megidézése lassan engedett erejéből, s a tárgy „történetisége” vagy „irodalmisága” még inkább hangulati elemmé oldódott műveiben. Nem a valóságos múltat, nem az objektív történelmi eseményeket örökítette meg, hanem maga az emlékezés, a merengés élménye tartotta hatalmában. Sok ihletés érte az irodalom és a történelem felől. E sokféle élmény nyomán önálló, erős, vérbő festőiség sarjadt, s minden művéből az ő sajátos lírája áradt. Ezért alkotásai sohasem tetszenek utánérzésnek vagy epikus jellegűnek. Életútja nem mérhető semmilyen emberi vagy társadalmi szabállyal. A munka lekötötte és talán boldogította is valameny- nyire. Már kortársai is érzékenynek és bizonytalan idegzetűnek tudták. Ránk maradt festményeiben és művészeti írásaiban (ez utóbbiak egyértelmű állásfoglalások voltak a haladó szellemű és maradandó értéket adó alkotók mellett) következetes, bátor, a maga erejére támaszkodó alkatnak bizonyult. 1914 nyarán a háborús megpróbáltatások örvényébe került, idegrendszere összeomlott. Elmegyógyintézetben próbált gyógyulást vagy enyhülést találni — végül is sikertelenül. Egy ideig még festett, vagy átfestette műveit. A búskomorsággal, kényszerképzetekkel küzdő művész megrendítő alkotásai ezek, amelyek egyúttal a magyar szürrealista művészet közvetlen előzményeit is jelentik. A XX. századi magyar festőművészet kiemelkedő eredményei között Gulácsyé az egyik legsajátosabb életmű. SZÍJ BÉLA 25
