Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 3. szám
C§<YE<R3TECK~ SZfe^ A falusi gyermekek élete is sokat változott századunkban, különösen a felszabadulás után. A század elején és a múlt században még a „hagyományos" gyermekgondozás volt szokásban. Ez többé-kevésbé hasonló anyagi-szellemi ellátottságot jelentett. Nem teljesen egységeset, hiszen az ország különböző területei, települései más és más helyet foglaltak el a gazdasági-társadalmi Somogy megyei asszony 1926-ban (Ébner Sándor felv.) fejlődésben. A parasztság, a falusi-mezővárosi lakosság is különböző rétegekre tagolódott. De még a különböző helyi társadalmak értékrendjében sem egyforma helyet foglalt el a gyermek, és a felnőttek gyermekkel kapcsolatos kötelezettségeit is különbözőképpen értelmezték. A paraszt- és iparoscsalád egyben mezőgazda- sági, ipari termelő egységet is jelentett. A családokban a korlátozatlan számú utód, általában túlnépesedéshez, birtokelaprózódáshoz, megélhetési nehézségekhez vezetett. Különösen az intenzív katolikus egyházi hatás alatt élő zárt közösségekben maradt fenn ez a gyakorlat századunkban is. Korábban akár a nyolc-tíz megszületett gyermek sem volt ritkaság, hiszen általában csak négy-öt érte meg a felnőttkort, még a múlt század második felében is. Ismeretes volt a születések bizonyos mértékű korlátozása is, és az egykerendszer, amely a vagyon egy kézben tartására törekedett. Philippe Ariés a gyermekkorról szóló könyvében leírja, hogy a középkor embere lényegében nem ismerte a gyermekkor fogalmát, s a gyermeket kis észrevétlen távozott. A család a szépen megadott végtisztességgel rendezte el a dolgot, s azzal vigasztalódott, hogy „kis angyal” lett a gyerekből. A több gyermekes családokban is a többinél szebbnek, fejlettebbnek, értelmesebbnek, kedvesebbnek találhattak egyet, akire több figyelem jutott, elvesztésekor nagyobb gyászt éreztek. Az egykére nagy figyelmet fordítottak, elvesztése (különösen Domaházi anya 1938-ban (Dincsér Oszkár felv.) Gyermekhinta egy nagybörzsönyi német családnál 1932-ben (Ébner Sándor felv.) felnőttnek tekintette. A paraszti életmódban az életkörülmények sokáig nem változtak lényegesen, ezért sok, a középkorra jellemző magatartásmód élt tovább, egészen az életforma gyökeres átalakulásáig. Ariés szerint a XVI—XVII. században, a francia uralkodó osztály köreiben figyeltek fel először a kisgyermek „kedvességére", és arra, hogy örömöt okozhat megnyilvánulásaik megfigyelése. Ez időtől fogva különítették el őket a felnőttek világától, amelyben korábban alig észrevéve csetlettek-botlottak. Ez a bánásmód a polgárosít Európában vált általánossá. A magyar parasztságot azonban mindez kevéssé érintette századunk előtt. A nagy létszámú családokban a nem nagyon várt jövevény szinte ha másik gyermek mór nem születhetett) a szü- ú lök reményeinek meghiúsulását jelentette. A parasztcsaládok a terhesség idején különösebb egészségi előírásokat nem alkalmaztak. Annál több, ma nehezen érthető rendszabály irányította a viselős asszony életét. Míg a legtöbb megerőltető munka végzésében senki nem látott kivetnivalót, néhány munkától azonban óvták. így például attól, hogy télire zöldséget konzerváljon, mert amit eltesz, az úgyis megromlana, s gyermeke hajlamos lenne a hasfájásra. Vagy hogy kemencét tapasszon, fűtsön, mert gyermeke fülfájós lenne. Ruhaszárító kötél alatt ne bújjon át, mert a köldökzsinór a gyermek nyakára csavarodik. Fontosnak tartották viszont, hogy ha a terhes asz18
