Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 1. szám
A BIOLÓGIA FORRADALMÁRA Ahogy a modern értelemben vett csillagászat kezdetét Kopernikusztól, a modern biológia megindulását Darwintól számitjuk. Élete igazi tudós-élet volt. Természettudományos érdeklődése világ körüli útra indítja huszonkét éves korában, egy angol hadihajó fedélzetén, s öt esztendeig jelentős növény- és állattani, sőt őslénytani anyagokat is gyűjt. Az Egy természet- tudós utazása a föld körül címet viselő beszámolója 1839-ben jelenik meg. Hazatérve Down angliai faluban él, és itt írja meg azokat a müveit, melyek nem csupán a biológia fejlődésében jelentenek forradalmat, hanem általános világnézeti szempontból is. A világhírt Darwin számára A fajok eredete című müve hozta meg. Az 1859-ben megjelent írás az egész szerves élet új térképét adja. Darwinig is akadtak elméletek, melyek feltételezték, hogy a szerves természetnek is története van. Darwin előtt is voltak olyan teóriák, melyek a fejlődéselméletet képviselték - mint például Geoffroy de Saint-Hilaire és Immánuel Kant -, de mindezek az elméletek csupán tudományos sejtések voltak. Egy láncszem, mégpedig a legdöntőbb, hiányzott belőlük. Mi kényszeríti a fajok fejlődését oly módon, hogy a fajok egymásból alakulnak ki, mi az oka annak, hogy a különböző variációk földrajzilag meghatározott eloszlásban jelennek meg? Darwin ezt a kérdést világította meg két híres tételével, melyeket egyrészt saját kutatásaiból, másrészt pedig az addigi tapasztalatokból épített fel. Ez a két tétel; a környezethez való célszerű alkalmazkodás, illetve a természetes kiválasztódás tétele volt. Miben állt e gondolatok forradalmisága? Darwin bebizonyította, hogy a szerves természet élete éppen úgy egységesen történeti, mint ahogyan az emberiség története is bizonyos értelemben egység. Nem egyszerűen fejlődés ez, hanem folyamat, mégpedig olyan folyamat, mely a természet belső törvényszerűségeiből és lehetőségeiből következik. A Galapagos szigeteken Darwin megtalálta azt a madárfajt, amely alkalmazkodott az ottani életviszonyokhoz, s belőle eltérő alfajok alakultak ki. Ez bizonyítékul szolgált arra, hogy az állatvilág, ha részlegesen is, de tud alkalmazkodni a megváltozott életfeltételekhez. Az alkalmazkodási képesség teszi lehetővé az egyik fajból másféle alfajok kialakulását, s végül ez magyarázza a szerves természet történeti egységét. A haladás erői Darwin elméletének megjelenése után nyomban felfedezték a tanok újszerűségét, és kialakult a világméretű harc a haladás: a darwinizmus képviselői és a reakció: a darwinizmus ellenségei között. Engels egyik késői művében Darwin elméletét a dialektikus materializmus kialakulása természettudományos feltételeként tárgyalja. S már 1859-ben ezt irja Marxnak: „Különben Darwin, akit éppen most olvasok, egészen nagyszerű ... mindeddig sohasem hajtottak végre egy ilyen nagyszabású kísérletet arra, hogy a természetben a történeti fejlődést felkutassák, s különösen pedig nem ilyen nagy szerencsével.” A darwinizmus hatása alól nem csupán a hivatásos biológusok nem tudták kivonni magukat, de a történészek, sőt az írók sem. Darwin hatása mutatkozik meg abban is, hogy lehetőség nyílik a valóság egészének és a szerves világ fejlődésének történeti megértésére, de ugyanakkor Darwin nyomán felmerül a tudományos világnézet igénye a művészetben és az irodalomban. S megszületik egy olyan művészeti és irodalmi irányzat, mely darwinistának vallja magát: a naturalizmus. Darwin gondolatai már önmagukban is előre vetítik a következő nagy lépést: az ember származásáról szóló darwini művet, mely 1871-ben jelent meg először. Ebben egyértelműen kifejti, hogy az ember maga is része a természeti világnak, s minden bizonnyal az állatvilágból eredeztethető. Ez az újabb lépés világszerte felháborította a vallás dogmatikus hívőit és a reakciósokat egyaránt. Darwin fejtegetése révén ugyanis világossá vált, hogy az emberi nem egységes, a különböző antropológiai eltérések pusztán ugyanazon a nemen belüli eltérések. Másrészt Darwin ezzel az elméletével halálos sebet ejtett minden olyan elképzelésen, mely az embert valamiféle speciális lénynek, isten különös teremtményének tekintette. A materialista felfogás kétségtelen győzelme volt ez. Ennek ellenhatásaként jöttek létre Európában és Amerikában az úgynevezett majomperek, amikor mindazokat, akik Darwin felfogását terjesztették, erkölcstelenség, vallás elleni támadás és más cimeken perbe fogták, megfosztották állásuktól. Magyarországon is évtizedekig folyt a harc a darwini elmélet elismertetéséért. A Természettudományi Társulat egyik alapvető célkitűzése is az volt, hogy a darwinizmus segítségével ismertesse el és népszerűsítse a természet- tudomány materialista szemléletét. Oroszországban Tyimirjazev munkássága révén terjedt el a természet evolúciójáról, a fajok kialakulásáról és egymásból származásáról szóló elmélet. Az elmúlt száz év kétségtelenül rávilágított Darwin bizonyos pontatlanságaira. De ezek a problémák is valamilyen módon kapcsolódtak Darwin módszeréhez, aki naplójában feljegyezte, hogy különös tekintettel kell figyelembe venni azokat a tudományos tényeket, melyek az elméletnek ellentmondanak, mivel azokat hajlamos az ember elfelejteni. Darwin természetesen még nem ismerhette az ő elméletének kérdésfelvetései alapján létrejött új tudományt, a genetikát. Érvényes Marx megjegyzése is, mely szerint Darwin helyenként a társadalmat is a saját biológiai elmélete alapján kísérelte meg felfogni, s látva azt, hogy a polgári társadalomban érvényesül a mindenki harca mindenki ellen, úgy érezte, hogy a természetre vonatkozó törvényszerűségek érvényesek a társadalomra is. Ez a felfogás természetesen nem igaz. Éppen eme tévedés alapján, Darwin tanításából nőtt ki az úgynevezett szociáldarwinizmus, ezen az alapon jött létre az életfilozófiák jó része, melyek megkísérelték az emberi társadalmat leszállítani a természeti világ szintjére. A másik nyomós ellenvetés A fajok eredetének szerzőjével kapcsolatban az volt, hogy igen sokszor a materialista lelkesedés következtében túl közel hozta egymáshoz az embert és az állatot. Feltételezte például, hogy az állatnak is megvan az esztétikai érzéke, hogy az ember pusztán az állatvilágból merített esztétikai érzék, valamint az állatvilágból származó társadalmiság folytatójaként él és cselekszik. A tévedések azonban semmit sem vonnak le abból a forradalmi hatásból és abból a materialista világnézetű természetképből, mely a nagy angol tudós műveiből árad. Azoknak is el kellett ismerniük összfelfogásának igazát, világképének újszerű és mélyen a valóságot tükröző voltát, akik egyes pontokon kiigazították elméletét. Még azok is, akik vitatkoztak vele, időnként neodarwinistának nevezték magukat, jelezve ezzel, hogy Darwin útján járva, ezt az utat kiteljesítve és ezt az utat a maga mélységében értékelve fordulnak szembe egyes megállapításaival. S ebben az értelemben teljes joggal mondhatjuk el azt, hogy Darwin tevékenysége és felfedezése összevethető azzal a fordulattal, amelyet az égitestek elméletében Kopernikusz, Kepler és Galilei teremtett meg. így ir Darwin legendássá vált művének, Az ember származásának befejező soraiban: „Meg kell bocsájtanunk az embernek, ha bizonyos mértékig büszke arra, hogy ha nem is saját erőfeszítéséből, de mégis a szerves élet legmagasabb lépcsőfokára érkezett; az azonban, hogy ilyen módon felküzdötte magát, ahelyett, hogy eredetileg már a lépcső élére került volna, azt a reményt ébreszti benne, hogy a távolabbi jövőben még magasabb feladata lesz. Itt azonban nem a reményekkel vagy a félelmekkel foglalkozunk, hanem csupán az igazságot akarjuk felfedni, amennyire ezt értelmünk megengedi. A bizonyító anyagot legjobb tudásom szerint itt közöltem. De azt is el kell ismernünk - úgy tűnik számomra —, hogy az ember minden nemes tulajdonságával, azzal a rokonszenvével, amellyel a legalacsonyabb- rendüvel szemben viseltetik, jóakaratával, melyet nem pusztán más emberekre, hanem a legalacsonyabbrendü élőlényekre is kiterjeszt, istenhez hasonló intellektusával, melynek segítségével az égi rendszer mozgásába és törvényszerűségébe behatolt, mindezen magasrendű erőivel együtt mégis az alacsonyabbrendű származás kitörölhetetlen bélyegét hordja a testében.” A humanista hitvallás azt a reményt fejezi ki, hogy az ember egyre inkább képes lesz a magasrendű erkölcsök szellemében élni - s ez olyan tanulság és intelem, mellyel a száz éve halott Charles Darwin korunkhoz is szól. HERMANN ISTVÁN
