Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 3. szám
Gápis keresi Krisnát, XVIII. sz. közepe Az ősi falfestményekhez fűződő rokonság a kompozícióban is tetten érhető. A mogul miniátor eleve korlátozott felületben gondolkodik, hiszen művészete a perzsa könyvillusztrációkból önállósult táblaképfestészetté. A radzsput illuminációk viszont, ahogy az irányzat angol méltatója Coomaraswamy megfogalmazza: ,,nagy arányokban elgondolt, falfestményeknek is alkalmas kompozíciók kisebbített változatai”. Feltűnő, hogy az arcokat többnyire profilban látjuk, ami ugyancsak az ősi gyökerekre utal. A radzsput miniatúrák témái is a népi-nemzeti hagyományokhoz kötődnek. A mogul iskola a korabeli- séget hangsúlyozza, az uralkodó és közvetlen környezetének portréit örökítik meg a „fotografálásra” érdemes élethelyzetekben. A radzsput iskola viszont a hindu mitológiához nyúl vissza. A jelenetek java Krisna királyfi legendáját eleveníti meg. Ráma herceghez hasonlóan az egyik hindu nagyeposz a Ramajána alakja, Visnu főisten megtestesülése és számos földi szerelmi kaland hőse is. A szerelmi idill szintén a miniatúrák kedvelt témája, önálló zsáner- műfaj is születik, a nayika, melynek tárgya a légyott, a kedvesére váró lány érzelmi felajzottsága. Minthogy a szerelem időszaka az esős évszak beköszönte, a nayika többnyire alkalmat ad a felhős, haragvó ég, a vihar romantikus ábrázolására is. A radzsput művészek számunkra talán legkülönösebb vállalkozása a ragmala, egy hindu zenei forma, a raga képi illusztrációja. A műfajt épp oly természetességgel művelik, mint Európában az irodalmi illusztrációt. Az elvont zene tartalmi meghatározottságát a görögök is vallották. A hangnemeknek különböző erkölcsi arculatot tulajdonítottak, Platón e címen tiltotta ki a „puhány" skálákat Államából. A hinduk a ra- gákat, illetve nőnemű megfelelőiket, a raginiket bizonyos nap- és évszakokhoz kötik, és ez a szigorúan megszabott intonációs kör jelenítődik meg érzékletesen a festményeken. DÉVÉNYI RÓBERT Vipralabdha Nayika, XVIII. sz. vége
