Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 3. szám
Rossini nevezte eképpen az 1819. június 20-án Kölnben született Jacques (eredeti nevén Jacob) Offenbachot. Csodagyerek volt: hatéves korában hegedült, két év múlva már komponált, és a csellóval is ismerkedett. Édesapja kántor. Tízgyerekes családot kellett eltartania, érthetően anyagi gondokkal küzdött. Ezen enyhítendő határozta el, hogy Jakabot és bátyját Párizsba viszi tanulni. A Konzervatórium akkori igazgatója, Cherubini először el akarja őket utasítani, arra> hivatkozik, hogy külföldiek, de amikor meghallja a kisfiút lapról játszani, azonnal fölveszi. Mégsem zavartalanok a tanulóévek. Offenbach egy év múlva megválik a nagyhírű intézménytől, a továbbiakban csak zeneszerzés magánórákat vesz Halévy- től. Rendszeres tanulás helyett a szabad kibontakozást keresi: szalonokban muzsikál, alkalmi műveket komponál. Egy ideig az Opera Comique zenekarában csellózik, majd a Theatre Francais karmestere lesz. Első színpadi próbálkozása néhány dal egy vaudeville (zenés bohózat) számára 1839-ben. Sokan ezt tartják az új műfaj, az operett egyik kiindulópadra léphetett. Az utolsó két évben már nem korlátozták a szereplők számát, sőt engedélyt kaptam arra is, hogy kétfelvonásos buffo-operá- kat játsszak. Négy és fél év alatt körülbelül harmincöt egy- és kétfelvonásos operettet mutattam be." 1857-ben Londonban, a következő évben Németországban, 1861-ben Pesten és Bécsben vendégszerepei: megismerkedik Johann Strauss-szal. Egy-egy keringővei versenyre kelnek egymással, és - meglepetésre - Offenbach győz! Hosszú ideig egy operaterv foglalkoztatja, de 1864-ben a Rajnai sellők sorsa bukás. A folytatás azonban minden addigit felülmúló sikersorozat: a Kékszakáll (,,a borzalom és a komikus különös keveréke”), a Párizsi élet, a Gerolsteini nagyhercegnő, a Banditák. A kifogyhatatlan alkotóerejű Offenbach összesen több, mint száz operettet írt! Valóságos operett-nagyüzemet létesített — volt rá példa, hogy egyszerre négy színház számára dolgozott. S mindamellett szervezett előadásokat tartott, színészeket szerződtetett, utazott. A történelem alakulása azonban már nem kedvez Offenbachnak. A porosz-francia háború alatt pontjának. De az előzmények sokkal messzebbre vezethetők. Felsorolni is sok, mi minden játszott szerepet az operett megszületésében. Többek között az opera, a közjáték, a pásztorjáték, a vígopera, a párizsi kabaré, a német és az angol daljáték, a ballada-opera és a koldus-opera. Offenbach mindebből egyéni veretű zenét alkotott, erős társadalmi „áthallásokkal", közvetett és közvetlen utalásokkal. Találóan fogalmaz Fischer Sándor: „Az offenbachi operett igazi vonzóerejét az uralkodó réteg, a társadalmi visszásságok leleplezése, kigúnyolása, a tiltott, vagy ki nem mondható kritikák költőien szimbolikus megfogalmazása adta. Erre a második császárság kora, minden csillogásával és rövidlátásával, álpátoszával és könnyelműségével rendkívül alkalmas volt. Ahogy Beaumarchais a királyság, az arisztokrácia uralmát ásta alá, úgy kezdte ki Offenbach a friss császárság, az új réteg, a polgárság alapjait. De a polgárság, akárcsak az előző évszázadban az arisztokrácia, mulat a szellemes intrikán, mely a legkülönbözőbb környezetben játszódik: görög mitológia, középkori lovagvilág, keresztes hadjárat, nagyhercegnő vagy hadvezér, király vagy koldus, a dies irae dallama vagy zsidó templomi ének — semmi sem szent előtte. Ahogy Verdi minden fiatalkori műve — bibliai, római vagy középkori köntösben - az olasz nép szabadságharcáról szól, úgy mutatja be Offenbach száz képben és jelmezben az uralkodó osztály ostobaságát és erkölcstelenségét." Sikerének egyik titka — vonatkozik ez témaválasztásra, szövegre, s elsősorban a zenére - a nevetés, a kacagás, a felszabadult életöröm hirdetése, a remek jellemzőerő, a romantikus-kalandos elemek virtuóz felhasználása, a szatirizáló hajlam, frivolitás, a gúny - mint például az Or- feusz-téma parodizálása, vagy a klasszikus görög témát kifigurázva aktualizáló Szép Heléna. Új tánc is segíti Offenbach sikersorozatát, az 1830 után divatos kánkán (amit állítólag francia katonák hoztak magukkal Algírból). Élete szinte mindvégig elválaszthatatlan a színháztól, önálló színházi vállalkozása: a Bouffes-Parisiens, ahol eleinte legfeljebb csak három személyt szerepeltethetett. Idézzünk a leghitelesebb forrásból, egy Offenbach-levélből: „Négy hónapon belül hét vagy nyolc ilyen darabot adtam. Később jogomat kibővítették, és játszhattam egyfelvonásos operetteket is, amelyekben már négy szereplő is szína német sajtó hazaárulónak bélyegzi. Menekülnie kell, útjának állomásai Bordeaux, Milánó, Bécs. A Kommün bukása után visszatér dicsősége helyszínére, de a megrendült polgárság többé már nem fogékony a kritikára. Elérkezett hanyatlásának ideje. Próbálkozik ugyan ismét színházvezetéssel, de hamarosan felhagy vele. 1876-ban kerül sor amerikai útjára. Már ott is, de főleg hazautazása után egyre inkább foglalkoztatja ifjúkori dédelgetett álma, főművének megalkotása. A Hoffmann meséi komponálását sajnos már nem tudja befejezni (a hangszerelés munkája barátjára, Ernest Guiraud-ra maradt). A halál 1880. október 4-én elragadta, mielőtt utolsó műve színpadra kerülhetett volna. Sajátos módon a Hoffmann meséivel éppen egy német operettkomponista teremtette meg a talán csak Gounod Faustjához hasonlítható francia „komoly" operát. Zenéjét, stílusát Till Géza így jellemzi tömören: „Pontosan tudta, hogy mit kíván a színpad és mit a közönség. Míg a köny- nyű, sőt, legkönnyebb múzsát szolgálta, bőven áradó invenciója mellé hihetetlen szakmai fel- készültséget szerzett. Szikrázó ötletek, briliáns ritmusképietek, hajlékony, elegáns melódiavonalak
