Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 1. szám
Indiában, az i. e. XII. századból fennmaradt halebidi templom áldozati oltárának domborművein már megtalálható a kenyér ábrázolása. Az egyiptomi királysírokban a fáraó és népe életét bemutató ábrázolások között látható a gabona vetése, aratása, a gabonaszemek feldolgozása. A kairói nemzeti múzeum is őriz egy búzát törő nőt ábrázoló többezer éves kis szobrot. A philaei templom domborművein az áldozati adományok között cipó is szerepel. A kínaiak többezer éves emlékei is bizonyítják a kenyér- gabona és a kenyér ismeretét. A mezopotámiai Gilgames-eposz is említést tesz a kenyérről. Az Ótestamentumban az áll, hogy Ábrahám találta fel a kenyeret és a kovászt, s hogy Mózes az egyiptomi kivonulás után a szidóságnak megtiltotta a kovászos kenyér fogyasztását. A kenyérbe utaló kultúrtörténeti emlékek sora szinte végtelen. Előkerültek ősi gabonamaradványok is. Az egyiptomi sírokban 4-5000 éves búzaszemeket találtak. Svájcban 5000 éves cölöpházak romjai között bukkantak búzaszemekre. A magyarországi Aggteleken pedig 6000 éves búzaszemekre akadtak a régészek. Az 5-6000 évvel ezelőtti kenyér azonban alig hasonlított a maihoz. A rómaiak kenyere lapos és négyszögletes volt, a tetején hat-nyolc bevágással. Pompeiben több sütőüzemet tártak fel. Plinius azt írja, hogy már a Róma megalapítása utáni első időszakban voltak a városban sütőüzemek. Plinius szerint a rómaiak, akárcsak a görögök, a föníciaiaktól tanulták el a kenyérkészítés módját. A római sütőüzemekben rabszolgák dolgoztak. Akiket közülük uraik felszabadítottak, Róma legtekintélyesebb és legmegbecsültebb polgárai közé számítottak. Rómában minden néprétegnek másféle kenyér dukált. A vezető emberek, patríciusok és a magas tisztséget viselők számára korpamentes árpalisztből készült a „panis siligensis”. Ezt mások, még ha volt is rá pénzük, nem vásárolhatták meg. A jómódú polgárok részére sütötték a „panis secun- dust”, a másodrendű kenyeret, amelybe beleőrölték az árpa korpáját is. A szegényeknek készült a „panis cibarius”, a közkenyér. Ennek korpás árpalisztjébe darált zablisztet is kevertek. A búza, az árpa, a rozs, a zab, a kukorica mind alkalmas volt kenyérkészítésre. Hogy hol, milyen gabonát daráltak vagy őröltek meg erre a célra, az elsősorban attól függött, hogy a környezeti viszonyok melyik termesztését tették leginkább lehetővé, illetve, hogy melyik gabonaféle volt honos az adott vidéken. Egyiptomban először árpakenyeret, később búzakenyeret Kőkorszakbeli, egyiptomi és középkori sütőkemence Gabonát őrlő egyiptomi szolgáló
