Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 2. szám
előestéje. Egyes szerzők szerint ezek a tüzek mágikus hittel akarják ellensúlyozni a rövidülő nappalok és hosszabbodó éjszakák váltakozását. A XVI. századból származó tudósítás arról ad hírt, hogy Németország falvaiban és városaiban Szent János napjának előestéjén hatalmas öröm- tüzeket gyújtottak az emberek. Körültáncolták a tüzet, énekeltek és magukat fekete üröm és verbénafüzérekkel ékesítették fel. A tüzet pedig szarkalábcsokron keresztül nézték abban a hitben, hogy ez óvja majd a következő éven át szemük világát. Mielőtt elhagyták az örömtüz színhelyét, a díszes virágfüzéreket a lángok közé vetették, és rossz szellemek elleni igéket mormoltak. Niederkonzban, a Mosel folyó partján a falu férfiai hatalmas kereket készítettek, amelyet szalmával vontak be. Az éj beálltakor egy dombtetőn hatalmas tüzet gyújtottak, és lángra lobbantották a szalmaburkolatú kereket. Ezt azután a tengelyrúd irányításával a leggyorsabb és legügyesebb legények a szántókon és szőlőkön át egészen a Mosel vizéig görgették. Ha ez a korántsem egyszerű művelet sikerrel járt, bőséges szüretet várt a nép arra az esztendőre. Bajorország egyes vidékein egészen a XIX. század közepéig éltek ezek a szokások. Sok helyen marhákat hajtottak ót a tűzön, s maguk az emberek ugráltak át a lobogó lángok felett, igy remélvén tisztulást és védettséget mindenféle kórság ellen. Svédország egyes vidékein a keresztuta- kon, kilencféle fából gyújtottak örömtüzeket, ebbe mérgesgombákat dobáltak, szimbolikusan semmisítve meg a rosszat, az ártalmasat. Csehországban hatalmas egyenes fenyőfát vágnak a legények. Ezt koszorúkkal ékesítik fel. Az éj beálltakor tüzet gyújtanak, és ennek két oldalán felsorakoznak a legények és a leányok. A fenyőfáról lehozott koszorúkon át nézik egymást a párok, abban a reményben, hogy igy megláthatják, hűségesek maradnak-e egymáshoz. Az örömtüzeken kívül egész Európában élt az úgynevezett „szükség- tüzek” szokása. Állatvész, járvány, árvíz és más veszedelmek elhárítását célozták ezek a tüzek, amelyek a keresztény tilalmak ellenére még a XIX. század végén is fellobogtak Skóciától a Balkán félszigetig, Ukrajnától Spanyolországig. Ezek a szükségtüzek szigorúan kötött formák. szertartások között lobogtak. Egyik érdekességük, hogy meggyújtásukra csak az ősi módszert, két fadarab összedörzsölését volt szabad alkalmazni. A tűz tehát civilizációt, kultúrát - nyomort, pusztulást, bajt egyaránt hozott az ember életébe. Fontosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy az ókoriak a négy öselem közé sorolták. De semmi okunk annak a feltételezésére, hogy a görögök voltak az elsők, akik értelmezni akarták ezt az ezerarcú jelenséget. Az ókori görög elképzelés a tűzről meglehetősen naivan tévedett. Mert ha a vizet, a levegőt és a földet, mint anyagot el is fogadta „őselemnek”, a tűznél nem tett különbséget az anyag és az anyagi folyamat között. A tűz ugyanis fizikai és kémiai folyamat, amely anyagok segítségével játszódik le. Tűz, láng, égés — e három fogalom várt évszázadokon át magyarázatra. Mivel az égés folyamata inkább utalható a kémia témakörébe mint a fizikáéba, az égés elfogadható magyarázata is lényegesen később született meg, mint ahogy a fizikai fogalmak tisztázódtak. Ez azzal magyarázható, hogy a kémia sokáig rögeszmék szolgálatában állt, s a mérő, kutató módszereket mellőzte. Az 1600-as években a korábbi európai és arab elképzelések a flo- giszton-elméletben összegződtek. Ezt az elméletet C. E. Stahl nevéhez szokták kötni. Talán azért, mert első olyan megfogalmazója volt, aki minden korábbi elemet mérlegelt és összevetett a korabeli tapasztalatokkal. A flogiszton-elmélet szerint, amikor valami ég, kiválik belőle valamiféle tüzanyag (a flogiszton), s ennek távozása idézi elő a lobogó lángot. Az elmélet szerint az anyagok flogisztontartalma változó, és ezért gyúlékonyságuk és éghetősé- gük más és más. A mérleg megjelenése a kémia történetében — gondolhatnánk — aláírta az elmélet halálos ítéletét, hiszen kimutatha- tóvá vált, hogy az elégő anyag tömege gyarapszik, nemhogy csökkenne. De amint ez később a höanyag- elmélet korában is volt, makacs szívóssággal az elméletet akarták megfoltozni, és nem egykönnyen hajtottak fejet a valóság cáfolatai előtt: a flogisztonnak negatív súlyt tulajdonítottak. Sokszor amilyen lassan épül fel egy elmélet, ugyanolyan lassan tűnik el, hogy helyt adjon a helyes magyarázatnak. így a flogiszton korszak elejét és végét egyformán nehéz időben elhelyezni. Mai felfogásunk szerint az égés ösz- szetett fizikai-kémiai folyamat. Legközismertebb formájában az elégő anyag oxigénnel lép kémiai reakcióba, és a folyamat höfelszabadu- lással jár. De tágabb értelemben égésnek nevezzük az élő szervezetben lejátszódó biokémiai folyamatok legtöbbjét is. Az ezekhez hasonló, úgynevezett lassú égésekre is számos példát szolgáltat a természet. A köznapi értelemben vett égés a gyors égés. A gyors égéseket fényjelenség kíséri, s így a tűz évezredeken át világításra is szolgált. E szerepe még ma sem teljesen a múlté. A világító tűz pedig nemcsak a körülülök számára jelentette a fényt, de üzenetközvetítő is volt. A tűzjelzésekkel bámulatos gyorsasággal jutottak el a hírek akár országnyi távolságokra is. Az emberiség történetében - szokták mondani - a legnagyobb találmány a kerék volt. S a legnagyobb, legsokoldalúbb formáló erő - tehetnénk mi hozzá - a tűz! KARÁCSONYI REZSŐ Protestánsok a máglyán 10
