Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 1. szám
A köztudatban úgy él, hogy a XVII. század utolsó harmadában a Habsburg- uralom ellen fegyvert fogókat nevezték a szembenállók kuruczoknak, azok pedig a labancz gúnynévvel csúfolták Lipót császár és magyar király katonáit, híveit. A kurucz elnevezéssel állítólag Dózsa György kereszteseire utaltak, mert latinul a keresztes neve cruciatus, és a latin elnevezésből származott a magyar kuruc szavunk. Egyes történeti munkák szerint maguk a felkelők nevezték magukat így, Dózsa kereszteseinek példájára. A labancz elnevezés eredetéről és használatáról meglehetősen eltérőek a vélemények. Hogy csak néhányat említsünk: a lándzsás német zsoldos, a lanczer nevéből származott a szó. Mások szerint a császárpárti katonák dús, lobogó parókája vagy a lompos nadrág, a plundra képzete nyomán keletkezett a lobonczos vagy labancz elnevezés; fölmerült az is, hogy a puskás császári katonáknak adott lobbants tűzparancs volt a gúnynév forrása. Eszerint a császárpárti magyarok „loboncos tolIbokrétáját" kigúnyolva született ez az elnevezés. Nemcsak a labanc, hanem a kuruc név keletkezését illetően is bizonytalanság uralkodik. Az 1970-ben megjelent Történeti-Etimológiai Szótárban többek között ezt olvashatjuk a kuruc szóról: „Szótörténeti és hangtani okokból elfogadhatatlan az a Bél Mátyás óta hagyományozódó feltevés, amely szerint a latin Crux, „kereszt” főnévre, illetőleg annak „crucius" vagy „cruciatus”, „keresztes" származékára megy vissza, és eredetileg Dózsa György kereszteseire vonatkozott. Az adatok ennek minden kétséget kizáróan ellentmondanak.” Kik voltak hát az első kurucok a magyar történelemben, és honnan származik a nevük? A történeti tények azt bizonyítják, hogy Dózsa György parasztfelkelőit soha senki nem nevezte kurucoknak. Ez az elnevezés először a XVII. század negyvenes éveinek közepén bukkant fel I. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvarában „apró kuruczok" alakban. Az egykorú forrásokat vallatóra fogva kiderül, hogy az udvari ifjakat nevezték így, minden bizonnyal az általuk viselt páncél után, amelynek a neve ebben az időben kuraczin vagy kuraczél volt. II. Rákóczi György halála után azonban feledésbe merült ez a név Erdélyben, és csak a század hetvenes éveiben bukkant fel újra, ekkor már Felső-Magyarországon, azt követően, hogy a Habsburg-uralommal elégedetlenek a Wesselényi nádorról elnevezett rendi szervezkedés következményeként fegyvert ragadtak Lipót császár kormányzata ellen. Eddigi ismereteink szerint a Habsburg-ellenes felkelőkre utaló kurocz szót Merni török pasa, egri beglerbég írta le elsőül, 1671. szeptember 8-án kelt levelében, amelyben arról értesítette Gyöngyöspata lakóit, hogy leszállította adójukat, mert tekintetbe vette, mekkora károkat okozott nekik „az a néhány kurocz harczos, akik a környéken lévő falvakat megtámadták”. A pasa által használt „kurocz" szónak az alaki hasonlóságon túl semmi köze nem volt az erdélyi udvari apródok korábbi nevéhez. Az általa alkalmazott megjelölés a görög „kurosz” szóból származott, amely eredetileg rablót jelentett, de a török nyelvben „felkelő" jelentéssel használták. Egy-másfél év múlva a füleki vár Habsburg-párti katonái is - akik szoros kapcsolatban álltak az egri törökökkel — kezdték ezzel a névvel illetni a felkelőket, minden bizonnyal a szó rablót jelző értelmében. Válaszul a felkelők loboncz- nak vagy labancznak mondták a császári oldalon harcolókat, valószínűleg loboncos ruházatukat gúnyolva. A füleki végvár Habsburg-párti magyar katonáitól horvát bajtársaik krucz alakban vették át e gúnynevet, míg a német parancsnokok és katonák inkább a curotzen formát használták. Az adatok szerint a felkelők először 1676-ban fogadták el a töröktől kapott és egyre általánosabban használt nevüket. A legtöbb esetben azonban hozzátették az igaz szót, megkülönböztetve magukat a „hadnagyságon és zászlókon kívül az mi színünk és kurucz nevezetünk alatt aféle nemességet 4fl
