Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
lődés történeti fejlődés is. E történeti fejlődés áttekintésekor Hegel megrajzolta a legfontosabb állomásokat, melyeken keresztül az emberi szellem, az emberi gondolkodás továbbfejlődött. így rajzolja meg például az emberi öntudat kialakulását, melyet a klasszikus görög korhoz köt. Szókratész példája mutatja számára, hogy az emberi szellem akkor érkezik el az öntudathoz, midőn az ember eszméiért, gondolatainak érvényéért hajlandó az életét is feláldozni. Első nagyszabású munkájában jelennek meg azok az értékek is, melyek a közgazdaságtan tanulmányozásából származnak. Hegel itt azt mondja, hogy az emberi fejlődésnek megvan a mértéke. A mérték pedig az, hogy az ember mennyi közvetítő eszközt tud önmaga és a természet közé helyezni. Minél nagyobb a közvetítő eszközök száma, annál magasabb rendű a társadalom. Egyszerűbb például köveket pattintani, abból fejszét készíteni, mint vasércet bányászni, kiolvasztani belőle a vasat, s azután megmunkálni, hogy a fejsze megfelelő szerszám legyen. Ez utóbbi persze magasabb rendű, a természet felett nagyobb hatalmat biztosító tevékenység. A filozófia története szempontjából legnagyobb felfedezését azonban nem közvetlenül ezen részgondolatok segítségével éri el. Hegel az emberi szellem egész fejlődését a maga dialektikájában fogja fel, s ehhez a dialektikához hozzátartozik a tévedés, a hamis tudat is. Hegel bebizonyítja, hogy az adott korszakban a hamis gondolati elemek is hozzájárulnak a fejlődéshez. Az emberek nem mindig tudják, hogy mit tesznek, de teszik, és tettükhöz valamiféle ideológiát gondolnak ki. S az ideológiák mélyén — még ha tévesek is — egy világtörténelmi igazság mozog. E világtörténelmi igazság kikutatása Hegel egyik feladata, és éppen ezért hiszi, hogy valamiféle világszellem mozgatja az egész addigi történelmet. A világszellem, mely a hamis tudaton keresztül megnyilatkozik, melynek útjában megvan a „rossz” világtörténelmi szerepe is, és a „rossz" adott esetben a haladást is szolgálhatja. A jénai csatából, egy égő házból menekülve Hegel csak A szellem fenomenológiája kéziratát és addig gyűjtött tudását viszi magával. Hamarosan Nürnbergben gimnáziumi iskolaigazgató, és Nürnbergben fogalmazza meg az életműve gerincét alkotó könyveit. Itt írja meg híres Logikáját, melyet később Lenin oly szorgalmasan jegyzetel és kommentál, s itt írja meg a tudományok enciklopédiáját is. Rendszere itt válik teljessé. A logika a világszellem még a világ teremtése előtti gondolatait tartalmazza. Szerinte a világszellem azután elidegenül, s ily módon jön létre a természet és az annak megfelelő természetfilozófia. A természet a szervetlen, majd a szerves szintjén át jut el az ember kialakulásáig, az ember pedig ismét megkezdi a maga útját. A szellemfilozófia ezen út rajza, melynek során az ember végül is odáig emelkedik fel, hogy a természetben önmagára ismer, vagyis észreveszi azt, hogy a természeti törvények belső logikája racionális és dialektikus. Már megszületett ez a nagyszabású koncepció, amikor Hegelt Heidelbergbe, majd Berlinbe hívják, egyetemi tanár lesz. Ettől kezdve elsősorban előadó, műveit nem maga írja, hanem tanítványai jegyzik le. Ezek közül kiemelendő az Esztétika, mely páratlan éleselméjűséggel ábrázolja a művészet fejlődését a legrégibb időktől Hegel koráig. Hegéi meghatározása szerint a szép: az eszme áttetszése az anyagon. S minél közelebb jut egy-egy művészeti kor az eszmeihez, a gondolatihoz, annál magasabbrendű. A fejlődés a szimbolikus keleti építőművészettel indul, majd a következő fokozat a görög klasszikus szobrászat. A következő korszak a reneszánsz: még közelebb jut az ember lényeges szellemi vonásainak kifejezéséhez; ennek fő műfaja a festészet. A barokk zene még inkább közelít az ember lényege felé, hogy aztán a sor a Goethe- és Schiller-korszakban a filozófiai gondolkodás mélységeit súroló költészettel záruljon. Hegel átfogó tudás, sokoldalú ismeretanyag és csodálatos logikai elmeél alapján dolgozott. Idealizmusa kétségtelenül korlátnak bizonyult, de valóságismerete sokszor átüt az idealizmus teremtette korlátokon. így az sem véletlen, hogy modern megfogalmazásban először Hegelnél merül fel a még napjainkban is állandóan vitatott kategória: az elidegenülés. Lévén idealista filozófus, úgy látja, hogy amit az ember elgondolt, feltétlenül magasabb rendű annál, amit a gyakorlatban sikerül megvalósítania. Ezért minden már tárgyi alakot öltött emberi elgondolás vagy a világszellem tárgyi alakot öltött elképzelése feltétlenül elidegenültként jelenik meg. Hegel szerint tehát az elidegenülés azonos a tárgyiassággal. Marx ezt az okfejtést mint zseniális, de hibás fejtegetést bírálja. Kimutatja, hogy az emberi tervek valóságos alakot öltése nem más, mint a technológia fejlődése, ami 1 0 ll pedig újabb ösztönzést ad az emberi szellem, az emberi munka számára. Vagyis az objektív valóságban megjelenő gondolat nem elidegenült gondolat. Elidegenültté csak bizonyos társadalmi körülmények között válik, midőn az ember által teremtett valóság vagy gondolat uralkodni kezd magán az emberen is. Hegel nyilván ezt az oldalát ismerte fel a problémának, de az elidegenülést nem tudta elkülöníteni a tárgyiasulástól. Marx kijavította Hegelt, s ezzel a dialektikus gondolkodás számára új távlatokat nyitott. Számos olyan problémát sorolhatnánk még, melyet Hegel vetett fel, s hord- ereje a mához, a ma vitáihoz visz közel bennünket. Idézzük végül egyik előadássorozata végén megfogalmazott gondolatát: „A szép és igaz szétrom- bolhatatlan kötelékkel legyenek összekapcsolva és bennünket is örökrí és szorosan egyesítsenek.” HERMANN ISTVÁN
