Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
Stefan Zweig, a két világháború közötti világ- irodalom legtöbbet olvasott, legtöbb nyelvre fordított írója száz éve, 1881. november 28-án született Bécsben. Gazdag, nagypolgári család sarjaként kitűnő neveltetésben részesült: filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult a bécsi és a berlini egyetemen. Anyagi függetlensége lehetővé tette, hogy az irodalomnak szentelje életét. Pályáját versekkel és versfordításokkal kezdte. Mint költő, a nála néhány évvel idősebb Hugo von Hofmannsthal hatása alatt írta első költeményeit, még gimnazista korában. A századvégi francia szimbolizmus és a költői impresszionizmus erősen nyomot hagyott költészetén. A versírást korán abba is hagyta, nyilván érezte, hogy nem ez az elsőrendű irodalmi kifejezési formája. Első verseivel párhuzamosan fordítani is kezdett, ő ismertette meg elsőként a német olvasóközönséget a belga Émile Verheeren költészetével. Ver- haerenhez, akárcsak később Romain Rolland-hoz, tartós baráti szálak is fűzték. Fordított Baude- laire-t és Verlaine-t is, egész fiatalon kezdett életrajzot és esszét írni. Elsőként 1905-ben jelent meg Verla ine-tanulmánya. Zweig sokat utazott. Az első világháború előtt megismerkedett Európa számos országával, Észak-Afrikával, Indiával, járt az Egyesült Államokban — akkoriban, mikor az útlevél szinte még ismeretlen fogalom volt. Az első világháború alatbIvsb ti éveket Svájcban töltötte. Ekkor ismerkedett meg Romain Rolland-nal, akiről később, 1921-ben könyvet is írt. Együtt küzdöttek a békéért. 1917-ben írott háborúellenes, a háborús uszítókat ostorzó drámáját, a Jeremiást is Svájcban mutatták be először, 1919-ben. A háború után Ausztriában telepedett le, Salzburgban vett házat, ott élt és dolgozott Hitler hatalomra jutásáig. (Zweig nagy szenvedéllyel és páratlan ízléssel válogatott világhírű kéziratgyűjteménye Ausztria megszállása után a nemzeti szocialisták pusztító dühének esett áldozatul.) 1934-ben Angliába költözött, onnan a háború kitörésekor az Egyesült Államokba ment. Rövid New York-i tartózkodás után 1941-ben Brazíliába emigrált. 1942. február 23-án Rio de Janeiro mellett, Persepolisban, második feleségével együtt öngyilkos lett. Hitler kezdeti hadisikerei, saját humanista-pacifista eszméinek sárba tiprása és meg- hazudtolása — pedig egész életét ezekre tette fel —, egyre kínzóbb hontalansága, mind hozzájárult idegrendszere összeomlásához. Búcsúlevelében írta: „Ha már elmúlt az ember hatvan éves, különös erőre volna szüksége, hogy újra kezdje. Az én erőimet az évek hosszú sora óta tartó bujdosás kimerítette. így jobb, ha idején és emelt fővel zárom le életemet, melyben a szellemi munka mindig tiszta örömet, a személyes szabadság a legnagyobb jót jelentette a föl R. Strauss: A hallgatag asszony — színpadkép S, Zweig: Jeremiás című művének címlapja dön. — Köszöntöm barátaimat! Kívánom, lássák meg a hajnal hasadását: Én, túlságosan is türelmetlenül, előre megyek.” Brazíliában írta humanista világszemléletét legmélyebben tükröző könyvét, a Die Welt von Gesternt, ami 1945-ben magyarul is megjelent, Búcsú a tegnaptól címmel. „Nem annyira a magam sorsát beszélem el — írja előszavában Stefan Zweig —, inkább egy nemzedékét, amelyet a történelem folyamán mindennél súlyosabban terhelt meg a végzet. Mindenkit, a legkisebbet és legjelentéktelenebbet is, legbensőbb életében dúlták fel az európai föld szakadatlan vulkanikus megrázkódtatásai. A számtalanok közepette csupán annyi az előjogom, hogy mint osztrák, mint zsidó, mint író, mint humanista és pacifista, mindig pontosan ott álltam, ahol ezek a földlökések leghevesebben hatottak. Háromszor döntötték romba házamat és létemet. De nem panaszkodom, mert éppen a hontalan az, aki valamilyen új értelemben szabaddá lesz, és csak annak nem kell tekintettel lennie semmire, akit nem köt már semmi. így remélem, hogy teljesíteni tudom a hív korábrázolás egyik fő feltételét: az őszinteséget és elfogulatlanságot. Irodalmi műveimet: azon a nyelven, amelyen megírtam — hamuvá égették, ugyanabban az országban, ahol könyveim millió meg millió olvasó barátságát szerezték meg nekem. így nem tartozom már sehová. Mindenütt idegen: legfeljebb vendég vagyok. Még szívem szerint választott, tulajdonképpeni hazám, Európa is elveszett számomra, amióta öngyilkos módon, immár másodszor szaggatja szét önmagát testvérháborúban. Akaratom ellenére lettem tanúja az értelem legszörnyűbb csata- vesztésének, az erőszak legvadabb diadalának, amely az idő krónikájának határain belül lezaj-
