Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)

1980 / 4. szám

Picasso, aki 1973-ban, kilencvenkét éves korában hunyt el, képekkel zsúfolt műtermeket és fordulatos pereket hagyva számos jogutódjára és örökösére, kis híján megérte a legendás tizianói életkort, a 99 évet. Csakhogy nem csupán sokáig élt (ebben aligha lehet versenyezni a kaukázusi és perui öregekkel), hanem ahogy Körner Éva írta egy tanulmányában, ,,a nyolcvannyolc esztendős Picasso művészete éppoly friss és aktuális, mint a tizenöt éves kamasz művészé volt... Az emberi lélek félelmes mélységeit tárják fel ezek a képek, a szellemi erejéből, éleslátásából mit sem vesztett öregség drámáját, és a bölcs ítéletet,

amely a festő a világról és magáról alkotott. Keveseknek adatott meg a nagyság és erő, hogy ilyen világosan nézzen szembe mindvégig az emberi sorssal.”

A század festője, még ha az előző században született is. De már kamaszkorában elbúcsúzott a

XIX. század művészetétől. Rajztanár fia, bizonyos Jósé Ruiz Blascóé, ezért készülhetett fel már otthon a művészpályára. A Ruiz nagyon gyakori név, így Pablo, gyakori spanyol szokás szerint, az édesanya családi nevét, a Picassót vette fel később, és tette már jó fél évszázaddal ezelőtt világhírűvé. Picasso neve összeforrt a „formabontással”

Csendélet ökörkoponyával, 1942

Madame Z. arcképe, 1954

1