Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)

1980 / 4. szám

ahogy valaha a modern művészet számos irányzatát emlegették nálunk. A formabontást mindenesetre azzal kezdte, hogy „abszolút profi szinten" sajátította el a XIX. századi akadémikus realizmus technikáját, mégpedig a szó szoros értelmében kamaszkorában. A barcelonai Picasso Múzeum érdekes gyűjteménye őrzi az ifjú Picasso ránk maradt tanulmányait és portréit, tájait — meg a Tudomány és könyörületesség című, akkoriban nagy elismerést keltő életképét: középen a beteg haldoklik, egyik oldalán egy orvos, a másikon egy apáca-ápolónő képviseli a címben jelölt elvont fogalmakat. Az akkori idők hivatalos

művészete nagyra becsülte az ilyen képeket; Picasso már tizenévesen megkapta értük a hivatalos elismerést, s ez „megóvta” attól, hogy később túlságosan vágyódjék a kitüntetések és érdemrendek után.

Ifjúkorában környezete, a századvég rohamosan fejlődő iparú, nyüzsgő, napsütötte Barcelonája is hatalmas erőt adott neki, biztos hátteret indulásakor. Barcelonában élt és alkotott az építészet megszállottja, Gaudí; itt éheztek és vitatkoztak az Els Quatre Gats kávéház törzsvendégei, a spanyol „modernismo” mesterei; itt konspiráltak a katalán anarchisták, példát adva a kitartásról és elHázak a dombon, 1909

tökéltségről — s Picasso megtanulta tőlük, hogy ha a maga útját akarja járni, akkor senki tanácsára nem hallgathat. így azután inkább mások hallgattak rá; ez utóbbi azonban azt a veszélyt rejtette magában, hogy a tisztelő — akár művész, akár kritikus — még az egyik Picassóra figyel, míg a valóságban már a másik Picasso alkot új életművet. Picasso életművéből ugyanis több festő is „megélt” volna, sőt egy szobrász és egy keramikus is. Ha csupán annyit alkot, amennyit a 900-as évek elején, még némileg Toulouse-Lautrec és a szecesszió felfogását utánozva festett, már akkor is feljegyezte volna nevét a művészettörténet. De azután jött a kék és a rózsaszín korszak, az anyák és gyermekek, koldusok, bohócok, artistalányok és erőművészek csodálatos világának korszaka, amellyel lezárult az ember lelkét és társadalmi helyzetét mélyen erkölcsös hittel vallató posztimpresszionisták, Van Gogh, Gauguin, Toulouse- Lautrec korszaka. Ebből az időszakából való a Vasalónő, amelyen „a szögletesen megtört körvonalak és azok a fájdalmas árkok, amiket a robot, a szegénység a betegség és szomorúság szántott az arcon, az egész életet, az egész vigasztalan proletársorsot magukba foglalják" (Kállai Ernő). Ez a korszak azonban 1905 körül lezárul, és valami egészen új kezdődik, a kubizmus, amely kétségkívül fordulópont a festészet történetében, ha nem is olyan döntő esemény, mint feltétlen hívei vélték.

Minden valószínűség szerint igaz, hogy valóban a közép-afrikai néger faragványok sajátos esztétikumának felfedezése vezetett a kubizmus születéséhez. Ezek a primitív eszközökkel faragott szobrok bizonyíthatták a szó szoros értelmében kézzel foghatóan, hogy a legfontosabb síkok jelzése is elegendő lehet egy önálló életet élő mű megteremtéséhez, s hogy a művésznek gyakran csak egész kevésre van szüksége a szem mindennapi látványából vagy a perspektívából. így születtek meg az analitikus kubizmus képeinek síkokból és színfoltokból, vonalakból és a képre ragasztott tárgyakból összeálló felületei, majd a szintetikus kubizmusé, egyre szűkszavúbban szólaltatva meg a színek kórusát. Picassót és barátját, Georges Braque-ot lelkes hívek serege követte ezen az úton, míg 1920 körül azt nem vették észre, hogy magukra maradtak, s vezérük új, „klasszicizáló”, „fehér" korszakába lépett. Csakhogy Picasso mindig meg is őrzött valamit abból, amit elhagyott. A korai évekből megőrizte az ember iránti felelősség tudatát; a kubizmusból a formák egyszerűségét, s a klasszicizáló korszakból is tovább örökítette a klasszikus szépség iránti vonzalmat.

Mindez — a humanista kiállás, a tiszta egyszerűség, a jelképek nyelvének fölényes ismerete, a kubista formaadás — egyesült élete egyik főművén, a kalandos sorsú Guernicán, amelyet a baloldali spanyol kormány rendelt meg a polgár- háború idején, emléket állítva az első terrorbombázás halottainak, s amely ezért — Franco győzelme miatt — végül is a New York-i Modern Művészeti Múzeumban kötött ki. Picasso azonban csak megőrzésre volt hajlandó átengedni ezt a hatalmas, a fehér és a fekete árnyalataival fes