Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
Vörös alakos váza denütt. A vékonyan felvitt festőiszap a hő hatására kiégett, felülete egybefüggő réteggé vált. Ez a réteg fekete maradt; a fekete alakos vázáknál a díszítés, a vörös alakosoknál a háttér. Az edény vastag fala még porózus maradt, az oxigén könnyen eljutott a fekete vasoxidhoz, és átalakította vörös vasoxiddá: a váza, a kancsó anyaga visszaváltozott vörös színűre. A kép előhívódott, a kerámia égetése befejeződött. Az agyagban levő vas két oxidációs formája adja a görög vázák jellegzetes színét. Bár ez a jelenség már korábban is ismert volt, az attikai fazekasok különlegesen magas színvonalra emelték a festés és égetés technikáját. A különbözően elkészített festő-bevonó iszapokkal árnyalt, művészi grafikájú díszítést értek el, a vörös tüzesen kiemelkedik a fémesen fénylő feketéből. A modern kerámiáknál a csillogást az üvegesre megömlő mázakkal érik el, a görög edényeknél az agyag ásványainak lemezes szerkezete okozza a fényvisszaverődést. A görög fazekasműhelyekből kikerülő kerámiák szinte kizárólag vörös-fekete színhatással készültek. Talán kizárólagos kivételt a halottaknak készített, sírban elhelyezett, fehér alapú leküthoszok képezik. A hengeres alakú kegyeleti edények festett alapja fehér színű agyag volt, amelyet erősen hígított festőiszappal nyert barna díszítések tarkítanak. Ezeken az edényeken élénk színek is találhatók; vörös, lila, zöld és kék, ezeket néha égetés után vitték fel. A festékek azonban nem tapadtak jól a kerámia anyagához, jórészt lepattogzottak, elfakultak, elvesztették eredeti színüket. Az ókori Hellász fazekasai iparosok és művészek voltak egy személyben. Ök is hozzásegítettek az európai kultúra alapköveinek lerakásához, nem is gondolva arra, hogy egy sokkal később felfedezett szakma korai előfutárai. Ok voltak Európa első iparművészei. L. RIEDEL LÓRÁNT Az égetőkemence kupolás építmény volt. A kupola alatti térben halmozták fel óvatosan a kiégetendő vázákat. Padlója több nyílással rendelkezett, hogy a tűztér- ből egyenletesen áramolhasson fel a láng, a füstgáz, a levegő. A tűzteret egy fűtőcsatornán át kívülről táplálták, egyenletesen adagolva a tüzelőanyagot. A kemence ajtaját a feltöltés után befalazták, csupán egy kis kémlelő- nyílást hagytak szabadon. A mester ezen keresztül ellenőrizhette a kiégetés menetét, a kerámia színe elárulta az égetés hőfokát, és a nyíláson át még égetési mintát is vehetett. A kiégetés a görög vázák, tálak és kancsók készítésének fontos technikai művelete és talán a legcsodálatosabb pillanata lehetett, hiszen a művész által megálFekete alakos váza modott jelenetet, a fekete és vörös színeket a égetés „hívta elő”. Az égetés három szakaszban történt. A kemencét száraz fával 800 °C-ra fűtötték fel. Amikor az agyag kiégett, a vasoxid vörös színűre festette az edények egész felületét. Ekkor a tűzre nedves, zöld ágakat raktak, és a kemence nyílásait elzárták öt-tíz percre, így a belső térben kevesebb lett az égéshez szükséges oxigén, szén- monoxid keletkezett, és ez az agyagban lévő vasoxidból oxigént vont el. A vörös színű vasoxid átváltozott fekete színűvé, és a vázák felületét egyenletes feketére színezte. Ezután a tüzelőcsatornát, a nyílásokat kinyitották, levegőt engedtek a kemence belső terébe. Az oxigén hatására a fekete vasoxid visszaalakult vörös vasoxiddá, de már nem min
