Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
Apollón két Múzsa kíséretében találkozik Artemisszel Hésziodosz Múzsái istennőjével kilenc éjszakát töltött együtt. A Múzsák közelebbi azonosításának ez a hésziodoszi változata a legismertebb és a későbbi mitográ- fia által elfogadott — de nem az egyetlen. Volt olyan felfogás is, hogy a Múzsák nem Zeusznak, hanem már a legősibb istennek, az Eget megszemélyesítő Uranosznak lányai — így vélte az ión Mimnermosz és Alkman. Számuk egy másik változat szerint csupán három, miként a Khariszoké (a báj és kedvesség istennői) az Erinnüszöké (a bosszúállás ősi istenei), és a Hóráké (a rend isteni őrzői). Ezen verzió szerint nevük is eltér a hésziodoszi Múzsákétól. Hésziodosz még nem osztja meg a hatásköröket az egyes művészeti ágak között. Kalliopét talán azért emeli ki, mert nevéből következtetve a leg- arisztokratikusabbnak tekintett epikus költészet reprezentánsa. Az egyes múzsái ágazatok teljes különválasztása azonban csak az alexandriai költészetben történt meg az i. e. Ili—II. században, és csak jóval később vált általánosan elfogadottá. Kerényi Károly szerint: „A kilenc Múzsa neve nem oszlott meg kezdettől fogva a múzsái tevékenységek között, s később sem volt a felosztás határozott és egyértelmű. Kleiónak (Klió) tulajdonították a történetírást, Euterpé felségterülete volt a fuvola, Thaleiáé (Thália) a komédia, Melpomenéé a gyászének és a tragédia, Terpszik- horéé a lant, Eratóé a tánc, Polümniáé az elbeszélés, Urániáé a Csillagászat, Kalliopéé a hősi ének." Van más felosztás is, ahol például Terpszi- khoré területe a tánc, Eratóé a szerelmi, Euterpéé a lírai költészet, Thália a színjáték és nemcsak a komédia Múzsája és így tovább. Horatius egy, a költői életforma szépséges, varázslatos voltát megéneklő Carmenjében Melpo- menét tekinti valamennyi Múzsa képviselőjének: „Kit kedves, ragyogó szemed látott, Melpomené, élete hajnalán ... erdők dúshajú lombjai költővé teszik és verssel arat sikert.” (Bede Anna ford.) Miután kialakult a Múzsákról, mint a szellemi alkotásokat ihlető patrónákról szóló elképzelés, ez egyre szélesebb területek alkotóira volt vonatkoztatható. A szicíliai Empedoklész az i.e. V. században természetfilozófiai tankölteményének bevezetésében a Múzsához fohászkodik, tanítsa őt az igaz bölcsességre, mely a bizonytalan érzéki megfigyelések helyett a világos és tiszta igazságot ismeri fel. Hésziodosz Múzsáitól eltérően az ő Múzsája mindig csak igazat sugall. Nyújthatnak a Múzsák történeti ismereteket (hiszen már az eposzköltők is tőlük nyerték tényanyagukat); adhatnak szellemi gazdagságot, de még politikai érzéket is! Semmi közük azonban a maradandó anyaggal dolgozó képzőművészethez: szobrászathoz, festészethez, építészethez. Ezekben a bájos, éneklő-tán.coló, ihletadó leánykákban démoni erők és indulatok is lakoznak; átadják választottaiknak a sokszínű művészi kifejezőkészség ajándékát, de féltékenyen ügyelnek saját rangjukra. Már Homérosz ismeri a mitikus dalnok, Thamürisz tragikus sorsát, aki a Múzsákat énekes versenyre hívta ki, természetesen alulmaradt, és a győztes Múzsák megvakították, lantját összetörték. Pierosz király lányait pedig, akik mintegy emberi hasonmásai a pieriai Múzsáknak, és akik isteni elődeikkel versenyre keltek: csacsogó madarakká varázsolták. Amikor Marszüasz szatír Apollónt kihívta zenei versenyre (két hangszer: a pásztorsíp és a lant versenyére), az egyik változat szerint a döntőbírói szerepet vállaló Múzsák mondták ki Apollón győzelmét. A költők nemcsak csodás művészetüket, a dalnokok nemcsak varázslatos képességeiket, a táncosok nemcsak kecses mozgásukat nyerték a Múzsáktól, hanem művészi öntudatukat, netán féltékenységüket is. A szépség varázsával elbűvölő művészetük éppúgy a Múzsákkal rokonítja őket, mint művész-lényük démonikus vonásai. Thália HAHN ISTVÁN 11
