Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
Az „öreg” Rákóczi György erdélyi fejedelem 1637 decemberében, többek között ezekről tudósította „szerelmes atyjafiát” Lorántffy Zsuzsannát: „Hírt újat ilyent írhatok, az elmúlt héten Kun Istvánná Vinczre ment volt lóháton, két pisztolya feltekerve, szablya a nyeregfőben, béllett (bélelt) süveg a fejében, abban medáj (medaillon) előtte két vezeték ló, azon is pisztolyok, egyetlen egy asszony ember vagy leány nem volt vele, csak mind férfiak, többet is írhatnék felőle, de másszorra hagyom.” Irt-e még a fejedelem máskor is Kun Istvánnéról a fejedelemasszonynak? Nem tudjuk. Ám minden bizonnyal ezeket a sorokat is nem kevés szörnyülködéssel olvasta a gyulafehérvári fejedelmi palotában Lorántffy Zsuzsanna. A fejedelem levelében említett Kun Istvánná — Széchy Mária — semmiképpen sem az előírt „módi”-nak megfelelően kelt útra télvíz idején. Ám korántsem ez volt legmegbotránkoztatóbb cselekedete annak az asszonynak, aki nemcsak a kortársak képzeletét ragadta meg, de az utókor sok költőjéét és prózaírójáét is. Petőfi „Vitézség cserfája, szerelem rózsája!” névvel illette őt. Móricz Zsigmond az Erdély-trilógiában így láttatta Bethlen Gábor követeivel a „tizennégy eszten- dőcske formájú” Széchy Máriát: „égből leszállóit tündöklés ... A gyermeklánynak nem a ruhája volt az igazi ékessége, hanem virító arca és mozgásának csuda frissesége”. Valóban ilyen tündöklő szépség lett volna Széchy Mária, aki „Murányi Vénusz”-ként vonult be a magyar történelembe és irodalom- történetbe? A kortársak általában nem szóltak külleméről. Egyedül Gyöngyösi István, a „murányi kaland” megverselője tesz említést erről: „A természet testét szép rendben nevelte” — olvashatjuk a Mársal Társolkodó Murányi Venus című költeményében. Az 1656- ban készült portré, mely negyvenhat esztendős kora körül ábrázolja az asszonyt, nem árulkodik rendkívüli szépségről. Legalábbis a mai normáknak megfelelően nem. Pedig a „képíró” minden bizonnyal fiatalabbnak ábrázolta őt a ténylegesnél. Életrajzírója, Acsá- dy Ignácz szerint rendkívül sokat költött „toilettjére, ékszerre, gyöngyre” is, hogy minél pompázatosabb legyen. Bármilyen szép is lehetett azonban fiatal leány és ifjú asszony korában, a hírnévre elsősorban nem ezért tett szert, hanem kalandos élete miatt. Acsády szinte szépírói ékesszólással ír: „Három férj neje volt, s mégis csak leánykori nevét ismeri az utóvilág. Csal- faság, árulás, hitehagyás fűződik a nevéhez, s mégis akadt költő mindenkor, aki dalban ünnepelje emlékét. Életében sokan hódoltak bájainak, halála után még többen, még kiválóbb elmék foglalkoztak vele.” 1610 táján született. Apja, Széchy György a Bocskai szabadságharc idején a felkelő fejedelem testőrparancsnoka volt, majd Bethlen Gábor 1619-es Habsburg-ellenes hadjárata idején az ő szövetségese. 1625-ben egy vadászaton jobbágyai verték agyon a kegyetlenkedő főurat. Leányát, Máriát már az özvegy édesanya, Homonnai Mária adta férjhez 1627-ben, Bethlen Gábor fejedelem unokaöccséhez, a „kis gróf”-hoz, Bethlen Istvánhoz, öt esztendeig tartó első házasságában két gyermeket szült, akik azonban korán meghaltak. Hamarosan követte őket az ifjú férj is. A rosszmájú pletykálkodásra hajlamos Kemény János följegyzése szerint az asszony már ekkor összeszűrte a levet sógorával, a daliás Zólyomi Dáviddal, azonban más források ellentmondanak ezen állításnak. Nem sokkal később Bethlen István özvegye férjhez ment egy Szatmár megyei nemeshez, rosályi Kun Istvánhoz, ám — legalábbis a tudós Szalárdi János följegyzése szerint — az asszonynak nem tetszett „a rosályi szállás és konyha”. Miután „jó lóháti, szemes asszony” volt, egy napon csak paripára pattant, s elhagyva férjét Déva várába lovagolt. Az elhagyott fél erőszakkal akarta visz- szaszerezni őt, ám Széchy Mária ágyúval lövetett a férji jogait érvényesíteni akaróra. Az asszony ezt követően már csak peres félként találkozott második férjével. Egyre többet tartózkodott Murány várában, ahol egy- harmadrésznyi öröksége volt. Már elvált asz- szonként érte meg I. Rákóczi György fejedelem 1644-es Habsburg-ellenes háborúját. Egyik sógora, Illésházy Gábor az erdélyi fejedelem híve volt, s amikor a császáriak visszaszorították Rákóczi katonáit, az a veszély fenyegetett, hogy a bécsi udvar elkobozza Murányt és a hozzá tartozó uradalmat a tulajdonosaitól. Amikor tehát Wesselényi Ferenc füleki főkapitány megkereste őt azzal, hogy önként játssza Ferdinánd császár katonái kezére Murányt, amivel megtarthatja a birtokjogot is, Széchy Mária sógora háta mögött igent mondott. Egyetlen feltétele volt csupán: a várhoz csakis az ő kezén keresztül — vagyis házasság révén — juthat hozzá a császárhű Wesselényi. A megözvegyült, ekkor harminckilenc esztendős fiérfiú kellemesnek találta ezt a kikötést, és Murány birtokba vétele után két nappal házasságot kötött Széchy Máriával. A „murányi kaland” azonban (története már 1647-ben megjelent nyomtatásban, Párizsban) nem olyan romantikusan ment végbe, mint ahogyan azt Gyöngyösi István megverselte, s az ő nyomán mások is megírták. Ez alkalommal talán Kemény János leírását fogadhatjuk el hitelesnek, aki I. Rákóczi György hadvezére volt e hadjáratban, s így emlékezik vissza az eseményekre: „Illyésházi ... asszonyemberi csalárdság által igen megcsalaték; mert alat- tomban Filekből Szécsi Máriával Vesselényi Ferenc tractálván az levet öszveszűrték, az asszony mulatósképpen kimenvén egy erdőben, egymással szemben is lőttek s időt módot végezvén, az hagyott időben Szécsi Mária Illyés- házit vendégelvén szolgáival együtt, s minden hozzá tartozókat lerészegítvén éjjel meghágatá az várat Vesselényivel, (s ki tudja ha nem 10
