Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 3. szám
erőben lévő ellenségen. A Rábán átkelt török katonákat kardélre hányták, s aki menekülni próbált, többnyire a megduzzadt folyóban lelte halálát. A szövetségesek vesztesége kétezer fő volt, a töröké mintegy tizenhatezer. A csata után a nagyvezér a Rába jobb partján, táborában várta a fejlemények alakulását. A tábornoki tanács határozatával egyetértve, Montecuccoli nem vállalkozott a támadásra, hanem várakozó álláspontot foglalt el. A magyarok ezúttal is élesen elítélték magatartását. A császári hadvezér azzal indokolta a döntést, hogy a török a vereség ellenére is megőrizte létszámfölényét, a keresztény csapatok lőszer- és élelemhiánnyal küzdöttek, és a segélyerők tábornokai sem járultak hozzá az újabb támadáshoz. A mellékhadszíntéren Souches tábornok német és magyar csapatai Zsarnócánál és Szentbenedek- nél két jelentős győzelmet értek el a török ellen, s visszafoglalták Lévát, és bevették Párkányt. Ám ezek a katonai sikerek sem késztették a bécsi udvart a támadás folytatására. Ehelyett megkötötte a vasvári békét a törökkel, amelynek pontjai lényegében a hatalmi status quot rögzítették. A békekötés újabb fölzúdúlást keltett Magyarországon, egyik kiváltó oka lett a Wesselényi nádor vezette rendi szervezkedésnek, majd az ezt követő kuruc háborúknak. Montecuccoli tovább haladt előre katonai pályáján. 1668-ban az Udvari Haditanács elnöke lett, e tisztségét haláláig betöltötte. 1672 és 1675 között váltakozó szerencsével harcolt a Rajna mellett Turenne és Condé francia hadvezérek ellen. 1679-ben érdemei jutalmául Lipót birodalmi hercegi rangra emelte, a spanyol király pedig kinevezte Melfi hercegévé. Az egykorú följegyzések szerint Montecuccoli utolsó éveit nagyrészt tudós férfiak társaságában töltötte, és maga is hadtudományi munkákat írt. Hadtudományi elveit és az 1664-es hadjárat történetét a Memoria della guerra ed instruzioni d’un generale című munkájában fejtette ki, amelyet 1703-ban adtak ki Velencében. A Montecuccoli nevét viselő lovasezred végigküzdötte a török kiűzésével záruló visszafoglaló háborút. Raimondo Montecuccoli a XVII. század egyik legkiválóbb hadvezére és hadtudósa volt. Katonaként a bécsi udvar politikai terveit kellett szolgálnia, még ha nem is mindig értett egyet a kapott párancsokkal. Törökellenes hadvezérként érdemeket szerzett a magyar históriában, ezek méltóvá teszik őt a magyar utókor emlékezetére is. Jóllehet Zrínyi Miklóssal szemben elfogult volt, s kevéssé érzékelte a magyar történeti sajátosságokat, mégsem jogos azt állítani, hogy „magyargyűlölet” vezette volna cselekedeteiben. A kései utókor embereinek a kortársi elfogultságok mellőzésével kell megítélni Montecuccoli személyét és magyar történeti szerepét is. NAGY LÁSZLÓ A szentgotthárdi csata Éaf.M Ti. iche.Abbildung~.dek CUIUS TIN HUTAIJA j , H rOySfvkh Crnmn-aJ Mmtnumli ‘Orrii’ ! r/ftmarsl.iUÍ/- SgcrcK ,OkA*ff*ch. \ cfc ÍÍXu iJyon^irihnOU.atim f Oh Kirhanjrrfk , *7, . ( Oh Slbnn'U»L.*n«í<Jih. »J ArtlhMtktr. Jfrlarii vttvywur.
