Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 1. szám
D4LM/HOK Az elmúlt évszázadok cseh zenéfe jelentősen befolyásolta az európai zene fejlődését. A mann- heimi mesterek valójában cseh emigránsok voltak, akik az osztrák elnyomás elől menekültek német földre. Václav Stamic, Xaver Richter és Antonin Fils új fejezetet nyitott a hangszeres zene történetében. Sorolhatnánk azokat a mesterfogásokat, formai újításokat és a tartalmi gazdagodást, ami végül is Haydn, Mozart és Beethoven szimfóniavilágához vezetett. Vajon ki gondol arra, hogy amikor a karmester intése nyomán a zenekari hangzás felduzzad, s hatalmas cres- cendóban csúcsosodik ki, ez mannheimi, azaz cseh örökség? Itt született meg az a színváltós is, mely a drámai főtémát a lírikus mellékdallammal állítja szembe. Aligha tévedünk, ha a történelmi jelentőségű Jiri Bendát a modern operai fogalmazás egyik előfutáraként ismerjük el. Ez a különös, jócskán kora előtt szárnyaló tehetség az éneklő beszédet, illetve beszédbe hajló éneket honosította meg a dalmű színpadán, mely a dallam szépségét és a zenekari effektusokat a szó, a költészet, a dráma valóságával forrasztja össze. Talán a XIX. század nagy cseh zeneszerzőjét, Bedrich Smetanát (1824—1884) ismerjük leginkább. Az Eladott menyasszony szerzőjét és a komponistát, aki a Hazám ciklussal ajándékozta meg a zeneszerető világot. S így jutunk el Antonin Dvorzsákhoz. A kiváló cseh mester a mi Petőfinkéhez hasonló családi körülmények közül került ki. Apja kocsmáros és mészáros. A falucska, ahol a leendő komponista felnő, alig 40—45 kilométernyire van Prágától, de ez akkoriban óriási távolságnak számított. A gyerek az apja citerajátékában gyönyörködött, a nótákban, amiktől hangos volt az egész falu, és persze a templom áhítatos zenéjében. A gyerek még alig „látszott ki a földből” de már szólót énekelt, és ügyesen kezelte a hegedűt is, legalábbis annyira, hogy a zenekar „tutti”-jában megállta a helyét. A nyolcgyermékes Dvorzsák- család nagyon szegény. Antonin a legidősebb, ő hagyja el elsőnek a családi fészket. Lejto- mischlből átköltözik Zlonicébe, ahol egy jómódú és adakozó szellemű nagybácsi él. Muzsikál- gat is, de fő munkája a mészárszékhez köti, meg az ivóhoz, ahol a sört hordja körül. A család úgy dönt — a jóindulatú nagybácsi és a bölcs kántortanító javaslatára —, hogy Antonint elküldik Böhm isch-Kom mnitzba. Ez akkoriban szokásos pedagógiai módszer volt: a Dvorzsák gyerek a németet tanulja Kammnitzban, a cserefiú pedig a cseh nyelvet Zlonicében. Eközben hegedülni, bárcsázni, zongorázni, orgonáim tanul, és néhány jóakaratú muzsikus a fúvós hangszerekkel ismerteti meg őt. Az apa azonban a realitások embere, őt ez a tudomány nem érdekli. Az akkor 14—15 éves fiú titokban mégis egy polkát komponált. Nem is akármilyet, hanem fuvolára, klarinétra, trombitára, kürtökre, és a teljes vonóskórusra. Előbb a barátaival próbálgatta a művet, aztán hivatásos muzsikusokat is megnyert rá, hogy eljátsszák. Apja ekkor már ámulattal hallgatta gyermeke remekét. így Antonin sorsa eldőlt. Bármily szegény is a család, a fiúnak Prágában, az úgynevezett „orgona-iskolában” a helye, mely a mai konzervatórium megfelelője. Az „orgona” elnevezés azt jelölte, hogy az oktatás középpontjában az egyházi zene állt. Rövidesen már zenekarban játszik, tanít s közben tanul, főleg a gyakorlatból. Részt vesz a Cecília Egyesület énekkari próbáin, és korrepetí- torkodik a jeles karmester, Apt mellett. Ily módon ismerkedik a kor sokszínű, változatos stíluskísérleteivel; Berlioz, Liszt Ferenc és Richard Wagner műveivel. Legfőbb mintaképe mégis Bedrich Smetana marad. Mint Smetana példája nyomán mondja: „Nemcsak a közismert nemzeti dallamokat kell átvenni, hanem a dalok szellemét is”. Az első kísérlet, a Király és szénégető nem hoz sikert. Dvorzsákot a gondviselés az önkritika adottságával áldotta meg: visszavonja a vígoperát. A figyelem azonban most már mindinkább reá terelődik. Megírja Himnuszát és a híres Fehér hegyet, amely ugyanolyan vallomás a hazáról, mint Smetana Hazámja. Az osztrák kormányzat is felfigyel munkáira, és ösztöndíjjal jutalmazza. Az ifjú muzsikus mentesül az anyagi gondoktól. S megszületik a világsikerű mű, a Szláv táncok. Egyesek kifogásolták, miért nevezi szláv muzsikának, amikor benne a cseh nép dallamait szólaltatja meg. Dvorzsák azonban ugyanúgy gondolkodik a népek kapcsolatáról, mint Puskin: „Testvérek vagyunk, még ha olykor össze is koccanunk egymással." Ekkor már a meglehetősen tartózkodó, nehezen lelkesedő Brahms is valósággal rajong érte. Élvezi eredetiségét, a kereső, kutató s szinte egyedülálló biztonságát, ahogy dallamait megleli és széles ívben fejleszti tovább. Dvorzsák egyik rendjelet, egyetemi és akadémiai fokozatot a másik után kapja, ünnepük Németországban, Angliában, a Habsburg Monarchiában. Ö azonban hű marad a cseh hagyományhoz és művekben állít emléket a forradalmi hitéért mártírhalált halt Húsz Jánosnak, valamint Ludmillának, aki a keresztény hit felvételével a cseh állam megalakulását, létét, és fennmaradását is segítette. Ennek a műnek már úgynevezett „világbemutatója" van: a 350 tagú kórus előtt Albani, Patti, Lloyd és Sentley, a kor legnagyobb énekesei állnak. Közben egyre-másra születnek szimfonikus művei: a Zlonice harangjai, a Szerenád és azok a remekművek, melyek a klasszikus formákat töltik meg új, és félreérthetetlenül nemzeti tartalommal. 1885-ben Jeanette Thurber asszony, a szenvedélyes zenerajongó, a New York-i Konzervatórium legfőbb támogatója felkéri Dvorzsákot, vállalja el a főiskola vezetését. Az ajánlat rendkívül csábító, Dvorzsák számára mégis nagy megpróbáltatást jelent. Ő csak a hazájában érzi jól magát. Az Újvilágban szenvedélyesen tanít, érdeklődéssel tanulmányozza a néger és az indián népzenét, és boldogan szökik át a világvárosból a kis Spillville falucskába, ahol egy cseh kolónia van. Itt komponáljá szimfóniáját az Újvilágról. Ebben a nagyszerű műben felharsan a világváros sokszólamú zenéje, és csendesen, szinte befelé zokog a Lamento, az indián sirató, mely az örökre elvesztett szabad mezőket, a lehanyatlott indiánbirodalom emlékét gyászolja. Itt születik az Újvilág szimfónia, amely a honvágy muzsikája is: megszólalnak benne az otthoni dallamok is, táncos ritmusok, s a szép gyermeki öröm. Semmilyen ajánlattal nem tudják visszatartani, mikor szerződése lejár. Siet haza. Otthon a Russalka című opera óriási sikere vár rá. A hazai közönség lelkes elismerése számára mindennél többet jelent. Amerikánál, a világsikernél, még annál a megtiszteltetésnél is, ami a mészáros fiát éri: a prágai Konzervatórium igazgatójává nevezik ki. Boldogan, sikeresen, világhírtől övezve, 63 esztendős korában távozik az életből. A szakadatlan munka, a nemes törekvés — mindig följebb, mindig magasabbra hágni - kitöltötte élete minden percét. Gazdag életművet hagyott hátra. Kortársai azt mondták róla, hogy egy gyermek ártatlan szemével nézett a világba. E szempárból azonban különös bölcsesség sugárzott: szerette népét, szerette a népeket, a nagyvilágot; mindenkiben a testvért kereste és mindenben a tükröt pillantotta meg, mely a világ szépségeit veri vissza. GÁL GYÖRGY SÁNDOR
