Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)

1979 / 4. szám

tanilag összeolvasztják. Másfelől Eukleidész geometriájának az a sajátsága, hogy rendszert alkot, ugyanakkor Hobbes gondolatvilága olyan filozófiai eszmevilág, ahol a rendszeresség, az egyes tételek egymással való összefüggése egészen ragyogóan világlik ki. Végül, de nem utolsósorban Hobbes az Eukleidészhez visszanyúlás segítségével is, materialista álláspontjával is előkészítette a talajt a fizikai tudomány fejlődése számára. Csaknem azt mondhatnánk, hogy Hobbes nélkül sokkal nehezebb lett volna kialakítani a newtoni fizikát. S itt nem az egyes felfedezésekről van szó, hanem sokkal inkább arról a fizikai rendszeralkotásról, a rendszer szorosságáról, amely Newtonnál megjelent és amelyhez az alapokat a hobbesi filozófia adta meg.

Már mindez önmagában is alkalmas lenne arra, hogy Hobbes jelentőségét éppen napjainkban az érdeklődés homlokterébe emelje, hiszen a mai tudományos fejlődés egyik legnagyobb hiányossága és ellentmondása az, hogy az egyes tudományok útján rendkívül nagy egyenlőtlenségek vannak, hogy a tudományos rendszerek nem kialakult formában, hanem sokkal inkább (az egyenlőtlenség következtében) lezáratlanul jelennek meg a ma tudósai előtt.

Még nagyobb jelentősége lesz azonban Hobbes- nak akkor, hogyha arra gondolunk, hogy éppen Hobbes materializmusa indít meg egy folyamatot; amely főként az embert és az emberi szenvedélyeket állítja középpontba. Vagyis a hobbesi filozófia antropológiai filozófia. Abban az értelemben az, hogy Hobbes következtetéseinek és gondolatainak nagy része éppen az emberi természet megmagyarázására irányul. Csak két gondolatát emelem ki, melyek segítségével Hobbes az ember világát és az állat világát elválasztja egymástól. Az egyik ilyen gondolat így hangzik: az ember az a lény, akit a jövendő éhezés is éhessé tesz. Ha ezt a tételt átgondoljuk, akkor kiderül ebből, hogy Hobbes az ember alapvető tulajdonságának elsősorban azt tartja, hogy számára létezik egy olyan tényező, amely az állat számára nincs, mégpedig az idő. Az állat, ha kielégítette éhségét, megnyugszik. Az ember azonban nemcsak a jelenidőre gondol, a pillanatnyi szükségletre, hanem a jövő is aggasztja, a jövő is cselekedetekre indítja. Persze az állatnál is létezik gyűjtögetés, de csupán biológiai reflexek alapján. Az ember az egyedüli, aki minden cselekedetében úgy jár el, hogy egyúttal a jövőt is figyelembe veszi.

Hobbes másik, szintén rendkívül aktuális gondolata az, hogy a nyelvek kialakulását és a nyelvhasználatot tekinti az emberre jellemzőnek. Hobbes maga nagyon jól tudja, hogy az állatok is váltanak egymással bizonyos jeleket. De az az álláspontja, hogy a jelek, melyeket az állatok

adnak, elvileg más jellegűek, mint az emberi beszéd. S érdekes Hobbes indoklása is. Azt mondja, hogy a különböző állatfajok jelrendszere is a föld bármely részén végső soron azonos jelrendszer. Ezzel szemben csak az ember képes arra, hogy a maga történetiségének megfelelően sajátos nyelveket alkosson, melyek alapjaikban is különböznek egymástól. Az állati jelrendszerek ugyanakkor biológiailag meghatározottak, rögzítettek. Az emberi beszéd nem biológiailag, hanem történetileg, társadalmilag meghatározott.

Az antropológiai kutatással Hobbes valóban új utat nyitott a filozófia történetében, azonban életművét mégis elsősorban társadalmi utópiájához, a Leviathanhoz szokták kötni. Nem indokolatlanul. A Leviathan a hatalmas antropológiai gondolatanyag és az Eukleidésztől kölcsönzött módszertan összefoglalása, ugyanakkor a társadalomelmélet egészen új korszakát teremti meg. A reneszánsz társadalomelmélet Machiavelli munkájában csúcsosodott ki. Machiavelli úgy fogta fel a társadalmat, mint amit határozott vezetők a maguk eszközeivel irányítani tudnak. De nem vetette fel magának a vezetési formának a kérdését. Hobbes élettörténetének ismeretében azt hihetnők, hogy a kormányforma áll az ő társadalmi utópiájának homlokterében. Hiszen átélte a köztársaságot, valamint az ellenforradalmi királyi restaurációt is. Azonban mi sem áll távolabb Hobbestól, minthogy valami ilyen kérdésnél időzzön: királyság vagy köztársaság? Az ő kiindulópontja az, amit a korai kapitalizmus fejlődéséből, a történeti változásokból levont, hogy a természeti állapotban, az emberek társadalmában mindenkinek mindenki ellen folyó harca zajlik. Ez annyit jelent, hogy az egész államelmélet az egész racionális utópia mögött éppen az anarchia megszüntetése és az erőskezű kormányzás, az erőskezű irányítás bevezetése áll. De Hobbes kora valóban a keménykezű vezetők korszaka, hiszen ki lehetett volna határozottabb vezető, mint a forradalmár Oliver Cromwell, vagy menynyire szükség volt az erőskezű uralomra akkor, amikor Franciaországban IV. Henrik abszolutizmusa éppen kezdő lépéseit tette meg.

Hobbes keserűen tapasztalta, hogy a bibliára hivatkozással a legkülönbözőbb politikai áramlatok igyekeznek fedezni magukat. Istenre és a bibliára hivatkozik a forradalom és az ellenforradalom egyaránt, a francia hugenották éppen úgy, mint ellenfeleik, a guise-ek. Vagyis a bibliából nem lehet levezetni az értelmes társadalmi formát. Az a társadalmi forma, amelyet Hobbes megrajzol, a polgári társadalom alapvető rendje. Ez kiderül akkor is, amikor azt mondja, hogy vitás kérdések csupán ténykérdések vagy jogi kérdések lehetnek. Ezért válik Hobbes műve határozottan államelméletivé, mely azért foglalkozik az egyházzal, hogy az egyház világi hatalmát háttérbe szoríthassa. Vitája az egyházzal s elsősorban Bellarmino bíborossal plasztikusan támasztja alá, hogy milyen éles volt Hobbesban a hivatalos egyház iránti ellenszenv. ,,Bellarmino először is arra következtet, hogy a halottakért mondott imák nem haszontalanok, ebből pedig arra, hogy létezik tisztítótűz — de mindkét következtetése téves. Mert a megkeresztel- kedés szó számos értelmezése közül elsősorban azt fogadja el, amely szerint a megkeresztelés átvitt értelemben bűnbánat általi megkeresztel- kedést jelent, s ebben az értelemben akik böjtölnek, imádkoznak és alamizsnálkodnak, meg- keresztelkednek. Tehát a halottakért való meg- keresztelkedés és az érettük való imádkozás ugyanazt jelenti. Ez azonban olyan metafora, amelyre a szentírásban nem találunk példát."

Hobbes értelmezése sajátos, egyéni értelmezés. Aminthogy nagyon egyéni módon és gúnyosan kérdezi meg: miképpen lehet, hogy az isten megtiltotta az embernek a tudás fájáról gyümölcsöt szakítani és azt megenni, még mielőtt az ember tudatában lett volna annak, hogy mi az a tudás, mit jelent az, hogy megenni stb. De az ilyen típusú racionális valláskritika főként arra szolgál Hobbesnak, hogy államelméletét sikerüljön teljesen elszakítani az egyházi állam- elmélettől, és az egyházilag megalapozott erkölcsszabályok helyére a természetjogot állíthassa. S ezzel ismét olyan lépést tett Hobbes, ami a filozófiai fejlődésben előre mutat, mégpedig a szintén angol Mandeville elmélete felé. Ahogyan Hobbes a mindenki harcát mindenki ellen feltételezi, és ebből levonja a következtetést az uralkodó korlátlan jogaira vonatkozóan, úgy követője, Mandeville később levonja a valóságos társadalmi viszonyokból azt a következtetést, hogy a gazdagság nem a takarékosság, hanem a nagyvonalú pazarlás eredménye.

Egy gondolkodó értékét tehát elsősorban az mutatja meg, hogy gondolatai mennyire bizonyultak történetileg tovóbbfejleszthetőnek. Hobbes módszertanilag olyan fejlődés alapját vetette meg, amely a modern mechanika elveinek leírásában teljesedett ki. Hobbes antropológiailag olyan elméletet teremtett meg, mely a mai napig a modern antropológiai gondolkodás alapjául szolgált, társadalmilag pedig mintegy úttörője volt annak a lehetőségnek, hogy a modern polgári társadalmat mindenfajta illúzió nélkül legyünk képesek szemlélni. Azt mondhatjuk tehát, hogy Hobbes, a háromszáz éve halott gondolkodó fogalmai valószínűleg még további évszázadokig fognak ösztönzést adni a kutatásoknak.

HERMANN ISTVÁN