Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 4. szám
szonylag kevés akad, az összteljesítmény egyenetlen. Az 1795-ös év fordulópont Csokonai életében: Debrecenben a haladó mozgalmak összeomlásával egyidőben már kerékkötő a radikális felvilágosult költő, aki 21 évesen lett a Kollégium poéta-klasszisának tanítója, s akinek óráira a diákok „mint teátrumba egymást törve mentek”. Rövidesen végleg elbocsátják, s ezzel szinte élete végéig megfosztják lelkes, értő közönségétől, attól a közegtől, ahol otthon érezte magát, öt éven át próbál állást és otthont találni magának először Pesten, majd 1797- ben Pozsonyba megy, megindítja a Diétái Magyar Múzsa füzeteinek kiadását, de kísérlete kudarcba fullad. Komáromban ismeri meg Vajda Júliát, versei Lilláját, de hiába nyerte el Lilla szívét, a jómódú polgárleányt rang- ban-vagyonban hozzá illő emberhez adták feleségül. 1800 télutóján a néhány éve még életvidám, optimista Csokonai, irodalmi és magánéleti kudarcokkal a háta mögött tér vissza Debrecenbe. A vidám természetű poétából mogorva emberkerülő lett. Művei megjelentetésére alig-alig talál kiadót, irodalmi ambícióit mégsem adja föl. A sok keserű tapasztalat után a versekben gyakorta jelenik meg a fájdalmas rezignáció hangja, többek között A pillangóhoz így szól: Az én lelkem is hajdanában, Mint te, vidám s eleven volt, Míg ifjúságom tavaszában A virágzó Lilla bájolt: De most lomha s hernyó módjára Mászkál a fanyar bánaton És a mások múlatságára Magának verskoporsót fon. Csokonai minden ízében költő — ír jókedvében: játékos, könnyed bájú rokokó, néha barokkosán túlzsúfolt verseket; ír búskomor, halált váró, lemondó hangúakat (A reményhez); plebejus indulatainak pedig harcos, radikális filozófiai verseiben ad hangot (Zsugori uram. Földindulás, A pártütőj. Amikor pedig nemesi pártfogói közelében él, beszűrődik radikalizmusába a nemesi ideológia is. Ugyanakkor nemcsak eszmei szempontból ellentmondásosak, hangvételüket tekintve sokszínűek a Cso- konai-művek, számos műfajjal is kísérletezik. A korai versben írott szatírák, paródiák (Az istenek osztozása, Békaegérharc) a tekintélyromboló merészség igényével íródtak. 1790 táján prózai állatmesékben fogalmazza meg nemesség-ellenes indulatait, egyebek között A szamár és a szarvas című meséjében a sza- badság-egyenlőség-testvériség gondolatára tanítja olvasóit. Színdarabbal is kísérletezik, 1793-ban megírja, de valójában sosem fejezi be a Méla Tempe- főit — a mondanivaló lényegét az alcím így foglalja össze: Az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon. Indulatai itt a hazai műveletlen. bárdolatlan sznobok ellen irányulnak, akiknek környezetében a jobb sorsra érdemes, tehetséges emberek elszigetelődnek, s „a tanultak éhen fáradoznak”. Később pedig. Debrecenbe visszatérve Árpádról szóló nemzeti eposz megírásának terve foglalkoztatja, mely- lyel a magyar irodalom sajátos hiányát pótolta volna, ha terve valóra válik. 1804. áprilisában azonban, amikor Rhédey Lajos feleségének halotti búcsúztatására kérik fel, a temetésen tüdőgyulladást kap, s ugyan „mind az orvosságokban, mind az élés módjában a legszorosabb rendet” követi, vagyis halált sóvár- gó verseinek hangvételével ellentétben, gyógyulni, élni és tovább alkotni akar, 1805. január 28-án meghal. Csokonait életműve műfaji, hangvételbeli, eszmei sokszínűségén túl, talán elsősorban stílusbeli gazdagsága emeli európai rangú magyar költővé. A XVII. század vége az európai irodalomban az a fordulópont, amikor az egyes korszakokat alapvetően meghatározó korstílusokat — mint a reneszánsz vagy a barokk — stílusirányzatok váltják fel. Csokonai idejében a magyar kultúrában egyszerre van jelen a barokk, a rokokó, a klasszicizmus, a szenti- mentalizmus, a lírai realizmus és a népiesség hozzánk kissé késve érkező hatása. Mi sem jellemzőbb a formai, zenei és rendkívüli stílusérzékenységgel bíró költőre, hogy szinte minden korstílus és stílusirányzat elemeit összegzi, és két évszázad stílusfejlődéséből teremt páratlan szintézist. Kezdeti verseire elsősorban a rokokó jellemző, de az egyebütt dekadens irányzatot ő haladó tartalommal, a szokványos rokokó képeket lassanként valódi természeti képekkel, reális élethelyzetekkel tölti meg. A témáit többször átdolgozó költő műgondjában mindvégig jelen van a klasszicizmus formacsiszoló igénye. A minták, megadott mitológiai témák kifejtésének iskolás klasszicizmusától eljut nagy filozófiai verseinek felvilágosodott, radikális klasszicizmusáig; az antik kultúrkincs kötelező imitációjától pedig az antik szellem meghonosításáig. A formamester Csokonai honosítja meg a magyar költészetben az úgynevezett „kétszeres” sőt a háromszoros verselést, ez utóbbi olyan ütemes rímes versforma, mely egyúttal időmértékes versként is ritmizálható. Többek között a Dorottyában, a barokk stílust alkalmazva teszi azt egyúttal a barokk stílusparódiájává — épp az álheroikus előadásmód és a vaskos, népies hangvétel ellentétéből fakad a komikus hatás. Akad példa arra, hogy szegényesnek ítéli a nép kultúráját, ugyanakkor természetes, őszinte népies helyzetdalokat ír, s a Méla Tempefőibe Szuszmir meséjével a magyar irodalom első hitelesen rögzített népmeséjét szövi bele. A világirodalom történetének vannak egy-egy területen lényegesen újat hozó alkotóik, mások pedig éppen korábbi vívmányok összegzésével válnak korszakot lezáró, egyúttal új korszakot nyitó mérföldköveivé — Csokonai ez utóbbiak közé tartozik — szintézist teremtett a felvilágosodás-kori irodalmi eredményekből, s ezzel megnyitotta az útját a romantikának. DOBRÄS ZSÓFIA 39
