Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 4. szám
■ A nyugati határszélen egymást érik a néprajzi kistájak. Az Őrség mellett Hetés, azután Göcsej, majd a Zalahátság. Hetés a legkisebb közülük, mindössze tizennégy községből áll. Délről csatlakozik a vasi Őrséghez, s azzal együtt a nyugati gyepűvonal része volt, határőrvidék a honalapítás óta. Az apró falvak legtöbbje az őrségihez hasonló „széjjelfutó” szeres település, lakóik között még avar leszármazott is akad. Hetés után hamar elérjük a Murát, a délnyugati határfolyót, melynek síksággá laposodó mellékén az ország legnagyszerűbb bükkjei, tölgyei, hársai nőttek fel. A Mura és a Zala folyó között a sűrűn felbarázdált, hosszú, egyenes futású, völgyekkel szabdalt Zalahátság dombvonulatai sorakoznak szinte párhuzamosan egymás mellett. Az északdéli irányú, kis lejtésű völgyek alján vizenyős rétek sorakoznak, a dombhátakon tölgyes, fenyves erdőfoltok váltakoznak szántóföldekkel, szőlőkkel, gyümölcsösökkel. A hátság települései általában a dombsorok oldalain ülnek, hiszen a völgyek talpa a vízszabályozásig járhatatlan ingoványos terület volt. Ilyen magasabb helyen, a Principális-csatorna völgyének keleti peremén alakult ki a táj városa, Nagykanizsa is. A mocsárvilág itt összeszűkült, a jó átkelési lehetőség miatt három irányból is ide futottak az utak. Az útcsomópont védelmére vár is létesült, s mellette aztán település. A kanizsai vár kezdetben, Szent István idején, benedekrendi kolostor volt, ebből lett később megerősített kastély, majd a török elleni honvédő háború idején a Dunántúl egyik legfontosabb erődítménye. A város fejlődését elsősorban nemzetközi közvetítő kereskedelmének köszönheti. Kanizsa az 1500-as évek közepén már gyűjtőhelye az Olaszországba irányuló állat- és gabonaexportnak éppúgy, mint a Stájerország felé tartó borkereskedelemnek. Pezsgő vásáros élet folyt a várfalak tövében a török hódoltság idején is. Amikor 1566-ban Szigetvár elesett, Kanizsa lett az oszmán elleni védekezés egyik sarokbástyája. A részben téglából, részben pedig csak dorongfal közé döngölt földből álló vár fel évszázadig állt ellen a töröknek, 1600-ban mégis a kezükre jutott. A várat 1690-ben foglalták vissza, s tizenkét év múlva, 1702-ben királyi parancsra lerombolták. Köveiből épült meg az elbontás évében v/izwítég a most is álló ferences templom és kolostor, a mai város legrégibb műemléki épülete. Hadászati jelentőségének elvesztése után közlekedésföldrajzi helyzete fejlesztette tovább Nagykanizsát, hiszen négy főútvonal: a bécsi, a kaposvári, a légrádi és a varasdi út összefutásánál állott. Ennek előnyeit jól kihasználta a polgárosodó lakosság. A múlt század közepére már a Dunántúl egyik legjelentősebb településévé növeli Kanizsát nagyarányú kereskedelme. Az első világháború után piacának beszűkülése ellenére is megőrzi ipari-kereskedelmi jellegét. Az ötvenes években a dél-zalai olajmezők feltárása jelenti az újabb fejlődés kezdetét. A szomszédos kőolajlelőhelyek igazgatási központja lesz a város, és itt épül meg a Kőolajipari Gépgyár. Az egykori Batthyány-uradalom barokk tiszttartói lakából kialakított Thúry György Múzeum gazdag gyűjteménye mutatja be Nagykanizsa és környéke történetét, néprajzát. A Zalahátságtól nyugatra terül el sajátos néprajzi tájunk, a Göcsej. A párhuzamosan futó Zala-menti dombhátak szabályos rendje, egyhangú barázdáltsága helyett Göcsejben a táj változatos felszíni formái fogadnak. A dimbes- dombos felszínű, erősen hullámos tagoltságú tájat, a Zala völgyétől a Muráig, a Kerka folyócskától a Válicka patakig terjedő göcseji dombságot a földkéreg törései darabolták fel ilyen aprólékosan. A törésvonalak mentén fújta ki a szél, vájta ki a viz a völgyek mély barázdáit. A gömbölyű dombhátakból, száz és száz apró magaslatból, a kusza völgyhálózatból ötvöződik Göcsej. A dombtetőkön a fenyő és a bükk alkot kiterjedt erdőségeket, a vízmosásoktól szabdalt domboldalakon emberemlékezet óta szelídgesztenye és szőlő tenyészik, fehér falú, zsúpfedeles pincék villannak ki mindenfelől a gyümölcsösök közül. A domboldalakból töméntelen forrás fakad, vizük lecsorog a völgyekbe, ahol lomhán folydogál egy- egy kanyargós patak. A széles völgytalpak vizenyős talaján tölgy, gyertyán, éger és nyár egymással keveredve alkot vadon erdőket; a nyirkos laposokban dús rétek varázsolnak üde tájképet a komor fenyvesek aljába. Vizivilág, erdőország volt századokon át Göcsej. Száz apró falucskája az egymást hullámsorozatban követő dombok tetejére települt, mert csak ott lehetett biztonságban. Az elvizenyősödött völgyek az év jó részében járhatatlanok voltak, a domboldalak csuszamlós agyagtalaja pedig nem birta el a házakat. A dombtetők peremére húzódtak fel hát a községek, Göcsej legjellegzetesebb településformáját a Cserfa völgyében leljük, a „szeg" végződésű falvakban. Egy-egy domb tetején kuporog Győr- fiszeg, Barabásszeg, Vargaszeg, Pajzsszeg, Pálfi- szeg, Rózsásszeg, Kustánszeg; valamikor mindegyik egy-egy család udvarhelye, s csak a nem30