Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 4. szám
A regölés, egyik legősibb népszokásunk eredete a számunkra ismeretlen múltba vész. A regös (regus) szó a középkori oklevelekben még más értelemben olvasható, mint ahogyan a legutóbbi századokban a magyar falu nyelv- használatában élt. Regusnak a XIII—XIV. században az udvari, királyi szórakoztatókat: mulatta- tókat és énekeseket nevezték. Hel- tai Gáspár 1552-ben, egyik művében már „regelőhetet” említ. Ezen a héten — amelynek naptári helyét Heltai nem jelölte meg pontosan — az emberek esznek, isznak, mulatoznak. A XVII. századból fennmaradt naptárakban „regelő hétfő”-re bukkanunk, amely nap a vízkereszt utáni első hétfőn tartatott. A legutóbbi két évszázadból származó források pedig december 26-ára, István vértanú napjára teszik a regölés napját. A regölés szokását s vele a regöséneket elsőül 1838-ban Plánder Ferenc írta le, göcseji gyűjtése nyomán. Sebestyén Gyula, történész és etnográfus, alapos munkával két egymástól meglehetősen távol fekvő helyen tárta fel a regölés még élő népszokását: a Dunántúlon (Vas. Sopron, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya megyében) és a székelyeknél (Udvarhely vármegye néhány községében). Sebestyén már fonográffal járta a magyar falut, gyűjtésének eredményeit 1902-ben tette közzé. A regölés nem más, mint énekkel való felköszöntés. Ez azonban a Dunántúlon és a székelyeknél némileg eltér egymástól. A Dunántúlon a legények az eladó lányokat, a székelyek pedig a fiatal házasokat „regölték meg”. Ennek megfelelően eltérőek a regösénekek is. A regölés napja azonban mindkét helyen december 26-a, bár ezt sokszor csak kezdőnapnak tekintették, s újév napjáig, néha vízkeresztig járták a regösök a házakat. A regölésre készülődő legények csapatokba tömörültek, kifordított bundát vettek fel, kezükben láncos bot, szötyköt, azaz köcsögdudát is vittek magukkal. Először bebocsátást kértek, s ha ez megtörtént, az ablak alatt benn a házban elénekelték a regöséneket. Az ének után ajándékot kaptak a gazdától. A primitív gondolkodás szerint a kimondott szónak, legyen az áldás vagy átok, varázsereje van. regö rejtem Ezért a „kezdő” időszakokban énekszóval, mondókával szerencsét kell kívánnunk egymásnak, hogy a következő időszak szerencsés legyen. Az évkezdés idején tehát különösen időszerűek a szerencsekívánó énekek. A regösénekben a Dunántúlon férjet kívánnak a lánynak, Udvarhely megyében boldogságot az „újpárnak” s vagyont, boldog újévet, minden jót a ház népének. Lovat, ökröt, arany ekét a gazdának, sok csirkét a gazdasszonynak, arany ostornyelet a béresnek. Rejtélyes azonban meg ma is a „hej, regö rejtem” refrén és rejtélyesek a szerencsekívánó sorokat megelőző epikus részek is. Ezek között az epikus részek között szerepel a „csodaszarvas” is. A regösénekben a csodaszarvas különös módon jelenik meg: pázsit keletkezik, melyet folyóvíz vesz körül, vagy felhő kerekedik az égen és abban legelészik a cso- dafiú-szarvas. Szarvának ezer ága-boga van. s ezeken misegyertyák gyújtatlan gyulladnak, oltatlanul alusznak. Ügy gyulladnak fel s alusznak ki ezek a fények. ahogy az égbolton megjelennek és kihunynak a csillagok. Az énekekben más motívumokat is találunk. Egy tó keletkezik hirtelen, azt felveri a sás. és ott legelészik a csodaszarvas. Vadászás közben arra jár Szent István király, és a szarvasra akar lőni. A szarvas azonban megszólitja: „ne siess, ne siess Szent István király az én halálomra, nem vagyok szarvas, hanem az Űristen követe. Szarvam hegyén ezer égő gyertya van, két vesémen két arany kereszt.” Még világosabban szól a Dozma- ton lejegyzett regösének: „Noha kimennél Uram, Szent István király vadászni, madarászni, s fi ***** de ha nem találnál sem vadat, sem madarat, hanem csak találnál csodafiúszarvast. Hej, regö rejtem, regö rejtem. Ne siess, ne siess uram Szent István király az én halálomra! Én nem vagyok vadlövő vad. Hanem én is vagyok az Atyaistentől hozzád követ. Haj, regö rejtem, regö rejtem. Homlokomon vagyon felkelő fényes nap. oldalamon vagyon árdeli szép hold, jobb vesémen vannak az égi csillagok. Hej, regö rejtem, regö rejtem.” Ezekben az énekekben a szarvas úgy jelenik meg, mint az Isten követe. Ugyanezt a motívumot sok keresztény legendában megtaláljuk. Pogány vadászok előtt megjelenik egy csodálatos szarvas, és arra inti őket: térjenek meg, vegyék fel a keresztény vallást — mint például a görög Eustachius, vagy a Liege-i Hubertus legendájában. I. István magyar király legendájában viszont nem szerepel ilyen csodaszarvas. A szarvas-történetet más legendában találjuk meg. Megjelenik csodaszarvas István király fia, Imre herceg előtt, Szent László király előtt, és felbukkan még sok más középkori magyar legendában. Csakhogy ezekben a jelenetekben már nem a térítésről, hanem többnyire valamely templom alapításáról van szó. Hogy jött létre, s hogyan módosult az ének, amelyet a regösök énekeltek? A pogány kori magyarok az évet, vagy az évszakokat áldásosztó, szerencsekívánó énekkel kezdték meg. Erre utalnak a „regölés” és a „haj, regö rejtem” refrén szavai, amelyek a magyarság régi, talán még honfoglalás előtti szókészletéhez tartoztak. Talán az egykori varázsénekek, sámán-énekek is tartalmaztak a haj, regö rejtem-hez hasonló refrént. Később, a keresztény magyaroknál december 26-a István vértanú ünnepe. Ez azonban az egyszerű nép számára összefonódott István magyar király személyével. Megismerkedtek a csodaszarvasról szóló keresztény legendákkal is, s mivel a pogány magyarok történelmi mondáiban is szerepelt csodaszarvas, a kétféle szarvas-alak összefonódott. így a regösének pogány és keresztény motívumokat fog össze, egyszerre magyar és európai, keresztény és pogány ének. Kiterjedt irodalma van a regösének külföldi párhuzamainak. István protomártír számos európai katolikus népnél a lovak védőszentje. Ünnepén a katolikus egyház például zabot is szentelt, és sokhelyütt szokás volt lóversenyeket tartani ezen a napon. Az „István szolgái” kifejezés is felfelbukkan. Westfáliában a legények, magukat István szolgáinak nevezve, december 26-án házról házra jártak, adományokat gyűjtöttek. Ezek az „István szolgái” természetesen nem I. István magyar király, hanem István protomártír „szolgái”. A svédeknél ma is népszerű az a karácsonyi ének, amelyben Istvánnak már nem a szolgái jelennek meg, hanem István maga a béres, aki istállóban, lovak mellett szolgál. A svédeknél is élt más István nevű szent, s az ottani legendában is összefonódott a két István alakja. A svédek is jelmezt öltenek ezen a napon, és ugyancsak szokás lóversenyt tartani. Magyarországon ma már csak néhány dunántúli községben él a regölés népszokása. A divat azonban felfedezte: sokhelyütt tanulnak be regöséneket, és adják elő iskolákban, rendezvényeken, sőt, a rádióban, televízióban is. DÖMÖTÖR TEKLA 17
