Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
bort iSzik^ szabályozták, amint .arról Baychy György 1568-ban így írt: „Minden embernek úgy kell malmot tartania, hogy másiknak kárával ne légyen.” Később a gátverést a molnárok céhlevelei is szabályozták. A sempteie- ké 1646-ban így rendelkezett: „Hogyha a parton gátat akarnak verni, addig egyik se érhessen, míg az bíró harmadmagávai meg nem látja, hogyha árt avagy sem, és ha hirtelen elveti a gátat maga hatalmával, tartozzék bírsággal . . ." A molnárok céhe hazánkban a XVI. század derekán kezdi meg tevékenységét, de inkább csak a városokban. A malomjog ugyanis a földbirtokhoz tartozott. Csak a földesúr engedélyével építhetett malmot a birtokán, arról kizárólagos joggal rendelkezett, és használata után vámot szedett. A molnárság bizalmi állás lévén, a molnár hit alatt szolgált, malomba- állásakor esküt is tett. A szegediek Vízimalom, Veszprém megye 1721-ben többek között ezekkel a szavakkal: „Esküszöm, hogy ezen molnári hivatalomban híven és igazán szolgálni fogok ... az malom jövedelmiből semmit el nem titkolok és el nem lopok ... A búzaőrlésre . . . úgy az malomra . . . szorgalmasan vigyázok . . . Sem italért, Szárazmalom, Kiskunfélegyháza sem pénzért, sem barátságért búzát vagy lisztet és akármely jövedelmet el nem idegenítek.” Persze a „nyomtató lónak nincs bekötve a szája", s hajdanában még azt is mondták, „ha minden molnárt, aki lop, felkötnének, kiveszne a mesterség”, és bizonyára nem ok nélkül csúfolta a nép nyelve a molnárt lisztlopónak. De hát az úgy van, „aki malomban jár, megliszte- sedik", s bizony még az őröltetők is megfeledkezhettek magukról a hosszú várakozás alatt. A malomrendtartás azonban erről is intézkedett. A túrkevei 1764-ben emí- gyen: „Örlős embereknek bármely jószágát ki ellopja, nagyobbakért üstökénél fogva felakasztassék, kisebbekért 12 furatos ütéssel bün- tettessék.” A XVIII, század derekán malmaink a haszon mellett kárt is okoztak már. A gátasmalmok, elállván a szabad vízfolyást, mocsarakat terem- tettek, hajósmalmaink pedig a hajózást akadályozták, főleg az ár ellen valót. Akkor ugyanis lovak húzták a partról a hajót, a vízimalmok csak partközeiben tudtak megtelepedni, fősodorba nem mehettek. Nem alkalmazták ugyanis még a vasláncot és a vasmacskát. Lánc helyett cöjtöt (vesszőkötelet) használtak, s azt a folyó fenékaljába levert malomszeghez (erős, vasalt cölöphöz) kötözték. Ha pedig a malomszeget nem lehetett leverni, vesszőből font, kővel töltött hatalmas kast eresztettek a vízbe. Ezért aztán, a hajózást segítendő, Mária Terézia 1772-ben elrendelte a vaslánc és a vasmacska alkalmazását a hajósmalmoknál, s ugyanakkor - megkezdetvén a folyószabályozást, lecsapolást - re- gulázta a gátasmalmokat is. Az akkoriban elterjedő szélmalmok viszont nem akadályoztak semminemű forgalmat. A keletről, a XIII. században Európába került szélmalom a XVI. században nálunk is pörögni kezdett, de nem terjedt el, mert nem volt célszerű. Az úgynevezett bakos típus a széljárás változásait nem tudta követni. A XVII. szazadban aztán Németalföldön megalkották a tornyos szélmalmot, amelynek forgatható tetőszerkezeté- a vitorlákat mindig szélirányba állíthatták. Ez a típus gyökeresedett meg nálunk a XVIII, századtól kezdve, de elég gyéren és inkább csak az Alföldön. A kiskunfélegyházi szélmalom emlékét Petőfi örökítette meg. A XIX. század elején jelentős versenytársa támadt a hagyományos malmoknak a gőzmalomban, amely 1781-ben Angliából, Smeaton keze alól indult hódító útjára. Az új energiaforrás alkalmazása azonban még csak félig forradalmasította a malomipart. A korszak- alkotó lépést mi magyarok tettük meg, megteremtve az úgynevezett műőrlést, amelyet később külföldön magyar őrlésnek is neveztek. Lényege: a kőjárat helyett hengereket alkalmaztak, és fokozatos feldolgozással, osztályozással, korpát- lan, tökéletesen fehér lisztté őrölték a gabonát. Az érdem Széchenyié: Hajómalom, Ráckeve Sulzberg mérnök segítségével 1839- ben megalapította a pesti József Hengermalmot, a világ első műmalmát. A malomipar további korszerűsítésében is magyarok jártak az élen: Mechwart András feltalálta a különböző sebességgel forgó kéreg- öntésű, rovátkolt hengerszéket, HagVizlmalom, Veszprém megye gemnacher Károly pedig a síkszitát és terelőrendszerét. Magyarországon a XVIII, század végén 20 ezer malom működött, ebből 18 ezer volt vízimalom. 1906- ban is 20 ezer a malmok száma, de már csak 16 ezer a vízimalom, a szél- és szárazmalom 600-600, 2200 a gőzmalom, és már 600 az új hajtóerőt alkalmazó motoros malom. Napjainkban a malmok többsége motorral, leginkább villanymotorral működik, a gőzmalom is kiszorul, követi a vízi-, száraz- és szélmalmok sorsát: múzeumi emlékké válik. A molnárok ma már nem rendeznek molnárbált Szent István király napján, ahol az ősi öltözetet: molnárszín (szürkéskék) ruhát öltve ünnepeltek. És nem hiszik a molnárokról, hogy a boszorkányokkal cimboráinak, hogy értenek az állatku- ruzsláshoz. Azt sem tartják ma már sehol, hogy a csikót először malomba menet kell befogni, hogy olyan jóljáró legyen, mint a malomkerék. És a monoriak vélekedésére sem adnak, miszerint a malomból nem jó leányt feleségül venni, mert úgy fog zakatolni a nyelve, mint a malom. Ma már nem járja a hajdani talányos kérdés: Ha vize van, bort iszik, ha vize nincs, vizet iszik, ki az? - Hát a molnár. A malom ma már nem menedékhely, mint a XVI. században. Köz- igazgatási tevékenység sem történik benne, mint másfél százada is még Kecskeméten. Nem is hírszerzőhely, mint volt sokfelé, századunk elején. BOGDÁN ISTVÁN
