Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
gatás embereivel, és inkább nyomorban halt meg. Van Gogh-ot az egyház elcsapta lelkipásztori állásából, mert szétosztotta mindenét a szűkölködő bányászok között. Csont- váry minden írásából és cselekedetéből árad a másokért való élet, a segíteni akarás vágya. És mindez a kapitalizmus virágkorában, amikor az „ember embernek farkasa” elv, közgazdasági törvény. Csontváry az 1890-es években fejlesztette ki sajátos stílusát: a teret kevéssé érzékeltető, néha a szecesz- szió felfogásának megfelelően sík formákat: a szimbolikusan is értelmezhető, de aprólékosan természethű ábrázolásmódot; az áttetsző és tiszta színekben pompázó, lesimított festékfelületet és a jellemző nagy méretű kompozíciót. Életnagyságú tájat akart festeni, mesélték később róla, tréfás jelenségként fogva fel azt a megszállott, cézanne-i lelkiismeretességet, amellyel közel-keleti útjain is kicipelte a hatalmas vásznat a „motívum" elé, hogy mindig pontosan lássa a fények játékát, és a napsütés állandóan változó egyediségéből leszűrje az „örök lényeget". Egy „normális festő” egy-két akvarellvázlatot készített volna a helyszínen, a műterem hűvösében megfestette, aztán eladta volna a képet. És nem hal éhen, mint Csontváry. Mert amikor az első világháború után a politikai és gazdasági viszonyok semmivé tették a patikából eredő jövedelmét, az idős — de nem beteg — festő a szó szoros értelmében éhenhalt. Műtermében ott álltak óriási vásznai, amelyeket együtt akart tartani. Tudjuk: meg is tervezte saját múzeumát. Hogy a legértékesebb művei együtt maradtak, és ma a pécsi Csontváry múzeumban látható, az mégsem csupán a festő érdeme. Oldalági rokonai elárverezték a képeket, de nem a festmények értéke, hanem a hatalmas, finom belga vásznak miatt, amelyek kiválóan alkalmasak lettek volna szekérponyvának. Még az Ernst Múzeumot alapító Ernst Lajos is úgy vélte akkor, hogy Csontváry nem számít művésznek. Az árverésen azonban részt vett egy külföldről hazatért ifjú építész, Gerlóczy Gedeon, aki szerény örökségéből megvette az öt legnagyobb festményt, így megvetette a Csontváry-gyűjtemény, a Pécsi Csontváry Múzeum alapjait. SZÉKELY ANDRÁS *Ovész^ SZÍVES n|PA9 figyelmébe ajánlja S MEGJELENT ÚJ KÖNYVEKET! E könyvben egy távoli varázslatos világ tárul az olvasó elé. Az Onyega tó hatalmas szigetvilágában húzódik meg az a kicsi sziget, a Kizsi — melynek neve a népi faépítészet ott található remekei révén ma már világszerte ismertté vált. A több mint száz fekete-fehér művészi fotó felsorakoztatja előttünk a táj, az épületek és a környezet szerves egészét. Néhol a szigorú, monumentális összhatás érvényesül, másutt a részletek szépségét bontja ki a fotóművész. Kizsi ma a népi faépítészet szabadtéri múzeuma, magyar turista számára szinte elérhetetlen hely, de a felvételek érzékletesen közelünkbe hozzák az itt maradt és ide telepített emlékeket. Az albumhoz Kovanecz Ilona művészet- történész írt rövid ismertetőnek is beillő, hangulatos bevezetést. Ára: 110,- Ft MAI MAGVAR MŰVÉSZET SCHRAMMEL IMRE Schrammel Imre kerámiaművészetünkben egészen eredeti, sőt szokatlan stílust, formanyelvet és művészi programot képvisel. Amorf alakzataival az anyag mozgásának törvényeit keresi, mert felismerte, hogy az anyag szabályos mozgások, fegyelmezett rendszerek szerint épül és fejlődik, és vallja, hogy ezeket kell megismernünk, ezek alapján kell építkeznünk, legyen szó akár szoborról, akár városépítészetről. E munkája közben válik hasznára az új technológiai eljárás, a samott anyagnak magas tűzön való égetése, mert általa az anyagot olyan esztétikai hatás kifejtésére kényszeríti, amely korábban nálunk ismeretlen volt. Ára: 20,50 Ft