Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)

1978 / 1. szám

A

Lúdas Matyi hírneves szerzője

C. V. Binzer festménye

Édesanyánk: kérünk, ezután is bajnokokat szülj,

Kiknek számokkal kívánt örömödre lehessünk.

(Nagy gyökerek csemetéje . . .)

A verssorok egy részéből már formálódnak a „fény századának” embervonásai. Fazekas Mihály megkapó őszinteséggel hisz a felvilágosodott fegyverforgató eszményében, akinek tetteiben megfér egymással a vakmerőség, az élet kioltása és az érzékenység. Itt a legyőzött ellenség lehet barát, a megszállt terület asszonya-leánya pedig - hadizsákmány helyett - megénekelt, verssel körüludvarolt hölgy. S minél

véresebb, hosszabb a háború Franciaország ellen, annál mélyebb a szakadék a szétfoszló eszmény illúziója és a tábori élet valósága között. Így hitelesedik előttünk a sokat emlegetett Fazekas-történet, a francia városkában nyelvtankönyvet és almát „zsákmányoló" főhadnagyról, és így formálódnak meg — előbb a szívben, mint a fejben — a katonaélettől búcsút vevő strófák, amelyek szinte páratlan ötlettel és ritka stílusbravúrral éppen a lovassági induló dallamára pergetik a megtagadás sorait:

Már nem akar kezem ontani vért Címerekért, se dicső nevekért, Pálmáim s méltóságim Ti legyetek, igaz barátim!

(Katonai búcsúének)

Az önmegvalósítás új színtere a szülőváros, Debrecen, melynek ellentmondásos, sokat vitatott világában egy másik, új minőségű mikrokozmosz is éli a hétköznapokat: Fazekas Mihály házában és kertjében. Monográfusa, Julow Viktor szép és találó elnevezéssel debreceni Can- dide-nak címezi költőnket. A „Műveljük kertjeinket!” voltaire-i programja és Rousseau „erémi szállása" öltött itt sajátos magyar formát, szemhatárnyinál jóval kisebb telken. Mindazokkal a hasonlóságokkal és különbségekkel, amelyek a földben gyökerező, azon és abból élő, felvilágosodott magyar parasztpolgárt rokoníthatják, illetve elkülöníthetik a francia gondolkodóktól. A kert Csokonai leírásában a leghitelesebb:

Jer, e répánál térdeljünk,

Jer, kacsint e tulipánt,

Jer, e töknél süvegeljünk:

Mind használ az, egy se bánt.”

(Főhadnagy Fazekas úrhoz)

A debreceni Várad utcában nemcsak a természet szépségében, virágaiban és haszonnövényeiben gyönyörködhetett a látogató — Csokonai Vitéz Mihály, Földi János és Diószegi Sámuel társaságában —, nem is csupán a botanizálás szenvedélye fűzte össze ezt a kis kört, hogy beszélgetéseikben érlelődjön a majdani füvészkönyv gondolata. Csokonai és Fazekas verseiből egymásnak felelő strófák igazolják a többletet, az eszmetársi közösséget. Ám Fazekas gondja a jó gazdáé is: kertje sarkából az eget kémleli, esőt várva és remélve. Ennek a bölcs, hívságoktól mentes,

földszagú poétának elhisszük a ka- lendáriumcsinálás tudományterjesztő, népművelő szándékát és azt a természetes gesztust, ahogyan a népdal sorait versében folytatja: Óh, te áldott Kanahám,

Hortobágy mellyéke!

Beh sok szegény legénynek Vagy te menedéke . . .

(Hortobágyi dal)

Fazekas Mihály elsősorban mégis a Lúdas Matyi költője. Szokatlan, kivált az egykönyvűnek kikiáltott szerzőnél, hogy a mű kéziratban, névtelenül fusson neki a halhatatlanságnak, és első nyomtatott megjelenése (az 1815-ös bécsi) kalózkiadás legyen. Ritka mozzanat az is, hogy az első kiadás előszava — Marci kanász szavaival — már jelzi a kéziratban terjedés éveinek hatását. Éppen azoktól érkezett a válasz, akiknek Fazekas szánta művét, és az ő világuktól csupán any- nyiban különbözött, hogy a parasztfülnek szokatlan volt a hexameter rímtelen lejtése.

Ma már tudjuk, hogy a Lúdas Matyi mesetémája az emberiség legősibb közkincséből való: első ízben egy asszír ékírásos agyagtáblára jegyezték, időszámításunk előtt 704- ben. Azóta a történet négy világrész több mint hetven országából ismert, és Fazekashoz valószínűleg a csángó meg a francia változat juthatott el. Az alcím (Egy eredeti magyar rege) mégis indokolt. Eredeti alkotás ez a szó felvilágosodáskori értelmében, mely szerint a költő csupán a kidolgozás és a nyelv újdonságával hasson, de bátran nyúljon az évszázadok kultúr- hagyományához. Eredeti azonban, sőt páratlan eredetiségű mai felfogásunk szerint is: azon a módon, ahogyan minden nemzet, minden kor, minden ízlés újjá formálja a legősibb, legegyszerűbb és legfontosabb irodalmi tárgyakat, ezúttal a kisemmizés, a megalázás, az igazságtalanság elleni tiltakozás és cselekvés témáját.

Fazekas pályáján sok minden a Lúdas Matyi felé mutat: a mesélőkedv töretlensége, a kristálytiszta szerkesztés, a kiharcolt stílusbiztonság éppúgy, mint a mesei ítélkezéshez szükséges bölcsesség és emberség. Fazekas eredetiségének harmadik rétege azonban nem rakható ki a pálya korábbi mozaikjaiból és a kor felfogásából. A Lúdas Matyi népszemlélete párját ritkítja.

Nem azonos a jobbágyvédő, felvilá- gosodási törekvésekkel, nem is patriarchálison leereszkedő, mint az „udvarházi klasszicizmus” alkotóinál, és nem lemosolygóan fölényes- tudákos, mint a debreceni kollégium diákköltészetében. Ugyanakkor mentes a majdani romantikától is: Fazekas parasztsihedere nem idealizált, nem a nemzeti jótulajdonságok letéteményese. Több annál: sorsa faragta ember, édesfia az önmegvalósítását nehéz körülmények között kereső költőnek.

Fazekas Mihály 150 esztendeje, 1828. február 23-án halt meg. Ugyanabban az évben, amikor Pesten Kazinczy Ferenc az ifjabb pályatárs barátságát kérve, egy jelképes kézfogással átadta a magyar literatúra vezérségét Kisfaludy Ká- rolynak. Egy korszak zárult le ezzel: a magányos műhelyeké, amelyeket csak a személyes ismeretségek és a postajáratok laza pókfonala kapcsolt össze, lett légyen az a Széphalommá nemesített Bá- nyácska vagy a debreceni Fazekaskert.

De a Lúdas Matyi ekkor már a remekművek öntörvényű életét élte. Tíz évvel költője halála után derült fény első ízben a földesúr háromszori elpáholásának forradalmi mondanivalójára. „Azt akaró megmutatni, hogy mint egykor egy libapásztor fölkelt Döbrögi ellen s megverte a nagyságoskát, több ember úgy támadhat fel a kegyetlen urak ellen s úgy bosszulhatja meg a sanyargatást. . .” — hangzik a korábbitól eltérő értelmezés 1838-ban. A fenyegető sorok írója egy fiatal radikális, Dobrossy István, aki néhány év múltával Petőfi Sándor első értői és védelmezői közé tartozik. Századunkban Móricz Zsigmond tett háromszori próbát az „eredeti magyar rege” színpadi újraalkotására. Illyés Gyula Fazekas néhány versét kedves olvasmányai közé sorolta. A református énekeskönyvből mindmáig felhangozhat a 150. dicséret („Óh, mely nagy az oly ember boldogsága, ki fákat ültet, ólt”). És aki a magyar nyelv tömör szépségét, névadó leleményét szószedetből kívánja megismerni, az is bátran kézbe veheti a Diószegi Sámuellel közösen írt Magyar Füvészkönyvet. Az első magyar színesfilm készítői, majd legújabban a rajzfilm mesterei is a legigazabb magyar mesének vallott Lúdas Matyi történetéhez nyúltak.

KERÉNYI FERENC