Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 4. szám
Az egyik Ma rabári barlang bejárata Ki örökli Angliöt? - egyik kritikusa fogalmazta meg így azt az alapkérdést, melyre Forster életművében választ keres. Azt kutatja, melyik társadalmi réteg, embertípus, milyen életszemlélet és gondolkodásmód képviselői méltók arra, hogy megőrizzék és tovább építsék a nemzet értékeit. S hogy mit tart átörökítésre méltónak, és kikre bízná a feladatot, ezt meghatározza Forster saját „öröksége11 is. Londonban született, az 1879-es év legelső napján, s majd egy századot élt meg, amikor 1970. június 7-én, Cambridge-ben meghalt. Apját korán elveszítette, és jórészt a család idősebb nőtagjai közelében nőtt fel. Nem véletlen, hogy regényeiben az élet lényegét megsejtő, misztikum- övezte titokzatos figurák többnyire idős, tiszteletre méltó nők alakját öltik. Gyermekkori és ifjúkori tapasztalatai is hozzájárultak ahhoz, hogy a család, a közvetlen környezet vált regényei cselekményének fő színterévé. Mindvégig megőrizte nosztalgiáját a viktoriánus család-eszmény iránt. Az apjától örökölt vagyon tette lehetővé, hogy Cambridge-ben tanuljon, ebből fedezi olasz- országi és görögországi utazásainak költségeit. Cambridge intellektuális, kultúraközpontú szelleme is meghatározó volt számára. Saját bevallása szerint, a szellemi közösséget nyújtó Cambridge- et elhagyva otthontalannak, gyökértelennek érezte magát. (1927-ben vissza is tért oda, és egyetemi tanárként dolgozott.) Kétkötetnyi novellájában és öt regényében mondanivalóját többnyire két, lényegében különböző életforma és gondolkodásmód egymáshoz való viszonyából bontja ki. Korai novelláiban Görögország, első regényeiben pedig Olaszország válik az angol felső-középosztály külsőségeknek élő világa ellenpólusává. Az ellentétként megrajzolt mentalitást sem idealizálja azonban, s a bírált életforma értékeit is fölmutatja. A kolonoszi út című novella öregember főhőse úgy érzi, a kis görög vendégfogadó légkörében és környezetében térne visza életkedve, ott szeretné leélni élete hátra lévő éveit. Családja azonban erőnek erejével hazaviszi. Ezután közönyösen tűri, hogy megfosszák élete kiteljesedésétől. Ö még sajnálatra méltó figura, de rokonai a későbbi nagy Forster-regényekben már nem tűnnek el nyomtalanul, sőt olyan mítosz teremtődik körülöttük, amely a környezet számára is megsejteti a teljesebb élet felé vezető utat. Forster egyetlen tudományos-fantasztikus irodalmi kísérletének, A Gép megáll című kisregényének főhőse elpusztul, de halála előtt még megjövendöli a gombnyomásra működő embertelen világ pusztulását, melyben az ember a maga teremtette Gép eszközévé vált. A Szellem a házban (1910) című regényében a különböző életformák szembesítésének színtere Anglia. Ebben a művében jelentkezik először az az igény, hogy az emberi kapcsolatokat társadalmi hátterükben vizsgálja. A férfi főszereplő képviseli azt a társadalmi réteget, mely a századfordulón ipari nagyhatalomból kereskedelmi hatalommá váló világban, a „táviratok és ingerültség" felszínes közegében otthon érzi magát. Jólétét, gazdaságát még az előző generációtól örökölte, s fő feladatának a javak megőrzését és gyarapítását tekinti. A regény nőalakjai elsősorban a szellemű-kulturális értékek, a nemzet legértékesebb hagyományainak őrzői. Forster fölismeri, hogy egyik fél sem létezhet a másik nélkül, mert az egzisztenciális biztonság teremti meg a művészetközpontú gondolkodás feltételeit. Az író női főhőseit, a fogékony és intuitív embereket tartja alkalmasnak arra, hogy a megváltozott világba átmentsék a nemzet hagyományait. Az ő „szellemük" él tovább az otthont adó házban, Howards Endben — melynek mintájául az a vidéki kúria szolgált, ahol az író tíz évig élt édesanyjával. Az író Howards Endbe menekíti főhőseit, ahová nem jutnak el a külvilág fenyegető jelzései, s ahol idilli körülmények között létrejöhet az ellentétek forsteri szintézise, az ellenpólusok közötti kompromisszum. „Individualista vagyok és liberális, aki rájött, hogy a liberalizmus összeomlik alatta.” E talajt vesztett, bizonytalan közérzet legsikerültebb megfogalmazása Út Indiába (1924) című regénye, melyben már nem torkollik erőltetett kompromisszumba az ellentétes világok ösz- szeütközése. A színhely ezúttal a brit gyarmatosítók és az indiai értelmiség világa. Úgy tűnik, hazájától távol Forster reálisabban látja az angolokat, és indiai útjának élményei fogékonyabbá tették a faji, vallási és társadalmi konfliktusok felismerésére és megfogalmazására. A kezdeti regények túlságosan bonyolult cselekménye itt válik igazán lényegre törő, fölösleges kitérőktől mentes történetté. Az emberséges angolok keresik a kapcsolatot a hozzájuk közel álló indiaiakkal. Barátságuk személyi feltételei adottak, de a Marabári barlangok titokzatos visszhangja*-dndia jelképe, az adott történelmi-társadalmi helyzetben, a gyarmati függés viszonyai között nem teszi lehetővé a két nép közeledését. Amíg angolok és indiaiak nem egyenrangúak, „a marabári barlangok más hangot nem hallanak meg, csak a magukét". A regény illúziótlan befejezésével jut el Forster saját liberalizmusa fölszámolásáig. Forster úgy látja, hogy az ideális, az óhajtott társadalom és a valóságos között oly nagy lett a szakadék, hogy azt ő már nem tudja áthidalni. 1924, az Út Indiába című könyvének megjelenése után ír ugyan még egy színdarabot és egy operalibrettót Britten számára, de lényegében fölhagy szépirodalmi tevékenységével. Az új világot már nem tudja regényben megfogalmazni, de az irodalomhoz nem lesz hűtlen. Negyven éven át írja kritikáit, tanulmányait, köztük regényelméleti kötetét, melyben a XX. századi regény sajátosságait vizsgálja. DOBRÁS ZSÓFIA 41
