Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)

1978 / 4. szám

gondolation kaland, hanem elindulás az úton, mely az elismeréshez és jeles alkotásokhoz vezet".

Berlioz mindjárt hozzá is kezd az Esteile című opera komponálásához, és felvázolja a Mise partitúráját is. A két mű két nagy csalódás. Az Estelle sosem került a közönség elé, a Mise pedig botrányos körülmények között bukott meg: a sebtében összetoborozott muzsikusok rosszul interpretálták a szólamokat, a kottamásolók ezernyi hibát ejtettek, hadat üzenve az összhangnak, a ritmusnak, a dallamnak és a zene kérlelhetetlen logikájának. A Miséből csak a tetemes adósság maradt. Pénz kellett szólistákra, muzsikusokra, karénekesekre, s ezt egy állítólagos jóbarát előlegezte. Majd levélben közölte Berlioz apjával, hogy a bukott mű semmiféle biztosítékot nem nyújt arra, hogy a kölcsönt valaha is visz- szakapja, kéri tehát a körorvos urat, haladéktalanul fizesse ki fia tartozását.

Az apa és fia közötti újabb háborúskodás az anyagi támogatás megszűnését eredményezi. Berlioz úgy biztosítja megélhetését, hogy felcsap kóristának, kottamásolónak, zenetanárnak, és írónak. Egyike lesz a francia zenekritika legmarkánsabb, legkiválóbb egyéniségeinek. Eközben készül a Conservatoire és egyben a jövő nagy vizsgájára, a Római díjra. Ezzel sincs szerencséje. A nagyszerű Vérbírá'k és a sok vihart átélt Mise — legalábbis a Conservatoire „vérbírái” szerint — nem üti meg a mértéket. Berlioz két- szer-háromszor is szerencsét próbál. Végre a Sardanapallal elnyeri a bizottság tetszését. Zaklatott életében azonban minden a visszájára fordul. Hector e nagy sorsfordulón találkozik Smithson kisasszonnyal, aki egy Shakespeare- társulat drámai hősnője. Smithson kisasszony tudomást se vesz Berliozról, aki a korszakalkotó Fantasztikus szimfóniában vall szenvedélyéről, boldogtalanságáról és halálvágyáról. A szimfónia az ópiummómor lázas víziója: bacchanáliától a vérpadig, mennyei szerelemtől a lealacsonyító, földi szenvedélyig. Smithson kisasszony ezt a szerelmi vallomást sem hallja meg.

Berlioz boldogtalanul indul el a római útra, majd hazaszökik, mert nem tud elszabadulni szenvedései, csalódásai és vereségei színterétől. Hogy a romantikus történet teljes legyen, a Rómából való szökés során egy kis párizsi szállodában száll meg, és azt a szobát kapja, amelyben néhány órával _ ezelőtt még Smithson kisasszony lakott. A szenvedély újra fellángol, és megszületik a remekmű, a Lelio, azaz visszatérés az életbe. A drámai szöveget (mert Berlioz narrátorról is gondoskodik) Párizs egyik kedvenc színésze, Bo- cage mondja el. Berlioz zenéje végül még a kőszívű Smithson kisasszonyt is megindítja, és létrejön a találkozás.

A házasságkötés szerény külsőségek között zajlik. Smithson kisasszonynak lassan el kell búcsúznia a színpadtól. Berlioz is úgyszólván kenyér nélkül marad. Bemutatói, melyekhez ő toborozta a muzsikusokat, énekeseket, bérelte a termet, elvitték utolsó fillérjeit is. így indult

Gustave Dóré karikatúrája

Grandville karikatúrája

a házassága. El se kezdődött, máris az ínség, a csalódás, a reménytelenség vetett rá árnyékot. Pedig most születik a csodálatos Rekviem, mely- lyel az algériai csatában elesett Domrémont marsall emlékének áldoz. Paganini megrendelésére elkészül a Harold Itáliában, a Paganininek szánt varázslatos brácsa-szólóval. És benépesül a Benvenuto Cellini című opera partitúrája is, amelyre azonban a párizsi opera nem tart igényt. Liszt Ferenc siet Berlioz segítségére. Wei- marban mutatja be a remekművet. A weimari bemutató azonban nem kárpótolja az elmaradt párizsi sikerért.

Aztán újabb vereség. Cherubini halálával a Conservatoire igazgató nélkül maradt: a megüresedett igazgatói széket pályázat útján töltik be. A pályázók között ott találjuk Berlioz nevét is, de nem őrá esik a választás. Megrendíti a csapás. Mi mást tehetne, követi hőse, Childe Harold pályáját. Nekivág a világnak, és karmesterként mutatja be remekeit Weimarban, Londonban, Baden-Badenben, Bécsben, Prágában, Pest-Budán, Kölnben, Moszkvában, Szentpétervá- rott, Rigában. E távoli koncerttermek kárpótolják az otthoni mellőzésért. A koncertkörút diadalút- nak bizonyult. A pest-budai hangverseny kiemelkedő jelentőségű. Berlioz itt ismeri meg Erkel Ferenc közvetítésével a Rákóczi-induló dallamát. Hangszereli, szimfonikus formába önti, és azon frissiben a pest-budai közönség elé lép vele. A hatás óriási. 1846-ot írunk. Amikor Berlioz megszólaltatja a viharos erejű, forradalmian lobogó Rákóczi-indulót, a zenét elnyomja a feldübörgő taps, éljenzés. Ez több mint koncertsiker: az érlelődő forradalom megálmodott, előrevetített víziója. Berlioz maga is legkedvesebb opusai közé sorolta a Rákóczi-indulót, és beiktatta a Faust elkárhozásába, merőben új vonással gazdagítva a Faust-legendát. Mindez nem kárpótolja a színházi sikertelenségért. Megkomponálja két dalművét: a Trójaiakat (Vergilius Aeneise nyomán) és a Benedict és Beatricét, de ezek sem tudják meghódítani a párizsi operaház maradi, rövidlátó vezetőségét.

Berlioz megéri Wagner világsikerét, zenekritikusként kíséri figyelemmel a párizsi dalszínházak káprázatos-parádés bemutatóit. Az ő sikerei még mindig késnek. Magányosan, keserűn, csalódottan hal meg 66 éves korában. Végrendeletként hagyva az utókorra nagyszerű önéletírását. A magára maradt zeneszerző azzal fejezi be vallomását, hogy már elkergeti a dallamokat, amelyek megszületnek szívében, elméjében; halálra ítéli valamennyit, hiszen senkinek sem kellenek. Ma már a világ jelentős zenekarai, karmesterei és énekesei idézik Berlioz szellemét. Ezt a nyugtalan, kereső, boldogtalan, lelkendező, forradalmian merész és jövőbe látó szellemet, mely elgondolkoztat és lelkesít, szinte egyszemélyben egyesítve mindazt, amit a XIX. század romantikájának köszönhetünk: hitet az emberben, hitet a küzdelem értelmében, hitet mindabban, ami az embert magasba emeli.

GÁL GYÖRGY SÁNDOR