Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)

1978 / 4. szám

A világtörténetben is nagy idő az a 175 esztendő, amennyi Berlioz születése óta eltelt, hát még a ze'ne históriájában: E mozgalmai- korszakban új iskolák, műfajok, harmóniák, sőt új hangszerek is születtek. Mégsem volt elegendő ahhoz, hogy valóban megértsük Berlioz jelentőségét. A franciáknak nem eléggé francia, a németek megérzik rajta a gall szellem leheletét, az olaszok másféle melódiakincshez szoktak. Ezt a különös, magányos, békétlen óriást talán akkor értjük meg valójában, ha odarajzoljuk köré a nevezetes kortársakat: Victor Hugót, Delacroix-t, Paganinit, Liszt Ferencet, Musset-t és Lord Byront.

A költőknél, muzsikusoknál és festőknél is ihle- tőbb a két nagy forradalom. Az egyiket, X. Károly bukását 1831-ben Berlioz zeneszóval kíséri: a Galerie Colbert erkélyéről vezényli a forradalmi tömeget. Karmesterpálcája intése nyomán vagy százezer ember énekli a Marseillaise-t. Az 1848-as forradalom sem hagyja közömbösen. A Köztársaság, a szabadon kimondott szó, a világot átformáló eszmék termékenyítőbb hatással vannak rá valamennyi zenei stúdiumánál. A forradalmaktól tanulja hangvételét. A rohamozó százezrek kiáltása, léptük dobbanása visszhangzik gigászi méretű zenekaraiban, s adja a mintát sodró ritmusaihoz.

Berliozzal a zenekari muzsikálás új fejezete kezdődik. Erőteljesebb, bátrabb, olykor keményebb és kíméletlenebb nagy elődeinél. Jelszava a programzene. Ne érd be a semmitmondó műfaji instrukciókkal: szimfónia, szvit, divertimento, versenymű! Adj a hallgató kezébe vezérfonalat, történést, drámát, amit követhet a zenemű hallgatása során. Mondd el, hogyan barangol Byron boldogtalan hőse, Childe Harold. Meséld el Rómeó és Júlia történetét és Faustét, akit az ördög pokolra szánt, de az isteni kegyelem mégis a boldogok közé emeli. A romantikus arcképhez hozzátartozik az örök boldogtalanság. Csalódás a szerelemben, vereség az érvényesülés csataterén, meghiúsult találkozás a közönséggel, amely szívesebben hallgatja a vígopera édes-bájos csevegését, a népszerű dalocskákat és a talp alá való zenét, mint Berlioz szimfonikus kolosszusait. Párizs sehogy sem tud megbarátkozni Berlioz muzsikájával. Megkésve vált közkinccsé a kated- ráíis méretű Rekviem, a Fantasztikus szimfónia, a Faust elkárhozása, a Római Karnevál és a Harold Itáliában. Posztumusz a siker, posztumusz az elismerés, de Berlioz szellemi hagyatéka végül is méltó helyére került. A legnagyobb mesterek közé, akik magukba szívták századuk mondanivalóját, de alakították, formálták is koruk szellemét:

Hector Berlioz Dauphinében született, közelebbről Cőte Saint-Andréban, 1803-ban. Apja körorvos, igazi XVIII, századi entellektüel. Rajong Rousseau, Voltaire, Diderot eszméiért, a természettudományokért, a latin nyelvért, és belekóstol a muzsika tudományába is. Az anya világnézete szöges ellentéte a körorvos filozófiájának: vakbuzgó katolikus, idegenkedik a természettudományoktól, és a zene sem kedvére való. Hector a templomban találkozik először a muzsikával. Az

A

BÉKÉTLEN

ÓRIÁS

orgonán megejtően szép dallam szólal meg: a gyermek valósággal beleszeret. Csak évtizedekkel később tudja meg, hogy a varázslatos templomi zene D'Alayrac, Nina című operájából való. A dallamot újra és újra hallani akarja. A ház egyetlen hangszere egy ócska fuvola. Ezen muzsikál reggeltől estig, játssza a Nina-meló- diát.

Igazi muzsikus, szüksége van közönségre is. Ezt meg is találja a szomszéd Estelle kisasszonyban, aki tíz évvel idősebb ugyan nála, de azért Hector „életre-halálra" beleszeret. E korai vonzalom eredménye, hogy Esteile kisasszony rábeszéli Berlioz körorvos urat, taníttassa zenei tehetségnek ígérkező fiát. így kerül a házhoz Monsieur Imbert, majd őt egy bizonyos Dorant professzor váltja fel, oki új hangszerrel, egy gitárral ajándékozza meg az ifjút. Ez az instrumentum a harmónia-felfedezések, dallamrögtönzések, ifjonti bátorsággal papírra vetett átiratok kimeríthetetlen gazdag forrása lesz. Az ifjú önbizalmára jellemző, hogy zsengéit beküldi a világhíres Schlésinger Zeneműkiadónak, abban a naiv reményben, hogy Schlésinger úr felfigyel a próbálkozásokra. A fuvolára, kürtre és vonós együttesre írt zenedarabokat ugyan sosem adják ki, de egy-egy dallamuk tovább él a Vérbírák című nyitányban, s a Fantasztikus Szimfónia partitúrájában.

Mindez nem befolyásolja a körorvos urat. Hec- tornak el kell végeznie a középiskolát, aztán az orvosegyetemet. Ha elnyeri diplomáját, majd édesapja helyére lép. Berlioz valóban átverekszi magát az érettségi vizsga akadályain, és elindul Párizs felé. Kísérőt is adnak mellé, Alphonse Robert urat, aki ugyancsak az orvosegyetem oklevelének kandidátusa. Míg Alphonse az egyetemi előadásokat hallgatja, Hector az operában tölti minden idejét. Az Iphigenia Taurisban sorsdöntő hatással van rá. Egy anatómiai órán kiugrik az ablakon és hazarohan. Úgy érzi, soha többé be nem teheti a lábát a lidércnyomásos helyiségbe. Szilárd elhatározása, hogy ezután a muzsikának szenteli életét. Este az operában, napközben a Conservatoire könyvtárában tölti idejét, ahol a nagymesterek partitúráit tanulmányozza. A Conservatoire -igazgatója, Cherubini kitiltja a fiatalembert a könyvtárból, mondván, ide csak az Intézet igazolt tanítványai léphetnek be. Ekkor ismerkedik meg egy Gerone nevű zenésszel, aki a világhíres Leuseur professzor tanítványa. Hamarosan megtörténik a sorsdöntő bemutatkozás: Berlioz Leuseur professzor elé rakja első kompozícióit. A professzori vélemény így hangzik: ,,E szerény opusok tele vannak zsenialitással és hibával I"

Leuseur a tanítványai közé fogadja az ifjú Berliozt. Vége az anatómiai tanulmányoknak, Berlioz most már hivatásul választja a muzsikát. A körorvos úr erre beszünteti a szerény zsebpénzt, amit addig küldözgetett a fiának. Leuseur pártfogó sorokat ír, hogy kiengesztelje a zord atyát: „Fia igazi hivatása mellett kötött ki, midőn a zenei pályára lépett. Ez nem hóbort, nem meg-