Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)

1978 / 4. szám

Sokan azt tartják, hogy a rakéta napjaink találmánya, hiszen a jelenkori tudomány egyik jelképévé vált. Feledésbe merült, hogy a lég- lökéses, azaz sugármeghajtás elve több ezer éves. Egyszerű jelenségen alapul: ha a felfújt léggömbből egy lyukon át a levegő kiszabadul, a gömb az ellenkező irányba halad. A kínaiak már 3000 évvel ezelőtt készítettek puskaporos rakétákat, s azóta is, az emberi képzeletet szüntelenül foglalkoztatta ez az érdekes és sok lehetőséget sejtető fizikai jelenség.

Évszázadokon át kutatták a rakéta technológiai alkalmazási lehetőségeit harci és szállítási célokra egyaránt. Ez a pirotechnika fejlődését is elősegítette, amelyet az olaszok művészetté fejlesztettek, és sok ünnepség fényét emelték segítségével.

A rakétákat évszázadok óta katonai célokra használták. Már a XI. században, a Távol-Keletről hozott repülő rakétákat is használták hosz- szú távú gyújtóeszközként, Antioche ostrománál, majd később, a XIV. században német hadmérnökök alkalmazták. A szárnyakkal ellátott rakéták valóságos kis lökhajtásos repülőkké váltak.

A XVII. század során a rakéták jelentősége megnőtt tüzérségi célokra való felhasználásukkal. Akkoriban a rakétákat kétszer kellett begyújtani az indításhoz: először a gyutacsot, majd a töltetet. 1747-ben már megkezdődött azoknak a rakétáknak a gyártása, amelyeknél elegendő volt az egyszeri gyújtás. Fából készült csőben egy rézcsövet helyeztek el, az utóbbit puskaporral töltötték. 1918-ban, Olaszországban, Guidoni tábornok titokban kikísérletezett egy rádió-ellenőrzésű repülő torpedót, automata vezérlés32