Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 4. szám
A méz az ember legősibb táplálékainak egyike. A vadméheknek a faodúkba, sziklamélyedésekbe épített [épeiből rabolta el az ősember a különleges csemegét jelentő mézet. ,Ennek emléke az a mintegy húszezer éves, színes sziklarajz, melyet a spanyolországi Arán úgynevezett Pók-barlangjában találtak, s amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor az ősember' kiemeli a lép- ből a mézet.' Az arani sziklarajzhoz hasonlót Norvégiában is találtak. A m'ézré talán az hívta fel az ősember figyelmét, hogy nagy melegben a lépekből a megolvadt méz kicsor- gott, s a kíváncsi ősember megkóstolta. A méh azonban, amint ezt archeológiái leletek bizonyítják, jóval az ősember megjelenése előtt is élt a földön. A miocén korból származó, borostyánkőbe zárt, megkövesedett vagy az iszapban megkeményedett, palában megmaradt kövületek a becslések szerint 25—30 millió évesek. Találtak ilyet a németországi Óriás-hegységben is. Az ember eleinte kirabolta a mé- heket, másképpen nem tudta megszerezni a ikeresett édességet. A későbbiekben már védte, sőt tenyésztette is azokat; így kezdődött el a méhészkedés. Igen sok emlék bizonyítja, hogy a méhészkedés, a méz élvezete és felhasználása más célokra, fokozatosan terjedt el a földön. A mai Irak területén már az ősidőkben gyógyításra használták. Az egyesült államokbeli pennsylvaniai egyetem múzeumában 4000 évesre becsült kőlap-maradványt őriznek, mely egy sumér orvos „mézes" receptjeit tartalmazza. Az ókor népei közül a mé- dek, perzsák, asszírok is ismerték a mézet. Ebből az időből származik az az írásos emlék, amely szerint a perzsák a bűnösök arcát mézzel kenték, ami vonzotta a méheket, s azok halálra gyötörték az elítéltet. A méhészkedésről szóló legrégibb írás Föníciából származik, korát 3500 évre becsülik. A mézet kezdettől fogva nemcsak táplálkozásra, hanei sokféle betegség gyógyítására is használták, sőt a holttesteket is mézzel balzsamozták. Egyiptomban 5000 éves képírásos papiruszok reliefjein is láthatunk méheket. Az ókori Egyiptomban fejlett méhészkedés folyt. Felső-Egyip- tomból a kaptárokat hajón szállították le a Níluson, hogy a tavaszi folyóáradások utáni virágzáskor gyűjthessük a virágport. Az egyik királysírban 3000 éves mézet találtak, mely kikristályosodott ugyan, de még ehető volt. Az egyiptomi templomokban a papok a hívőktől mézes süteményeket vettek át, az isteneknek szánt áldozati ajándékként. A Bibliában is találunk mézre utaló szövegrészeket. A zsidók a pusztában szemrehányást tettek Mózesnek, hogy kivezette őket Egyiptomból, ahol bőségben éltek, mert „tejjel- mézzel folyó Kanaán" volt ott. Izraelben az újszülött első tápláléka méz és vaj volt, hogy gyorsan megerősödjék. A Talmud arról is említést tesz, hogy mézbe helyezték a holttesteket, így azok hét évig nem indultak oszlásnak. Bölcs Salamon a fiának mézet ajánlott, mert az „az emberi szellemet bölccsé teszi”. Az ókori görögöknél nagy kultusza volt a méznek. Hippokratész és a kor sok híres orvosa gyógyításra használta. Tisztán adagolták, vagy tejjel keverték, és az epe, a vese, a máj, a gyomor és a bél betegségeinek gyógyítására alkalmazták. Hérodotosz a hosszú élet előfeltételének tartotta. Püthagorasz és tanítványai kenyéren és mézen éltek, állítólag ezért maradtak egészségesek. Démokritosz azt mondta, hogy az egészséges élet titka: belülre méz, kívülre olaj. 109 éves korában halt meg. Halála előtt azt kérte, hogy babiloni módra, testét mézzel konzerválják. A mezzel balzsamozás ismert volt a görögöknél, Arisztotelész is említést tesz erről a méhekről szóló könyvében. Homéroszt állítólag méhszúrás tette világtalanná. A rómaiak is kedvelték a mézet. Sokféle formában és módon használták fel. Plinius azt írja, hogy a római majorságokhoz hozzátartoznak a méhesek. Sok mézet fogyasztottak, mézzel ették a diót, mogyorót, sőt a retket és a fokhagymát is, de még a savanyú káposztába is tettek mézet. Mézzel tartósították a gyümölcsöket, és mézzel készítették a süteményeket. A „mulsum"- nak nevezett római mézes ital közismert volt. A római provinciákból is maradtak mézzel kapcsolatos emlékeink. Hispániában törvények védték a méhészkedőket, és súlyosan büntették a méztolvajlást. Britanniában népszerű volt a mézből készített sör. Galliában I. Childerik sírjában aranyméhekkel díszített királyi palástot találtak. Germániában is kedvelték a méhsört. Itáliában, Paestum környékén, 40 kilométerre Nápolytól, a görögök által, az i. e. VI. században épített templomban mézet tartalmazó amforát találtak, melyben még fogyasztható állapotban volt az ősi méz. Priszkosz Rhétor 448-ban a szláv népek méhészkedéséről írt. Hérodotosz megemlíti, hogy a Duna mentén annyira elterjedt a méhészkedés, hogy a méhektől alig lehetett megmaradni. Itt a trákok már 2500 éve tenyésztettek méheket. Feljegyezték, hogy II. Szilveszter pápát, aki 1003-ban halt meg, egy spanyolországi arab tudós mézzel balzsamozta be. Az Egyiptomból bevándorolt zsidók és az itteni arabok Méh-jel (egyiptomi dombormű)
