Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
•ff" jelzős szerkezettel utalnak a szarvas „csodás” voltára.) Vajon miért vált ez az erdőt-mezőt járó, növényevő állat már az ősidőkben mitikus jelképpé? Bizonyára nem csak hasznossága, hanem szépsége miatt is. Jóízű, aránylag könnyen megszerezhető táplálékot kínált, de kecses formájával, gyors és szép futásával ennél többet is jelentett. Nem csoda, hogy már a prehisztorikus barlangi festményeken, például a dél-franciaországi híres Trois Fréres barlang ábrázolásán is találunk szarvasokat, sőt szarvas-álarcot viselő emberi alakot is. A történelmi időktől kezdve a szarvasmítoszok két irányban fejlődnek tovább. A szarvasünő eleinte totem-ősanya, a későbbiekben tündérlány, aki a vadászt a sűrűbe csalogatja, ott nővé változik, és a vadász felesége lesz. Különösen kelta területen ismert ez a mondatípus, de a keleti elbeszélésgyűjteményekben, például az „Ezeregy nap”-ban is megjelenik. A hímszarvas-változat is újra meg újra felbukkan a mitikus elbeszélésekben. Az ógörög Artemis istennő, a vadászat istennője kíséretében is gyakran ott találjuk a szarvast, legkedvesebb állatát. Agancsot viselt egy kelta istenség, Cernunnos is. Általában ülő helyzetben ábrázolták, fején feltűnő agöncsdísszel. A kereszténység kialakulása után a szarvas alakja is beleolvadt a keresztény legendákba. Eustachius az első olyan keresztény szent, akinek legendájában szarvas szerepelt. A történet a hetedik évszázadban görög földön játszódik. Piacidus vadászat alkalmával himszarvassal találkozott, amely az agancsai közt sugárzó feszületet hordott. Ezután a pogány vadász megtért, s felvette az Eustachius nevet. Ez a legenda kétség kívül hatással volt a jóval később kialakuló német- alföldi Hubertus legendakörre. Eleinte a pogány németalföldiek a vadászatot kedvelő térítőjeként említik, s csak később — nyilván az Eustachius legenda hatására — kerül bele a történetbe az égi jelenés, a csodaszarvas, agancsai közt a fényes kereszttel. A magyar középkori emlékek között is gyakoriak a keresztény csodaszarvasokról szóló beszámolók. Ezek a szarvasok többnyire egy-egy székesegyház, templom, vár helyét jelölik ki. Csodaszarvas szerepel a váci székesegyház alapítási mondájában is. A Bécsi Képes Krónika szerint Szent László király Gézával vadászni indul, szarvas jelenik meg előttük, László felismeri, hogy nem szarvas, hanem Isten angyala, aki a leendő székesegyház helyét mutatja meg nekik. Hasonló vezető-szarvas mondákat a középkori magyar krónikákban sokat találunk. Szent Gel- lértnek szarvas mutatja meg, hol kell a bakony- béli kolostort megépíttetnie. De Barsvár és Nagyvárad alapítási mondájánál is feltűnik a szarvas. A középkori lengyel krónikákban is szerepel hasonló történet: a Lysa Gora hegységben vadá6. Mongol szarvas-alakoskodás 7. Szarvasok isznak a Parabicsomból eredő iolyóból {Róma, XII. sz.) 8. Szarvast -ábrqzoló fafaragás szott Imre herceg, Szent István fia, a lengyel királlyal: hosszasan űztek egy szarvast, de nem tudták elejteni: ekkor Imre herceg a szarvas agancsai közt fénylő keresztet pillantott meg. Az égi jel nyomán építették fel azon a helyen a ma is álló Szent Kereszt kolostort. A hímszarvas a regősének szerint a csillagokra utaló jelkép is. Ez is ősi eredetű. Nem csupán a magyar regősének vetítette fel az égboltra a szarvas alakját: évezredekkel régebbi skandináviai, észak-itáliai, nyugat-szibériai őskori sziklarajzokon is gyakran látható a Nap és a szarvas együttes ábrázolása. Sokszor szarvas húzza a Nap fogatát az égen. A vogul népköltészet a szarvast így nevezte: fényes szent állat az égen. Legközelebbi nyelvrokonaink, az obi-ugorok egyik eredetmondájában is szerepel a csodálatos szarvas, ezt két vadász űzi, s végül az égbolton alkot csillagképet. Az európai ember az őskorban szarvasálarcot és agancsot öltött magára, nem tudni, azért-e, hogy csellel könyebben elejtse a szarvast, vagy pedig a szarvasálarc a vadászmágiát szolgálta. A kereszténység térhódítása után a szarvasala- kosodást, a régi pogány kultikus szokást szigorúan üldözték. A középkor századain keresztül újra meg újra feltűnik a rendelkezés, hogy tilos a téli napforduló idején szarvas alakjában mas- karázni. Az angol népszokásokban egészen a XIX-XX. századig fennmaradt a szarvasálarcban való alakoskodás. A mongolok napjainkban is felöltik a szarvasálarcokat. Európa nagy részén a mitikus énekeknek, történeteknek és népművészeti ábrázolásoknak ma is kedvelt motívuma a csodaszarvas. Különösen nagy a szerepe a kelet-európai népek karácsonyi-újévi köszöntő énekeiben, amelyek sok szempontból a magyar regősének rokonainak tekinthetők. Bartók Béla egy román kolindából alkotta meg a Cantata profanát, a szarvassá vált fiúk' énekét. Más köszöntőénekekben is szerepel csodaszarvas. Főleg a legényeket köszöntik a szarvasokról szóló román énekekkel, (ezek feljegyzésében is nagy szerepet játszott Bartók Béla). Egy ilyen román énekben a fekete szemű, félelmetes óriási szarvas a legényt párviadalra hívja ki: háromszor vívnak meg egymással, s harmadszorra a legény győz, megkötözve vezeti le a szarvast a faluba. Az európai népek mai népi díszítő- művészetében is visszatérő motívum a szarvasábrázolás. Szerepel fafaragásokon, ivóedényeken, szőtteseken. A csodaszarvas azonban Európán túl, Ázsiában, sőt az amerikai kontinensen is felbukkan. Külö'- nösen érdekes a mongolok maszkos szarvastánca, s figyelemre méltó egy kutató fél évszázaddal ezelőtti leírása a cora-indiánok januári szárvas- alakoskodásáról és a hozzá fűződő szertartásos énekről. Nem tudni, hogy olyan ősidőkből származik-e, amely megelőzte Amerika benépesedé- sét, vagy pedig később, egymástól függetlenül alakult-e ki a különböző világrészeken. A magyar történeti hagyományt, a magyar nép- költészetet, a népművészetet a csodák övezte szarvas kecses alakja sokrétűen átszövi. DÖMÖTÖR TEKLA T3
