Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
s ami kivált télen sokat jelentett, hogy nagyon jól lehetett fűteni. Buda magyar lakosságának azonban nem sok öröme telhetett az új új színházban. A színház is, mint a főváros, német szótól volt hangos. A polgári otthonokban, az arisztokrata szalonokban a német nyelv uralkodott, a magyar nyelvet száműzték a magyar fővárosból. A magyar színészek vándortársulatokat alkotva kóboroltak az országban. Az ébredező nemzeti öntudatot súlyos csapás érte az 1784. március 6-án kelt rendelettel, amely a német nyelvet tette meg a Habsburg-biro- dalom hivatalos nyelvévé. A rendelet országos fölháborodást váltott ki, megindult a harc a nemzeti nyelv jogaiért. 1790-ben, a Lipót császár koronázására készülődő budai or- országgyűlés már foglalkozik az anyanyelv ügyével, s hamarosan elhangzik az első magyar nyelvű színielőadás is. Az első budai színjátszó társaságot Kelemen László szervezte meg. A műkedvelő if ja k bői álló társulat éppen a Budán ülésező országgyűlés tagjainak figyelmét szerette volna fölhívni a magyar játékszín fontosságára, a Várszínház német bérlője azonban nem adott számukra engedélyt. Kelemen László az új császárhoz, Lipóthoz folyamodott, s annak kegyét elnyerve az országgyűlés támogatását kérte. így kapott engedélyt hat előadásra a Várszínház német bérlőjétől, gróf Unwerth Em- manueltől. A társulat mégis csupán egyszer léphetett a Várszínház színpadára. Csak a bemutató előadást tarthatta meg: a bérlő, talán a konkurenciától tartva, korábbi ígéretét visszavonta. A budai magyar színtársulat 1790. október 25-én mutatkozott be a Várszínházban. Gróf Brühle, a kor divatos szerzője érzelmes játékát, a Der Bürgermeistert adták elő Simái Kristóf átdolgozásában. A magyar előadás címe: Igazházi, egy kegyes jó atya. Mulatságos játék 5 felvonásban. Az előadás nagy tetszésre talált. A szünetekben zsinóros magyar ruhába öltözött cigányzenekar szórakoztatta a közönséget. A játékot a Hét- személyes tábla tagjai is lelkes tapssal fogadták. A közönség azonban aligha a színpadon életre kelt rémdrámát élvezte, sokkal inkább a színpadon zengő magyar mondatokban, a „szabadságnak kelleme- tes szavaiban” gyönyörködött. 1807. május 7-e nevezetes nap a színház történetében; ezen a napon Beethoven adott hangversenyt. Május első hetében fényes ünnepség- sorozat köszöntötte József nádor feleségének névnapját. A hangverseny a sorozat utolsó száma, mintegy záró tétele volt. Beethoven már a hangversenyt megelőző napokat Martonvásáron töltötte, a Brunszvik család vendégeként. Beethoven és a Brunszvik család kapcsolata közismert, föltételezhető, hogy a fiatal, de máris híres zeneköltőt éppen a rendezőbizottság tagja, Brunszvik Ferenc hívta vagy hívatta meg Budára. Beethoven a nagy hírű kürt-virtuóz, Giovanni Punto társaságában szerepelt, illetve a Punto által rendelt zongorára és kürtre írt szonátát adta elő. Az előadás nagy sikert aratott. A Várszínház homlokfalán ma két emléktábla látható. Az egyik az első budai színigazgatónak, Kelemen Lászlónak, a másik Beethoven hangversenyének emlékét őrzi. Az „Igazházi" bemutatása után 43 esztendeig kellett várni, hogy a Várszínházban újra magyar színészek játszhassanak. Amikor a német bérlő 1832-ben csődbe jutott, az üresen maradt színházba, a budai tanács támogatásával, a Kassai Dőlés Színjátszó Társaság költözött. A társulat Kotzebue: Ubaldo című drámájával mutatkozott be 1833. július 7-én. A második magyar társulat már nem műkedvelőkből, hanem rutinos, tehetséges színészekből állt. Itt bontakozott ki az első nagy magyar tragika, Kántorné tehetsége, itt játszott Megyeri Károly, itt lépett színpadra, életében először Laborfalvi Róza. Amikor a kor legragyogóbb énekes színésze, Dériné itt szerepelt, a Várszínház páholyait nemcsak az arisztokrácia tagjai töltötték meg, de ott voltak a konkur- rens pesti német színház művészei is. A második budai társulat 1837-ig működött a Várszínházban. E klasz- szikus generáció tagjai az első Nemzeti Színházban értek el a pálya csúcsára. 1837-ben a Várszínház ismét német bérlők kezére került, s maradt is 1870-ig. Buda tanácsa ekkor hozott határozatot arra, hogy a Várszínházban kizárólag magyar nyelvű előadásokat tartsanak. 1928-ig a Várszínház elsősorban a Nemzeti Színház kamaraszínházaként működött. Az épület időközben megöregedett, 1928-ban tűzveszélyesnek nyilvánították és végleg bezárták. 1944-ben a színház mennyezetét akna szakította be. Miként a Várat és a Várnegyedet, a Várszínházát is romjaiból kellett újjáépíteni. Az új színházat a műemlékvédelem követelményeinek szigorú betartásával építették föl. Az egykor beszakadt, 15 méteres ívű boltozat újjáépítésével kialakított térbe helyezték el a nyolc betonlábon álló színpadot és a 267 személyes, aréna-szerű nézőteret. Az egykori barokk templom jelenleg bóraként fedi a színháztermet, így sikerült az építőknek a templom barokk jellegét megőrizniük. Ezért nem építettek proszcéniumkeretet, s a Várszínházban ezért nem választja el vasfüggöny a színpadot és a nézőteret. E színpadon hangsúlyozott dramaturgiai szerepet kap a fény és a hang. Ezért a Várszínházát hazánkban egyedülálló fény- és elektroakusztikai berendezésekkel szerelték föl. A Várszínház az első megnyitás után 190 esztendővel megfiatalodva, megszépülve, újra megnyitotta kapuit. Az új színházba új társulat költözött: a Népszínház. MOLNÁR AURÉL A Várszínház nézőtere 1918-ban A Várszínház színpada 1918-ban 11
