Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
„Csak derűs órái veszek tudomásul!" Kétezer éve véste egy napóra kövére a derék mester e sorokat. Bölcs volt? Vagy csupán az örök emberi nosztalgiának állított kőbe vésett emléket? Valószínűleg hasztalan kutatnánk ma már. De bármiért tette is, örök emberi szól szavaiban és kétezer év múltával a kései utód is a napóra diktálta bölcsességen töpreng — talán ugyanazzal a nosztalgiával, egy lemondó legyintéssel ... a napóra megteheti . . . „Csak a derű óráit számolom, mondja pár szó s egy vasrúd a falon, a napóráé. Láttam én is a latin szöveget, s lelkem bánata irigyelte a vidám öreget, aki oly bölcs betűket vésetett a buta köbe . . . Szabó Lőrinc: Tücsökzene 8 Ma már legtöbb „vasrúd a falon" enyészetnek indult és a derű és ború óráit század- és ezredmásod- perc pontossággal mérik a kvarcórák. A napórák, vízórák, olaj- és homokórák csupán az emberi kultúrtörténetnek egy-egy darabját őrzik. Az emberi értelem kinyílásának hosszú folyamatában érlelődhetett meg az a felismerés is, hogy minden történés, így életünk is, két közegben, a térben és az időben zajlik egyszerre. A fölismerést természetesen követnie kell, a tájékozódás igényének térben és időben egyaránt. Az időben való tájékozódást minden olyan természeti folyamat segítette, amely periodikus, így elsősorban a Nap kelte és nyugvása. Az időérzékünket szabályozó legősibb ritmusa, a Nap látszólagos égi mozgására, utal mindennapi szóhasználatunk számos, ma már pontatlan, de mégis továbbélő időmegjelölése: „hajnalban”, „délben”, „alkonyatkor". A Nap diktálta ritmus érzékeinkben mély nyomot hagyhat, de mégis egy kicsit megfoghatatlan. Az Nap égi útját nem nagyon lehetett lemérni. De ha az égről a Föld felé fordítjuk tekintetünket, megtaláljuk a ritmus mérhető vetületét a földön, az árnyékot. Ezzel a felismeréssel születhetett meg az első időmérő, a napóra. A tárgyak, a fák, az oszlopok és maga az ember is hosszúra nyúlt árnyékot vetve áll a kelő Nap fényében. Délidőre árnyéka kurta lesz, szinte eltűnik, majd alkonyatra ismét hosszúra nyúlva mutat a „holnapi" kelő Nap irányába. Az árnyék hossza és iránya tehát jelzi, hogy a nap mely részében jár az idő. Az árnyék hossza és iránya mérhető. A napóra őséről, erről a „lépésben" számlált árnyékhosszról ad hírt Arisztophanész, egyik vígjátékában Praxagoras a polgárnő, aki Blepiroshoz, férjéhez így szól: „Amikor az árnyék tiz lépés lesz, kend meg magad illatos olajokkal és gyere vacsorázni". A kifejezetten—az időmérés céljaira állított árnyékvető oszlopokat nevezzük gnomonnak. Arról csupán nagyon bizonytalan adataink vannak, hogy hol és mikor kezdték tudatosan alkalmazni az árnyék hosz- szának, irányának mérését időmérésre, hogy hol állíthatták az első Ö-Egyiptom napórája, a Karnaki Obeliszk Gnomonok ,,Zseb”-napóra 1711-ből gnomont. Herodotos szerint a hel lénekhez a babiloniaktól került a gnomon és a vele végzett időmérés tudománya, akárcsak a nap huszonnégy órás beosztása, vagy az év felosztása négy évszakra. Bizonyos azonban, hogy a régi Egyiptomban a napisten képével díszített obeliszkek (általában párosával) álltak a templomok bejáratánál s szerepük minden valószínűség szerint az időmérés is volt. Időszámításunk előtt két és fél ezer évvel Kínában a derékszögű árnyékvető úgyszintén az árnyékkal időt mérő eszközök nagy családjába tartozik. Augusztus római császár idejében a római Marsmezőn állítottak fel egy a régi Egyiptomból származó obe- liszket, amelynek árnyéka után tájékozódhattak a polgárok, hogy mikor kell illatos olajokkal kenekedve
