Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
MŰEMLÉKEK RIVALDAFÉNYBEN fénykorának legnagyobb uralkodója. Ö sorolja elő — amit, ha értenénk a hieroglifák nyelvén, a kövekbe vésve olvashatnánk - hogyan győzte le a hikszoszokat, tette Egyiptomot az ismert világ urává, hogyan virágoztatta fel dinasztiáját néhány leányát véve maga mellé feleségül, akik a gyermekunokák sokaságával ajándékozták meg. O az egyik építtetője az ókori építőművészet kivételes remekének, az úgynevezett hypostil-ba- zilikának, ahová most dobok és gongok feszült- monoton ritmusára belépünk. A hatásról nehéz számot adni. Már a helyszín- váltás dramaturgiája is megkapó. A tágas, nyílt udvarról egy oszloprengeteg kellős közepébe érkeztünk. Háromszáz éven keresztül faragták-díszí- tették ezeket a királypálma-törzsű kőfákat. A középhajó két oszlopsorát még III. Thutmoszisz emeltette az i. e. XV. században és ezt egészítette ki I. Sethi a bal oldalon mintegy 150 évvel később, majd II. Ramszesz a jobb oldalon az i. e. XII. században. így végül is 134 oszlop emeli 15, illetve 23 méter magasba a nyitott és zárt papiruszkelyheket. A derengő, sejtelmes félhomályban Ámon papjainak recitáló imakórusát halljuk. Az utolsó felvonást Karnakban is nézőtéren ülve gyönyörködhetjük végig. A padsorok stadion- szerűen egy szelíd lankán ereszkednek lefelé a Szent Tó partjához. A szabályos téglalap alakú medence a halál és az élet vize. Ebben mosták meg a bebalzsamozandó holtakat, és tükrén úsztak a Szentháromság bárkái a Nílus áradását, a termékenység győzelmét köszöntő Opeth-ünne- pen. A tavat hatalmas gránit skarabeusz vigyázza. (A Napot galacsinként maga előtt görgető skarabeusz bogár is a „Mindent Mozgató Amon” jelképe.) Az elénk táruló látvány-finálé egyetlen grandiózus „tömegjelenet”. A horizont kitágul: a kar- naki szentélyen túl, ott büszkélkedik a hajdani Százkapus Théba, Alsó-Egyiptom és évszázadokig az egész civilizált világ fővárosa. Ramszesz korának városközpontja ide mintegy három kilométer. És a holdfényben felsejlenek a nyugati part irdatlan homokkőtömegei. A sziklagerinc túloldalán már a Királyok Völgye, a „holtak városa" kezdődik. A Hang és fényjátékok nem egyiptomi különlegesség. Divatja egyre terjed a nemzetközi turizmus centrumaiban. DÉVÉNYI RÓBERT Lábas Kályha A népi sütés-főzés eszközeinek, főként a háztartási vasedényeknek páratlanul gazdag anyagát gyűjtötte össze az utóbbi évtizedekben a Beregi Múzeum. A XVIII, század végén készült háromlábú, nyeles öntöttvas serpenyők például a háromlábú cseréplábasok mintájára készültek. Ugyanúgy használták őket a szabad tűzön való sü- tésnél-főzésnél, mint a cseréplábasokat. A XVIII, század végétől szaporodtak igazán el, ugyanazokban a konyhákban használták őket, mint amelyekben a cserépedényeket is, ugyanazoknak az embereknek ugyanazokat az ételeket készítették bennük. A kisebb serpenyők, lábasok után nagyobb méretű háromlábú vasüstök kerültek a múzeumba, majd pedig olyanok, amelyeknek már nem volt lába. A lábasokról a XIX. század vége felé már eltűntek a lábak — csak az elnevezésük őrzi mindmáig —, nyelük átmenetileg még megmaradt. Ezekben az edényekben már nem szabad tűzön főztek, sima lapú, zárt tűzhely kellett hozzájuk. Sikerült találni öntöttvasból készült, négylábú, zárt tűzhelyeket is. A lábasokról hamarosan elmaradt a nyél is, két kisebb, lapos fül pótolta. Megjelentek ezután a harangszerűen kihajló szélű, kisebb-nagyobb vasfazekak. A legnagyobbak 30 literesnél is bővebbek, ezeket lakodalmi és egyéb nagy főzéseknél használták. Begyűjtött a múzeum öntöttvas palacsintasütőt, a tarkedlisütőkből pedig egész sorozat került elő. Az egyszerűbbön négy, a legnagyob- bon 10 sütőhely van. Nyelükkel falra akaszthatok, a maguk idejében a konyha ékességei voltak. Jómódúak háztartásához tartozott a nagy, virágmintás ostyasütő. Rendkívüli konyhai tárgy lehetett a minden részében öntöttvas kávédaráló. Ezután következtek a vasmozsarak. Néhány példányuk háborús, történeti emlék. Az I. világháború évszámait viselik, annak idején a hadi célra (ágyúöntésre) begyűjtött rézmozsarak helyett adták őket cserébe. Akadnak közöttük régebbiek is, egész sorozatok álltak össze a kicsitől a 20 literes nagyig. Némelyikéről kiderült, hogy már a XIX. századi háztartásokban is szolgált. Sok tárgyon —tisztogatás közben - „Munkáts” felirat tűnt elő. A további gyűjtés során előkerült tárgyakon a munkácsin kívül más öntödék jegyei is feltűntek: Frigyes- falva, Dolha, Nyíregyháza, Kisvár36
