Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
Az észak-olaszországi Como városának egyik terén áll márványba faragva a város büszkeségének, Ales- sando Voltának szobra. A márvány- szobrok statikája, a márvány anyaga legtöbbször szükségessé teszi tartóoszlop, vagy tömb beépítését a kompozícióba. Volta szobrának alkotója szerencsésebb helyzetben volt, nem kellett törnie a fejét a statikai merevítőoszlop formamegoldásán; Volta szoboralakja a Vol- ta-féle oszlopra támaszkodik, arra a találmányra, amely alkotójának a nevét a legfényesebben ragyog- tatja az utókor előtt. így hát mű és alkotó egy emlékműről néz a rohanó és fényárban úszó utókorra. Az utókornak pedig meg kell állnia egy pillanatra és megidéznie az alkotót és a művet is. A XVIII, század második felében járunk. Azok a természettudósok, akik fizikával, kémiával foglalkoznak, egyre többször és egyre határozottabb kísérleti technikával fogják val- latára az elektromos jelenségeket. A dörzselektromos jelenségek, a légkör elektromos tüneményei, az elektromos ráják viselkedése mind-mind izgalmas kérdőjelek egyelőre. Az elektromosság ebben az időben nemcsak a fizikusok, hanem az orvosok és a fiziológusok képzeletét is izgatja. Az életfolyamatok és az elektromosság kapcsolatának pontosabb felfedésétől sokat várt a gyakorlati orvostudomány. A francia gondolkodók egy csoportja pedig bátor szellemi előretekintéssel merész nézeteket hirdetett a pszichikai folyamatok materiális voltáról. Ebben a tudományos légkörben élt és döígozott a páduai egyetem neves fiziálógus és anatómus orvosa, Luigi Galvani. Híres békacomb-kísérleteit a fiziológus szemszögéből vizsgálta és a magyarázatokban is az „állati delejességet” próbálta ható okként elfogadni. Volta, aki akkor a pávioi egyetem kinevezett fizikatanára, kezdetben osztja Galva ni nézeteit. Szigorúan gyakorlati ember lévén megismétli Galvani kísérletét. A körülmények újabb és újabb próbái lassan eltérítik Galvani híveinek táborától. Volta észreveszi, hogy a kísérlet - a békacomb összeró ndulása — akkor sikerült a legjobban, ha az izmok és idegek közötti fémes kapcsolatot két különböző fémdarabbal teremti meg. Később a két fémből álló ívet csupán a comb izom- zatán zárja rövidre és a kísérlet így is ragyogóan sikerül. Számos próÉS OSZLOPA ba és töprengés után teljesen elveti Galvani elméletét és kimondja, hogy a békacomb csupán az érzékeny e'lektroszkóp szerepét tölti be; az elektromosság létrejöttének igazi oka a két fém érintkezése. Meglehetősen ádáz csata kezdődött Galvani hívei és Volta között, a küzdelem azonban mindvégig tudományos szellemben zajlott; minden vitás kérdésben a kísérleti eredményeket tekintették perdöntőnek. A polémia mindkét fél számára haszonnal járt. Perdöntő kísérlet után kutatván, Galvani hívei számos új és értékes megfigyeléshez jutottak; Volta pedig, aki mai meghatározással élve inkább kísérleti fizikus volt, a szüntelen kísérletezés közben eljutott legfényesebb, találmányának, a róla elnevezett Volta-féle oszlopnak a megszerkesztéséig. Akár szimbolikusnak is tekinthetjük a feltalálás évszámát: 1800-at. A fizika ezzel a forradalmi hatású találmánnyal nyitja meg a technikai tudományos eredményekben igen gazdag XIX. századot. Mi is az a Volta-oszlop? Egy 1876- ban megjelent természettan könyv így ír erről: „Az első villanytelepet Volta szerkesztette. Egyenlő réz- és horgany- lemezek egymásra vannak helyezve és minden pár a következőtől nedves posztószelet által elválasztva. Az egész oszlop szigetelő alapba eresztett három üvegrúd által tarta- tik össze. Az alsó rézlemez, amelyhez az „n" sodrony van erősítve, a telep igenleges sarka (pozitív), a felső horganylemez pedig a nemleges (negatív) sark.” 28 Volta nem csupán rézzel és cinkkel szerkesztett efféle kémiai áramforrást. Jó néhány fém párosításával újra és újra elvégezte a kísérletet. Megvizsgálta, hogy melyik fém a pozitív és melyik a negatív és sorba rendezte a vizsgált fémeket úgy, hogy bármelyik fémet az előtteva- lóval oszloppá kapcsolva a kiragadott fém negatív elektromosságává lett. Tudományos .tevékenységét mai szemmel nézve Voltát inkább kora ragyogó „homo faber”-ének kell tartanunk, mint elméleti tudósának. Ez természetesen sem Volta, sem találmánya értékéből nem von le semmit. Eredményeit már saját korának társadalma is elismerte. 1801-ben Napóleon meghívta Párizsba, s ott kísérleteit az Akadémia egyik bizottsága előtt is bemutatta. Napoleon közbenjárására kitüntetések és kinevezések garmadával árasztották el. Ezeknek az elismeréseknek és felmagasztalásoknak sorolásakor azonban meg kell említenünk, hogy 1797-ben Galvanit éppen a hűségeskü megtagadásáért mozdították el a francia megszállók a bolognai egyetem katedrájáról. Volta harminc évig tanított a páviai egyetem katedráján. Életének későbbi szakaszában azonban már nem kerülnek ki keze alól oly nagyszerű alkotások, mint a Volta- osílop. Értekezéseket írt a „Jégesőkről”, a „Viharok szakaszosságáról és a rájuk következő hidegről”, de talán éppen, mert a kísérleti munkától elfordul, sikerei egyre fakóbbak. Az öregedő tudós aztán nemcsak hajdani sokoldalú laboratóriumi munkájától távolodott el, de lassan a társadalmi és tudományos élettől is visszavonult. 1819-ben végleg feladta egyetemi munkáját és haláláig szülővárosában visszavonultan élt. Volt idő, amikor úgy látszott, hogy a kémiai áraimforrásokat a mechanikai munka árán termelt elektromosság a múzeumba szorítja. Azután egyre több és több területen nyerték vissza fontosságukat a kémiai elemek. Ezek ősére, a Volta- féle oszlopra és ennek merész kísérletező fizikus felfedezőjére, Alessandro Voltára emlékezünk. 150 évvel ezelőtt, 1827. március 5-én halt meg comoi magányában, 82 éves korában. A Föld Szelleme a mátyáshegyi barlangból Részlet — a szemlőhegyi barlangból Matyórojt” az aggteleki barlangból K. R.
