Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
A tapolcai fürdő-barlang Az Alvilági Patak mósztufagátjai A tapolcai fürdő-barlang A BARLANGOK VILÁGA ősünket ezernyi veszedelme késztette» arra, hogy védelmet keressen a barlangok mélyén. Otthonra talált itt, védetté vált a vihartól, tüzet rakhatott benne, ott élte életét. A barlang védte a vadállatok ellen, bár e sziklaotthonért a vadállatokkal is meg kellett küzdenie, így a barlangi medvével, a barlangi hiénával és a többi „társbérlővel”. A vetélytársak csontjai gyakran porladnak a barlangok agyagrétegeiben. A mi aggteleki barlangunk is otthona és temetője volt az ősembernek. A holtakat kuporgó helyzetben temették el, föléjük követ raktak, nehogy szellemük kóvályoghasson. Barlangi őseink a világ számos táján tanúbizonyságot tettek művészi törekvéseikről is, színes kompozíciókban örökítve meg a sziklafalon vadászataikat, ellenségeiket, környezetüket. A föld alatti világban — úgy tűnik — mindig van valami titokzatos. Még a reflektorokkal felszerelt, lépcsőkkel biztosított barlangok is kalandot sejtetnek, kissé az „alvilágba" indulást jelentik. Csokonai, aki járt az aggteleki barlangban, nem véletlenül nevezte azt el „pokol tornácá"-nak. A nép titokzatos történetekkel kerekítette ki hiányos ismereteit. Petőfi is feljegyzett Aggteleken járva ilyen történetet: a mennyországból kitaszított pártütő angyalok kezdték itt el valaha ásni a pöklot, azonban a kemény kövek között nem boldogultak, másfelé fordultak, de izzadságuk még most is csepeg a félig kész pokol oldalairól és tetejéről. A titokzatosság után a szépség a barlangok fő varázsereje. Minden fantáziát felülmúl a természet építkező kedvének változatossága. Látni itt cseppkőből Télapót, Elefántlábat, Fácánt, 29
