Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)

1977 / 3. szám

Német plakát, 1830

42

• ■*•»•*•**

/

Ismeretlen japán művész: Bábos. 1688

■

It' tKL,

r J

Jules David: La Comédie du Chat-De- vant la toile, 1850

BÁBUK,

BÁBOK

A művészetek közül a színházművészet dacol az idővel legkevésbé. Több évezredes történetének legkiválóbb alkotói és alkotásai - színészek és előadások - menthetetlenül együtt enyésztek el a nézők emlékezetével, és az élmény feltámasztása fájdalmasan reménytelen törekvése művészeknek és tudósoknak egyaránt.

Fokozottan érvényes ez az igazság a színművészet sajátos ágára, a bábművészetre. Hogy milyen lehetett egy színházi előadás Periklész Athénjában, vagy az Erzsébet-kori Angliában, arról Szophoklész vagy Shakespeare tragédiái némi képet adnak. De a bábszínháznak még szövegkönyvei sem maradtak fenn, mert a műfajnak éppen a szóbeliség, a hagyomány szabályozta rögtönzés volt a lelke, ezért rekedt kívül a drámairodalom tartományán. Mégsem tapogatózunk teljesen vaksötétben, s ezt mindenekelőtt a világirodalom néhány jelesének köszönhetjük. Swift hosszú költeményt szentel egy Punch-előadásnak, Goethe Wilhelm Meisterében fontos helyet kap a gyermekkori bábjátékok élménye. Folytathatjuk a sort Kleist, vagy Theodor Storm nevének említésével. De bármilyen elevenek, részletezők is e leírások, nem vetekszenek azzal a lenyomattal, amit a bábművészet — szerencsére — a kortárs képzőművészetben hagyott.

Egy frankfurti esztéta, Hans R. Purschke összegyűjtötte azokat a rajzokat, festményeket, amelyek témája a bábművészet. Eddig mintegy 150 alkotás gyűlt egybe, a XII. századtól a XIX. század végéig, s ezeknek reprodukcióit Purschke a Perlicko-Perlacko című füzetekben adta közre. E képeket nemegyszer a festészet óriásai szignálták. A bábszínház és közönsége vagy maga a bábu kínálkozott modellként Hogarth: A Southworki vásár, vagy Canaletto: A firenzei Piazza del Signoria című képén, Daumier néhány karikatúráján, Theodor Rous-