Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 2. szám
holm, a John Gabriel Borkmann, a Kis Eyolf plakátjain rendre együtt találjuk Hevesi és Ódry nevét. Shaw két vígjátékából, a Nem lehessen tudniból, még inkább a Tanner John házasságából Ódry csinált szokatlan kasszasikert. (A hír eljutott Shaw fülébe is, és összeismerkednek.) De szövetségesre talált Hevesi Ódryban ahhoz a tervéhez is, amely a Tháliá- ban még elvetélt: hogy megteremti az irodalmi szintű, kortárs magyar dráma divatját. A Hevesit körülvevő szerzők között ott van Balázs Béla, Szomori Dezső, Herczeg Ferenc, Zi- lahy Lajos: alakjaikba - hogy csak Szomori II. Józsefét említsük — Ódry lehelt elsőként életet. Hevesi életművének középpontjában a magyar Shakespeare-kultusz megteremtése állt. Ebben is Ódry az alkotótársa. Ö játssza el Hevesi rendezésében a Machbethet, Antoniust, a Makrancos hölgy Petruchióját és a Vihar Prosperóját. Hevesi annyira megbízik Ódry Shakespeare-érzé- kenységében, hogy ha valamilyen filológiai vagy metrikai kételye van, Ódryval olvastatja fel magának a szöveget, mert az ő dikciója téved- hejtetlenül kibuktatja a hibát. Ódry zsenijének kisugárzó ereje nem korlátozódik szerepeire. Minden érdekli, izgatja, ami a színházzal, a színészettel kapcsolatos. A poeta doctus mintájára: legszívesebben a tudós komédiás kifejezéssel illetnénk. Tanulmányokat ír. Versmondóként talán a legtöbbet tette Ady lírájának elismertetéséért (a Sírni, sírni, sírni című vers Ódry markáns tolmácsolásában ma is értékes darabja a rádió lemezmúzeumának). 1912-től szerepei mellett rendezett is. Az elsők között volt kész együttműködni a fiatal magyar filmgyártással: már 1916-ban játszik a Méltóságos rabasszony című filmben. (Bár később, a film diadalútjának csúcsán, nem enged a csábításnak.) 1928-ban a rádió főrendezője lett, majd a Szín- művészeti Akadémia tanára és igazgatója. 1937-ben halt meg, hatvanegy éves korában. Utolsó nagy sikereinek egyikét Jézus szerepében aratta egy francia passiójátékban. Az alakítás Harsányi Kálmánt a következő meg- illetődött szavakra ragadtatta: „Mozgását mindig kifejezőnek láttuk, de ennyire szépnek még sohasem. Bármily nagyvonalú volt is valamely mozdulata, vagy bármily csekély is egy-egy megrezzenése: elmaradha- tatlanul benne volt az isteni fenség KAJÁN TIBOR mmm t?âtă
