Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)

1976 / 2. szám

Fönt: gyöngyberakásos festett burnóttartó tökedény Alul: áldozati étel kirakására szolgáló latál Kilencven évvel ezelőtt indult útnak Teleki Sámuel Afrika-expediciója, annak a vidéknek a felkutatására, amely talán az utolsó földrajzi és etnográfiai fehér foltot jelentette a fekete kontinens térképén. A közel három évig tartó expedíció eredmé­nyeként az addig ismeretlen magyar arisztokrata beírta nevét a földrajzi felfedezések történetébe, s néprajzi gyűjtése révén — Xántus János után — a Néprajzi Múzeum második nagy gyarapítója lett. Teleki Sámuel 1845. november 1-én született a Marosvásárhely melletti Sáromberkén. Debrecen után külföl­di iskolákban tanult matematikát, csillagászatot, nyelveket. Mégis, a grófi családi tradíciók a huszártiszti pályára kényszerítették. 1881-ben tartalékba vonult és képviselő lett. Afrikai utazását 1886 elején hatá­rozta el. Az út előtt hónapokig ta­nulta Franciaországban és Angliá­ban a térképezést, az expedíció ve­zetéséhez szükséges gyakorlati is­mereteket, és tonulta, gyakorolta a szuahéli nyelvet. 1886 októberében érkezett Zanzibár- ba. Itt csatlakozott hozzá útitársa, Ludwig von Höhnel osztrák sorhajó­hadnagy, aki később tüneményes gyorsasággal írta meg azt a vaskos kötetét, amelyben összegezte a tu­dományos eredményeket, a földrajzi felfedezéseket, leírta az út viszon­tagságait, bemutatta a népeket, de tartalmazza a könyv Teleki dicsére­tét is, és felhasználta naplójának java részét. Zanzibártól kiindulva, az útvonal: a Kilimandzsáró, az arab elefántcsont-kereskedők veszélyes ka- ravánútja a mai Nairobihoz közel fekvő Baringo-tóig, onnan pedig to­vább, az ismeretlenbe, északra, a titokzatos Szamburu-földre. Az egyre terjeszkedő német gyarmatosítás el­lenséges érzelmeket szított a benn­szülöttekben minden idegennel szem­ben. Teleki erről az egyetlen, fenn­maradt, magyar nyelvű afrikai leve­lében ezt írja: ,,A német meg akarja nyúzni, az angol pedig nem enge­di .. ., hogy csendességben azután ő nyúzhassa meg. Az egyik gorom- báskodik vele, tapintatlankodik a végtelenségig, ijesztgeti, a másik protezsálja, kényezteti, pénzzel tö­mi, de ugyanazt akarja: a borit nyúzni." Telekiéket csaknem mindenütt ellen­ségesen fogadták Kelet-Afrika né­pei. ötszáz teherhordóval keltek út­ra Zanzibárból, de számuk, a beteg­ségek és szökések miatt, gyorsan NX- —— I- - li -• ii ■­Teleki Sámuel. (Höhnet könyvéből) Elefántcsontból faragott nyaklánc; kikuju törzs

Next

/
Thumbnails
Contents